Jelenlegi hely

Fordulat a napelempiacon - Választható marad a szaldós elszámolás a támogatással épült rendszerekre

Egy friss kormányrendelet értelmében július 1-je után is szerződhetnek szaldós elszámolásra azok a napelem-tulajdonosok, akik otthonfelújítási támogatást vesznek igénybe a rendszer kiépítéséhez. A döntés várhatóan újabb lökést az elmúlt években rekordokat döntögető napelemes piacnak.

Radikális átalakulásra készült július 1-jével a hazai napelemes szektor: megszűnt volna az állami támogatás és a szaldós elszámolás kombinálásának a lehetősége. Akik igénybe akarták venni az otthonfelújítási programot vagy más állami segítséget, azok csak a kedvezőtlenebb megtérülési mutatókat kínáló bruttó elszámolással szerződhettek volna az áramszolgáltatóval.

A Közlönyben tegnap este publikált rendelet értelmében azonban az otthonteremtési támogatás nem fog kizáró oknak számítani. Vagyis aki megfelel a program feltételeinek, az akár hárommillió forintnyi állami utófinanszírozást igényelhet az otthonára telepített napelemes rendszerhez, emellett pedig a szaldós elszámolást is választhatja. Erre jelen állás szerint másfél évük van a beruházóknak, az otthonfelújítási támogatás ugyanis 2022. december végéig kérhető.

„A szaldós megoldás előnye abban rejlik, hogy a napelemek termelési csúcsain a villamosenergia-hálózatba feltöltött energiát ugyanazon az áron vásárolja meg a szolgáltató, mint amennyibe a termelési hullámvölgyekben a konnektorból vételezett áram kerül. Évente egyszer olvassák le a villanyórát és csak a különbözetet kell kifizetnie a tulajdonosnak – vagy ha többlete van, visszaigényelheti az áramszolgáltatótól. Így egy jól méretezett napelemes rendszerrel nullázni lehet a villanyszámlát. Ezzel szemben bruttó elszámolásnál az áram átvételi ára alacsonyabb, mint az eladási, így a megtakarítás átlagosan 60% körül alakul – magyarázza Kujáni Péter, az Energiatakarék szakértője.

A napelemes rendszert építők körében egyértelműen a szaldós megoldás volt a népszerűbb. Az első negyedévben a szigorítás miatt komoly roham indult a napelemes cégeknél, hogy a júliusi határidőig elkészüljenek a beruházások és időben le tudjanak szerződni az áramszolgáltatókkal. A mostani döntés, ha hasonló rohamot nem is, piaci élénkülést mindenképpen hozhat.

Kujáni Péter tapasztalatai szerint az elmúlt időszakban komoly bizonytalanság volt a napelemes szektorban a cégek és a vevők részéről egyaránt. Mivel a bruttó elszámolás pontos feltételei tisztázatlanok maradtak, ezért sokan kivártak, inkább elhalasztották a beruházást. Más családok pedig a tavaszi roham idején csúsztak le a lehetőségről a napelemes cégek túlterheltsége miatt. Várhatóan ők a következő hónapokban megjelennek majd a piacon. Ez pedig kedvező hatással lesz a hazai megújuló energiatermelés évek óta stabilan növekedő mutatóira.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Beköszöntött a jó idő és egyre több kertben felbukkannak ismét a kerti törpék. Lehet őket szeretni, vagy kimondottan utálni, egy biztos: bizony van világnapjuk is. Garden Gnome Day, vagyis a kerti törpék világnapját ugyanis minden év június 21-én ünneplik.
Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Tudtad, hogy a  Szülők Világnapját (Global Day of Parents) június 1-jén ünneplik világszerte?
Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére