Jelenlegi hely

Őszi darules a szegedi Fehér-tónál

Az ősz egyik leglátványosabb természeti eseménye a daruvonulás. A darvak ilyenkor nagy tömegben vonulnak át hazánkon, mélabús krúgatásuk hozzátartozik az igazi őszi hangulathoz. A hazai daruvonulási útvonal egyik legfontosabb állomása a szegedi Fehér-tó környéke. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság túravezetője segítségével felejthetetlen élményben lehet részünk, miközben darvak ezrei szállnak el a fejünk felett.

Az európai állomány kiemelt gyülekezési helye a Hortobágy és a szegedi Fehér-tó környéke. Az itt megpihenő darvak a szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat pedig lecsapolt halastavakon, pusztai elöntéseken töltik.

A darvak nagy része november végén, a tartós fagyok beálltakor elhagyja hazánkat és Európa déli részén vagy Észak-Afrikában töltik a telet. Az elmúlt években egyre több példa van arra is, hogy kisebb csapataik nálunk telelnek át.

A szegedi Fehér-tó környékén egyszerre 30-40 ezer daru is tartózkodhat, érdemes hát jelentkezni a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság daruleső túráira. A nemzeti park túravezetője segítségével garantáltan nem maradunk le a darvak esti behúzásáról, és sok mindent megtudhatunk életmódjukról is.

Túraidőpontok 2017. októberben:

október 21., szombat, 15 óra

október 28., szombat, 15 óra

október 29., vasárnap, 14 óra

Túraidőpontok 2017. novemberben:

november 2., csütörtök, 13:30 óra

november 4., szombat, 13:30 óra

november 5., vasárnap, 13:30 óra

november 18., szombat, 13:30 óra

november 25., szombat, 13:30 óra

Találkozó: Tisza-völgyi Bemutatóház (az E75-ös főúton múzeum-tábla jelzi a 157-158-as km szelvényben, ahol az út két oldalán pihenő parkoló van. A busszal érkezők a Szatymazi temető helyközi megállónál szálljanak le.)

Részvételi díj: felnőt 850 Ft, gyerek 550 Ft

Információ és jelentkezés: Ábrahám Krisztián, 30/638-0297, abrahamk@knp.hu, vagy ezen a LINKEN.

Cikk és fotók forrása: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága, Kecskemét

- Z.K.Emese Kecskemétimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére