Jelenlegi hely

Csiribi család

Beküldő lakhelye: Baranya megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Amikor azt látom hogy a sok törődésnek és odafigyelésnek köszönhetően kiegyensúlyozottak és jól meg tudnak küzdeni a kis mindennapjaikban előforduló kihívásokkal

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

A türelem. Folyamatosan feszegetik a határaikat, mintahogyan minden gyerek, de sokszor nem úgy reagálok erre ahogyan kellenne. Hamarabb elveszítem a türelmemet mint ahogyan szeretném.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

SZÜLŐ GYERMEK KÖZÖTT nagyon fontos szerepe van a kétoldalú effektív kommunikációnak. Azaz olyan beszélgetéseknek amelyek során a gyerek nem csak hallgatja hanem el is mondja a véleményét illetve hogy az elmondottaknak legyen is hatása a másikra. Ezt kisebb korban kell kialakítani hogy amikor a gyerek eléri azt a bizonyos kritikus kamaszkort akkor ez már természetese legyen. Nekem egy 9 és egy 4 éves kislányom van. Gyakran érzem úgy hogy amit mondok az az egyik fülükön ki a másikon be. Ezen nagyon szeretnék változtatni. És úgy gondolom nekem is van mit tanulni a rájuk figyelés terén.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére