Jelenlegi hely

„Építs hidat – Híd, ami összeköt!” - Múzeumok Őszi Fesztiválja

Közel 1 700 programmal várja országszerte a látogatókat több mint 150 muzeális intézmény a 2016. szeptember 26-án kezdődő, és hét héten át tartó Múzeumok Őszi Fesztiválja. „Építs hidat – Híd, ami összeköt!” az idei rendezvény jelmondata, ami „a legnagyobb magyar” munkásságáról megemlékező Széchenyi-emlékévre is reflektál.

A rendezvény kiemelt célja, hogy múzeumbaráti körök létrehozását szorgalmazza, illetve a már működő szervezetek szerepét erősítse, múzeumi tevékenységüket új célokkal és tartalommal töltse meg. Ennek jegyében a muzeális intézmények közül többen tudatosan be is vonták a helyi civil szervezeteket fesztiválos programjaik megszervezésébe. A tavalyi évhez hasonlóan az idei Múzeumok Őszi Fesztiváljának eseményei és helyszínei az MTA SZTAKI által készített EVENT@HAND MOF ingyenes és offline mobil alkalmazásban is elérhetők. A felhasználók az alkalmazás segítségével rögzíthetik saját élményeiket és azokat meg is oszthatják. A Múzeumok Őszi Fesztiválja és a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésének köszönhetően a fesztivál ideje alatt idén is biztosított lesz a kedvezményes szállásfoglalás lehetősége a résztvevő múzeumok településein.

TÉMÁK

A rendezvénysorozat ebben az évben is tíz téma köré csoportosul. A fesztivál kiemelt célcsoportjai közé tartoznak a pedagógusok, iskolai osztályok, oktatási intézmények, kisgyerekes családok, akiknek a tíz témakör közül több is kínál célzott programokat. Idén először az őszi szünet idejére iskolásoknak és családoknak szóló érdekes rendezvényekkel, őszi múzeumi táborokkal is készülnek a muzeális intézmények, az Ősz(i)re hangoltunk programtematika keretében.

A Lámpás én vagyok – Tanárok éjszakája elsősorban a pedagógusokat célozza, hogy minél jobban megismerjék a múzeumok adta lehetőségeket, és ösztönözze őket arra, hogy az iskolán kívül is használják ezt az ismeretátadási formát. Az Óvodapedagógusok Napja az óvodapedagógusoknak nyújt lehetőséget a múzeumi programokba való bekapcsolódásra, találkozásra, tapasztalatcserére, kapcsolatépítésre.

Az Utazó Múzeum keretében a muzeális intézmények munkatársai kilépnek az intézmények falain kívülre, ezzel irányítva rá a járókelők figyelmét ezen kulturális színterekre, és csere- vagy vándorkiállítások szervezésével, közterületekre kitelepülő programokkal, szabadtéri kiállításokkal lepik meg a járókelőket.

Mára már elfeledett vagy kevésbé ismert, de egykor sokak által végzett tevékenységek, régi mesterségek élednek újjá a Mesterségek nyomában tematika keretében szervezett programok és kiállítások jóvoltából.

Rendhagyó városnéző séták, biciklis túrák várják a vállalkozó szelleműeket a Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk! tematika keretében, ahol a múzeumi szakemberek a település, városrész kulturális, épített és természeti értékeire irányítják rá a figyelmet.

A 16+ Múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban tematika az ifjúságnak, ezen belül is elsősorban középiskolásoknak és fiatal felnőtteknek kínál olyan programokat, amelyeken a résztvevők interaktív módon, nyomozók szerepébe helyezkedve oldhatják meg a krimik világát idéző és gondolkodásra késztető feladványokat.

A kreativitás, az innováció, a találmányok és a művészetek fúziója jegyében telnek az Alkossunk együtt! események, számos esetben pedig az Építs hidat – Híd, ami összeköt! mottó vagy az őszi természet és a lokális értékek adják a közös alkotás témáját.


A Múzeumi őszbúcsúztató keretében kiállítás-megnyitók, közönség találkozók, szakmai előadássorozatok, jeles napokhoz kötődő rendezvények vagy játékos családi délutánok, idei ráadásként pedig az 1956-os forradalom 60. évfordulójára tervezett múzeumi programok várják a közönséget.


Az idei fesztiválból sem maradnak ki a Szakmai programok, amelyeknek egy része a rendezvénysorozat fő üzenetéhez − „Építs hidat! − HÍD, ami összeköt!” − kapcsolódik, másik része pedig egyéb sajátos témákat középpontba helyező programokkal várja a szakma- vagy társszakmabeli érdeklődőket.


2016-ban két központi szervezésű országos nagyrendezvény szerepel a Múzeumok Őszi Fesztiválja programján, a 8. Országos Múzeumpedagógiai Konferencia és a 14. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó, utóbbi eseményen adják át a Múzeumpedagógiai Nívódíjakat és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum által alapított Kiváló Múzeumpedagógus Díjat.


A november 13-ig tartó 11. Múzeumok Őszi Fesztiválja szervezője a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ.

További információ: www.oszifesztival.hu

Forrás: oszifesztival.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére