Jelenlegi hely

Mama-barát tanulás

A szülési szabadság és az első évek szinte nem is szólnak másról, csak a kicsiről. Ahogy azonban cseperedik a gyermek, úgy közeledik egy új korszak kezdete. Van, aki baba mellett dolgozik, otthonról vagy távmunkában, mások éppen esélyeik növelése érdekében döntenek úgy, hogy továbbképzik magukat, esetleg új szakmát tanulnak. Összegyűjtöttünk néhány lehetőséget.

Trimeszterek – szemeszterek

Brigi 39 éves, 3 kisgyermek anyukája. Jogi diplomával és sok éves – részben külföldi – munkatapasztalattal, tavaly ősszel ült újra iskolapadba. Amikor felvették a Pázmány Péter Tudományegyetem művészettörténet szakára, még csak másfél éves volt a kislánya. „Az első félévben heti 4 nap volt órám. Kétszer a nagymamák vigyáztak a kislányunkra, két nap pedig bébiszittert kellett fizetnünk óránként ezer forintért. Ezt nem mindenki engedheti meg magának, de mi túl korainak tartottunk a bölcsődét. Tulajdonképpen felesleges is lett volna, mert sokszor csak délután kellett bemenni az egyetemre. A tanulást nem volt nehéz összeegyeztetni a gyerekekkel, ugyanis előre készültem a vizsgaidőszakra, már szeptembertől olvasgattam esténként a kötelező olvasmányokat. A kreditrendszer miatt egyébként mindenki úgy állítja össze a tanrendjét, ahogy tudja, arra a szemináriumra és előadásra jár be, amire tud, illetve akar. Mivel azonban egymásra épülő tanegységek vannak, túl sok lehetőség nincs a szabad mozgásra. Hatalmas a verseny a tantárgyfelvétel időpontjában, így a szemesztert az is jelentősen befolyásolja, hogy ki milyen órákra jut be.”

Brigi államilag finanszírozott képzésben, nappali tagozaton tanul. A felsőoktatásban ugyan megszűnt a kismamák teljes tandíjmentessége, a jelentkezéskor azonban plusz pontot jelent, ha valaki gyermeket nevel. Vannak olyan intézmények, ahol a költségtérítéses képzések díjából 25% kedvezményt adnak a kismamáknak. Ilyen például a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara. A nyelvvizsga szintén helyzeti előnyt jelent.

Több nyelven beszélő anyukák

Itt a lehetőség, hogy kihasználva a babával otthon töltött éveket, fejlesszük nyelvtudásunkat! Törvényi szabályozás ugyan nem kötelezi a nyelvi képzéssel foglalkozó intézményeket, mégis egyre több nyelviskola indít kifejezetten kismamáknak szóló, kedvezményeket kínáló tanfolyamokat. A tanulás a délutáni és az esti órákban általában mindenütt drágább, tehát – ha a baba melletti rugalmas időbeosztás engedi – a délelőtti képzésekkel is lehet pénzt spórolni. Egy XI. kerületi nyelviskola bérletrendszert vezetett be, felkészülve az esetleges hiányzásokra, és a babákat is fogadja. Amíg az anyukák tanulnak, szakképzett gyerekfelügyelők foglalkoznak a kicsikkel. Egy szintén fővárosi nyelvstúdió játszóházat működtet, és a babafelügyelet költségeit átvállalja.

Testnek és léleknek

Aki szívesen felidézné a szülés előtti időszakot, részt vehet például terhestorna-oktató tanfolyamon. Az interneten található fővárosi hirdetés szerint szeptemberben kezdődik a képzés, amit elsősorban védőnőknek, edzőknek, gyógytornászoknak – és persze újdonsült anyukáknak ajánlanak. Szeptember közepén egy nemzetközileg akkreditált kismama és baba-mama jóga iskolába is beiratkozhat az, aki nemzetközi jógaoktatói oklevelet szeretne szerezni 130 óra alatt. Aki szakmát tanulna, csatlakozhat például egy varrótanfolyamhoz, ahol – a hirdetés szerint – az önálló varráshoz szükséges tudást adják át, 45 óra alatt.

E-learning

Aki kerek 60 percet nem sokszor tud távol tölteni kisgyermekétől, az internet segítségével is képezheti magát. Az EFEB Felnőttoktatási Központ tucatnyi tanfolyamot kínál távoktatásban, a kulturális rendezvényszervezéstől az európai uniós pályázatíráson át a logisztikai ügyintézésig. A GYED-en, GYES-en lévő kismama hallgatóknak 10 százalék kedvezményt adnak. Az OKTÁV Továbbképző Központ hasonló lehetőségekkel várja az érdeklődőket, míg a KOTK Oktatási Központnál a kisgyermekes szülők szakmai tanfolyami képzési díjából 20, nyelvtanfolyami díjából pedig 10%-ot elengednek Budapesten. A mot.hu oldalán számos ötletet kaphatunk a tervezgetéshez.

Új szakma – hiányszakma

2015 óta a korábbi egy helyett két OKJ-s végzettség megszerzését is támogatja az állam, de ez csak az Országos Képzési Jegyzékben található tanfolyamok felére vonatkozik. Érdemes tehát alaposan utána nézni annak, hogy az ingyenesség mit jelent, de az tény, hogy bőséges a választék az iskolai rendszerű képzésekből és a különböző tanfolyamokból is. A Számalk Szakközépiskolában például féláron tanulhatnak a GYED-en és GYES-en lévők.

Ha nem tudjuk, mihez is lenne kedvünk, hogyan tudnánk rugalmasan, gyorsan és gyakorlat központúan új szakképesítésre szert tenni, érdemes segítséget kérni egy munkaügyi központban, vagy akár az interneten: ITT.

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Karácsonyvárás covid idején

Karácsonyvárás covid idején – Merry X-Mask!

Lockdown (lezárás) lett az év szava 2020-ban, ez világosan kifejezi, hogy miről is szólt az évünk. A világ a feje tetejére állt, de Te azért maradj pozitív! A teszted pedig legyen negatív!
Életre szóló kaland férfiaknak – XCC: Egy kihívás, ami megváltoztat

Életre szóló kaland férfiaknak – XCC: Egy kihívás, ami megváltoztat

Azoknak a férfiaknak szól, akik ki akarnak lépni a mókuskerékből és választ keresnek életük kérdéseire, akik szellemi-fizikai kalandra, kihívásra és kiszakadásra vágynak. Valódi változásra. Három nap a vadonban egy titokzatos kalandtúrán. De mi az az XCC?
Ünnepre hangoló – Az asztalos keze

Ünnepre hangoló – Az asztalos keze

Volt egyszer nagyon régen egy kis falusi asztalosműhely. Egyszer, amikor a gazda nem volt otthon, a szerszámok nagygyűlést tartottak...
Gondolkodj, mielőtt kattintasz! – 8 tipp a biztonságos online vásárláshoz

Gondolkodj, mielőtt kattintasz! – 8 tipp a biztonságos online vásárláshoz

Mire érdemes figyelni netes vásárlásnál? Mik a veszélyek? A fogyasztóvédelmi hatóság egy „kisokosban” foglalta össze hasznos tanácsait.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére