Jelenlegi hely

Ismét elkészült Magyarország boldogságtérképe

Szombathely a legboldogabb, Salgótarján a legkevésbé boldog.

Március 20.  – a boldogság nemzetközi napja

Világszerte március 20-án ünnepeljük a boldogság napját. Az ENSZ Közgyűlése 2012 júniusában nyilvánította a boldogság nemzetközi napjává március 20-át. A Közgyűlés hangsúlyozta, hogy a boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja. A dokumentum egyben felszólította az ENSZ tagországait, hogy megfelelő módon ünnepeljék március 20-án a boldogság napját, mindenekelőtt az oktatásban.

Magyarországon négy éve indult a Boldogságóra mozgalom, amelynek eredményeképpen ma 350 boldog iskola működik az országban. Közel 5000 csoportban tartanak boldogságórákat, amelyeken több mint 80.000 diák vesz részt.

A Boldogságóra mozgalmat indító Jobb Veled a Világ Alapítvány célja a gyerekek boldogságszintjének emelése iskolai körülmények között. Idén a nemzetközi boldogságnapon jelenik meg az új Boldog Iskola pályázat, amelynek során oktatási intézmények pályázhatnak a cím elnyerésére (www.boldogiskola.hu).  

A World Happiness Report éves jelentései szerint annak ellenére, hogy hazánk továbbra sem a legkedvezőbb helyet foglalja el a világ országait a lakosok boldogságszintje alapján rangsoroló listán, a trend azt mutatja, hogy évről évre emelkedik a mért boldogság szintje Magyarországon.

A 2018-ban kiadott jelentés szerint Magyarország már a 69. helyet foglalja el a 156 országot rangsoroló listán, ahol 2012-ben még a 110., 2013-ban a 104., 2016-ban a 91., 2017-ben pedig a 75. helyen állt.

Magyarországon az ELTE PPK Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja prof. Oláh Attila irányításával a Bagdi Bella vezette Jobb Veled a Világ Alapítvánnyal együttműködve először 2016-ban rajzolta meg Magyarország boldogságtérképét egy ötezres mintára kiterjedő sztenderdizált, pszichometriailag hiteles és validált kérdőíveket alkalmazó internetes vizsgálat eredményei alapján. A térképről leolvasható, hogy mely régiókban és megyékben milyen mértékben tartják boldognak magukat az emberek.

Vizsgálati módszer

A vizsgálatban 17–88 éves férfiak és nők vettek részt, a felmérés kiterjedt az élettel való elégedettség, az érzelmi, a pszichológiai, a szociális és spirituális jóllét és a mentális egészség szintjének a megállapítására is. A vizsgálati adatok lehetőséget adtak a férfiak és nők, a különböző életkori csoportok, a különböző családi állapotú, az anyagi jólét különböző fokán élő, a különböző iskolai végzettséggel és foglakozással bíró személyek boldogságága, élettel való megelégedettsége, globális jólléte és mentális egészsége szintjének összehasonlítására.

A kutatócsoport részben a boldogságszint évenkénti alakulásának a monitorozására, részben a megállapított összefüggések érvényességének ellenőrzésére ugyanazt a tesztüteget alkalmazva 2018-ban is elkészítette Magyarország boldogságtérképét 7506 főtől származó adatok felhasználásával. Kiegészítésként arra vonatkozóan is gyűjtöttek adatokat, hogy mi az, ami boldogságot okoz Magyarország felnőtt lakosságának.

A legboldogabb megyeszékhely Szombathely

A főbb eredményeket összegezve megállapítható, hogy a World Happiness Reportban (2018) közöltekkel megegyezően a hazai vizsgálat szerint is a 2018-ban megkérdezettek minden régióban szignifikánsan boldogabbnak mondják magukat mint a 2017-es mintában szereplők. A boldogságszint emelkedése a Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön a legmarkánsabb, Közép-Magyarországon a legkisebb mértékű. Szignifikáns a boldogságszint-emelkedés Békés megyében.

A nők minden régióban és minden korcsoportban boldogabbak

A 2018-as vizsgálat is megerősítette, hogy a nők minden régióban és minden korcsoportban boldogabbnak vallják magukat. A nők a mentális egészség és a pszichológiai immunitás terén is jobban állnak, mint a férfiak.

Mi jellemzi a legboldogabb magyarokat?

Megerősítette az idei felmérés azt is, hogy akik gazdagnak vagy jómódúnak vallják magukat, azok szignifikánsan boldogabbak.

Ugyancsak szignifikánsan boldogabbak a több gyermeket nevelők, az iskolázottabbak és a házasságban vagy kapcsolatban élők.

A legboldogabbnak a 4 vagy annál több gyermeket nevelő férfiak és nők vallják magukat. Változatlanul a 36–50 évesek korcsoportjába tartozó férfiak és nők boldogságszintje a legmagasabb.

Az iskolai végzettség fokozata szignifikáns együttjárást mutat a boldogság, a megküzdőképesség, a boldogságteremtés, a mentális egészség és az élettel való elégedettség szintjével, legboldogabbnak a diplomával rendelkezők mondják magukat.

Kistelepülésen boldogabb az élet

Megerősítést nyert az is, hogy a kistelepüléseken élők szignifikánsan boldogabbak, mint a városiak, és a Budapesten élők boldogságszintje a magyar lakossági átlag alatt van, ez a megállapítás az eredmények alapján igaz a mentális egészség és a pszichológiai immunitás vonatkozásában is.

Budapest boldogságszintje átlag alatti

Magyarország boldogságtérképe minimális átrendeződést mutat. Változatlanul Észak-Magyarországon a legkevésbé boldogok az emberek, és a Nyugat Dunántúlon lakók vallják magukat a legboldogabbnak. A megyeszékhelyek közül a Szombathelyen élők a legboldogabbak.

A Közép-Magyarország területén élők boldogságszintje ugyanakkor a magyar lakossági átlag alá került. A megyék szintjén jelentkező változás, hogy Békés megye bekerült a legboldogabb megyék közé. A boldogság a Dunántúlon továbbra is szignifikánsabb, a nagyvárosok boldogságrangsorát is Győr vezeti.

Nógrád megye változatlanul a legkevésbé boldog, és Salgótarján is a megyeszékhelyek rangsorának az utolsó helyét foglalja el. A friss adatok alapján a budapesti lakosok boldogságának, mentális egészségének és pszichológiai immunitásának a szintje alacsonyabb Magyarország nagyvárosban élő lakosainak átlagos szintjénél.

Első helyen a szakmai karrier

A teljes mintára kiterjedően elemezve a boldogságszintet (globális jóllét) meghatározó tényezőket az eredményekből az a következtetés vonható le, hogy a mért változók közül a pozitív orientáció, a megküzdési kapacitás, az anyagi helyzet és a pozitív állapotok megteremtésének és fenntartásának képessége járul hozzá szignifikánsan az egyes egyének boldogságához.

Magyarország felnőtt lakosainak boldogságháztartása a vizsgálatot kiegészítő felmérés szerint első helyen a szakmai karrierhez kapcsolódó sikerek, a családdal töltött idő, a nyaralás és utazás, a gyermekekkel való foglalkozás, a szerelmet hozó új kapcsolatok, a barátokkal töltött idő, a vásárlás és ajándékozás, valamint az önfejlesztő és sporttevékenységek során szerzett élményekből töltődik fel.

Háttér: Boldogságtérkép kutatás 2018
(Oláh Attila, Vargha András, Csengődi Márta, Diósy Tamás)
ELTE, PPK Pozitív Pszichológia Kutatócsoport

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére