Jelenlegi hely

Zazi-Baba Család

Beküldő lakhelye: Bács-Kiskun megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

A közös játék, a kis szokásaik, hogy mit szeretnének apával és mit szeretnének anyával. Este alváskor hallgatni a szuszogásuk és az ölelésük és a puszijaik.
Látni, hogy amit együtt csinálunk az hogyan segíti őket a fejlődésben. Látni amikor a két fiú játszik és szeretik egymást.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Mintát adni a gyereknek, hogy hogyan kezelje a feszültséget, a kudarcot, hogyan vezesse le a csalódottságát a dühét. 
A testvér-féltékenység kezelése az a körüli negatív (bár normális -jogos) érzelmek oldása. 23 hónap van a két fiunk közörtt érthető, hogy a nay, aki szintén nincs még három éves nehezen tudja kifejezni sokszor mit érez bár nagyon szépen beszél. 
Sokszor nehéz neki, hogy van még egy babusgatni valónk. Most tanulja hogyan kezelje azokat a feszültséggel teli helyzeteket, amiket gyakran mi felnőttek sem jól kezelünk.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Az emberlánya (pláne a munkából hazatérő fáradt dolgozó apa), hiánba igyekszik tudatosan, kontrollt gyakorolni a mondadója felett, sokszor győznek az érzelmek. 

Egy fárasztó nap után mikor a gyerek már mindent megtett hogy felhívja magára a figyelmet, - amit a legtöbbször meg is kap - előbb utóbb sikeresen eléri a napirend körüli huza-vona közben, a tesó szekálása miatt hogy elveszítsük a türelmünk. 
Nem beszélve a feszültségről, ami a háttérben motoszkál az örök kételyeket tápláva jól csinálom? Mit kellene másképp? Hogyan lehetnénk igazán jó szülők. Az aranyközép út a következetes, mégis szerethető szülő képe nehéz idea.

A tankönvvekből elsajátítani óhajtott ötletek, a pszichológiai tanulmányok, szempontok sokszor kudarcot vallanak a saját gyerekeinknél a saját hétköznapi szituációinkban, talán azért, mert ezekbnen a helyzetekben nem szakemberek vagyunk, hanem húsvér szülők. Nehéz amikor a gyerek tükröt tart és ugyanazt mondja amit én mondtam neki haragomban és nem esik jól.
Elrontani olyan könnyű és gyors javítani annál lassabb és neheztebb. Talán az ilyen jellegű tréningek segíthetik az esendő szülőket. Megtanulhatjuk, hogyan kommunikáljunk "magunkkal" a társunkkal és a gyermekeinkkel... 

Ami a kommunikációnál talán még fontosabb hallgatni. Sokszor veszem észre a napi rutin közben, hogy már háromszor elmondta, hogy anya gyere legózni, vonatozni stb. de én csak -mindjárt -mindjárt, mert a napi teendők fontosabbnak tűnnek, és akkor tesz valami "rosszat" amivel kivívja, hogy ráfigyeljek - igazán, de akkor már nem leülök vele játszanti, hanem leültetem a büntipuffra... Ezeket a szarvas hibákat utólag látja az ember és újra és újra megtörténnek bármennyire igyekszünk tudatosítani melyek az igazán fontos dolgok. 
Sokszor nem is halljuk mit szeretnének...

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Magyarországon a cöliákia becslések szerint a lakosság körülbelül 1%-át érinti, ami közel százezer embert jelent. A gluténmentes étrendet követők köre ennél tágabb: hazai adatok szerint a 15 éves és idősebb magyarok 1,8%-a követett gluténmentes diétát, a nem-cöliákiás gluténérzékenység pedig egyes becslések szerint már több százezer embert is érinthet. (1;2) Ezért a gluténmentes étkezés nem egy szűk, elszigetelt probléma, különösen akkor nem, ha a gyerekeket nézzük. Egy diagnózis vagy tartós étrendi korlátozás nemcsak a gyereket érinti, hanem az egész család hétköznapjait átrendezi: a bevásárlást, az uzsonnacsomagolást, az óvodai és iskolai ünnepeket, a menzával kapcsolatos döntéseket, a kirándulásokat és sokszor még azt is, hogy a szülő mennyire érzi biztonságban a gyerekét egy közösségi étkezési helyzetben.
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére