Jelenlegi hely

Főváros vagy vidék? – Hova költözzünk a családdal?

Madárcsicsergés vagy színház? Bumlizás vagy gyors közlekedés? Kiskert vagy jó iskola? A kérdés megválaszolásához adunk néhány szempontot. Előnyöket-hátrányokat, egyéni élethelyzeteket és igényeket, és még sok mindent érdemes mérlegelni a döntésnél. Ami nem könnyű.

„Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk, Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?”

Itt van a város, vagyunk lakói, maradunk itt, neve is van: Budapest

Ezt énekelte egykor Cseh Tamás. De biztosan itt maradunk? A legújabb statisztikai adatokból az derül ki, hogy tavaly 6 ezerrel többen mentek el a fővárosból, mint ahányan beköltöztek, viszont 15 ezer fővel nőtt Pest megye lakosainak száma. Sok kisgyerekes család költözik ki az agglomerációba az ismerőseim közül is.

Nagyon sok dolgot kell számba venni, ha ilyen döntést hozunk. Hogy hol lesz majd lakóhelyünk, az függ az anyagi lehetőségeinktől, a gyerekek életkorától, a munkahelyünktől, az igényeinktől és egyéni preferenciáktól, ill. a kulturális fogyasztásunktól, hogy csak néhány pontot említsek.

Igazából vidéken is, a fővárosban is lehet gyereket nevelni. Szerintem, ha a szülők elégedettek és megtalálják a helyüket, akkor biztosan boldog otthont tudnak teremteni. Laktam már a belváros szívében diákként, majd családdal, de a kertes házról, ingázásról is vannak emlékeim. Az ismerőseim, akik gyerekekkel kiköltöztek Budapest környékére, nem bánták meg (legalábbis ezt állítják). Mások viszont született városlakók, akik nem mennének ki a körúton túlra.

A koszos város-unalmas vidék sztereotípiából kilépve nézzük meg az alternatívákat. ("Vidék" alatt ebben a cikkben főleg a fővároshoz közeli településen lévő kertes házat értem.)

Miért jó ötlet gyerekekkel elköltözni Budapestről?

Csend, jó levegő, természet

Lassan hozzászoksz, hogy este csend van, a zakatolás helyett nyugalom. Jó a levegő, a természet közelségében felfrissül a lélek. A gyerekek nem csak tankönyvből ismerik majd a fákat, a madarakat, átélik a csodát, ahogy a kicsi magból növekszik a növény. Emberléptékű a kis település, meghittebbek az ünnepek.

  • a levegő minősége sokkal jobb
  • a gyerekek szaladgálhatnak a mezőn, játszhatnak a szabadban, lehet a fűben heverészni, élvezni a természet szépségeit
  • tarthattok kutyát, vagy más kis állatot, amire sok gyerek vágyik, így megismeri és megszereti az állatokat
  • van konyhakert, gyümölcsös, ha nem is teljes önellátás, de a saját veteményes a család élelmiszerellátásának fontos forrása lesz
  • együtt kertészkedtek, nagy öröm ültetni, locsolni, nézni a fák, virágok fejlődését

  • az emberek általában nyitottabbak egymás iránt, barátságosabbak, más a mentalitásuk
  • kedvesen elbeszélgethetsz az utcán az ismerősökkel
  • termelői élelmiszert tudtok venni
  • kisebb az ökológiai lábnyomod
  • a zöld színnek nyugtató hatása van, oldja a stresszt
  • elfér a bicikli, roller, felfújható medence, trambulin és a többi "nélkülözhetetlen" kellék
  • a parkolás nem jelent problémát
  • a szomszéd gyerekekkel mehetnek bandázni, sűrűbbek a meghívások a sulis/ovis társakhoz, a helyi közösség részei lehettek

Az érem másik oldala

Gyakran előfordul, hogy a közeli nagyvárosba ingázik az egész család, hiszen ott van az iskola, munkahely, a szabadidős tevékenységek. Ilyenkor órákat kell utazni naponta, – ezt az időt, ugye a családtól vesszük el –, a forgalmi dugók okozta bosszúságokról nem is beszélve. Ha elfogy a tej, itt nem tudsz leszaladni este a sarki boltba (mert nincs sarki bolt, pláne éjjel-nappali) maradnak a távolabbi bevásárlóközpontok.

  • logisztikai feladat a gyerekek napi szállítása, a bejárás, bevásárlás, ügyintézések
  • az életkorukkal együtt nő a különórák, sportrendezvények, szabadidős tevékenységek száma, ami egyre több utazással jár
  • minimum egy, de sokszor két autóra is szükség van a családban, ennek fenntartási költségeivel együtt (a környezetvédelmi szempontokat is említhetem)
  • ha valaki nem vezet (még kicsi vagy már idős, esetleg akadályoztatva van valami miatt), akkor marad a vonat/távolsági busz
  • a bevásárlás külön program, kevés az elérhető bolt
  • van hátránya is, ha mindenki ismer, a kisebb településen a magánéleted nyitott könyv

Miért jó Pesten lakni?

Izgalmas nagyváros, pezsgő élet, sok lehetőség

Pesten lakni jó, Budán lakni világnézet. Nem kell füvet nyírni, sem havat lapátolni. Éjszaka is haza lehet sétálni, ha elfogy a kenyér, bármikor leugorhatunk a közeli boltba. Amikor kedvünk van, mehetünk moziba, koncertre, gyerekfoglalkozásra. Akár tervezés nélkül, "last minute" alapon.

A házban kiégett villanykörtétől, a fűtés karbantartásán át a kuka elszállításáig a közös képviselő foglalkozik – feltéve, ha társasházban lakunk. Kényelmes életmód, minden karnyújtásnyira van, a sportolási lehetőségek és a kulturális programok is szélesebb palettán mozognak. Minden igényt kielégítő, nagy a választék, időnként túl nagy is...

  • az orvosi ellátás közelsége nem elhanyagolható: szakrendelők, magánorvosok, ügyelet (nem kell sokat utazni beteg gyerekkel)
  • ha nincs autónk, akkor is könnyen utazunk tömegközlekedéssel
  • a közelbe lesétálhatunk, rengeteg a jól felszerelt, különleges játszótér, szép park, érdekes hely
  • sok az ingyenes gyerekprogram, itt van az Állatkert, cirkusz, bábszínház, koripályák, játszóházak és még hosszan sorolhatnám
  • a mindennapi dolgok beszerzése nem okoz megoldhatatlan feladatot, nem vesz el sok időt
  • a nagyobb gyerek önállóan közlekedhet, a barátokkal, osztálytársakkal a buli, a társas érintkezés a kor előrehaladtával ugyanis egyre intenzívebb lesz náluk
  • pezsgő világvárosi élet: koncertek, múzeumok, színházak, mozik, könyvtár, szórakozóhelyek, mindenféle rendezvény, hatalmas választék a programokból
  • itt vannak a hivatalok, a nagyobb áruházak, szaküzletek
  • oktatás: a bölcsitől az egyetemig itt megtalálod, ami nektek kell. Minél nagyobb a gyerek, annál komolyabb súlya lesz az iskolaválasztásnak. Az igazán jó iskola és osztályközösség ugye megfizethetetlen. A nagyvárosban sokkal hamarabb találsz a gyereked számára megfelelő intézményt
  • különórák, tanfolyamok, sportolás, művészet – válogathatsz közülük
  • nagyobb a munkalehetőség

Végül, de nem utolsósorban Budapest a világ egyik legszebb városa, a nevezetességeit, természeti és kulturális örökségét, gazdag építészetét, szép fekvését nem kell bemutatni, a turisták tömege érkezik ide a világ minden tájáról. 2019-ben Európa legjobb úti célja díjat (European Best Destination) kapta az európai turisztikai szervezet közönségszavazásán.

Ezen kívül fővárosunkat nevezte meg a The Economist a kelet-európai régió legélhetőbb városának a világ 140 nagyváros közül 2019-ben.

Ami a főváros ellen szól

A jól ismert negatívumok: a szmog, a zsúfoltság és a zaj. Kevés a zöldfelület, nagy a forgalom, nem találsz parkolóhelyet, egyes kerületekben éjszaka nem ajánlatos sétálni, időnként leszúrnak valakit és szaladgálnak drogdílerek is. Elidegenedett nagyváros, ahol elveszel a tömegben. Babakocsival akadálypálya a metrón, tömegközlekedéssel utazni. Drága az ingatlan, az albérlet.

A külvárosra ez kevésbé igaz, a 23 kerületen belül is nagyok a különbségek.

Minden megoldható persze, csak több odafigyelést és szervezést igényel. Mégis, ha rajtunk múlik, miért ne javítanánk az életminőségünkön, akkor is, ha költözéssel jár? Válaszd azt, ahol igazán otthon érzed magad!

Halász Kinga
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Készíts saját Állatkertet! - 10 részes nyomtatható kreatív kézműveskedés és játék

Készíts saját Állatkertet! - 10 részes nyomtatható kreatív kézműveskedés és játék

A Fővárosi Állatkert oldalán ingyenesen letölthető és nyomtatható kreatív sorozatot találtunk, ami az alkotókedvű állatbarátoknak szól. Készítsd el saját állatkertedet! Az elefántoktól a majmokig, a szavannák lakóitól a kengurukig sok állattal megismerkedhettek, rejtvények, színezők és más kézműves foglalkoztatók várnak.
Fiús kontra lányos anyukák – tényleg van különbség?

Fiús kontra lányos anyukák – tényleg van különbség?

Balett, pörgős szoknya és színes hajcsatok, vagy foci, toronyépítés és mászókáról ugrálás?
Kincsre bukkantam, avagy hogyan táplálták anyáink 40 éve csecsemőiket

Kincsre bukkantam, avagy hogyan táplálták anyáink 40 éve csecsemőiket

Sokan mondják, hogy 6 hónapos kor előtt kizárólag anyatejet szabad adni a babának, mások meg azt, hogy már 3 hónaposan is elkezdhető a hozzátáplálás.
Az első itthoni vakációs nap margójára… avagy hogyan boruljunk ki már az első napon

Az első itthoni vakációs nap margójára… avagy hogyan boruljunk ki már az első napon

Alig várod, hogy elkezdődjön a vakáció, és végre együtt legyél a gyerekekkel. Tele vagy kreatív ötletekkel, ideákkal... aztán a nap végén már visszaszámolsz az első óvodai vagy tanítási napot várva. Ismerős?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére