Jelenlegi hely

Óvodás a családban: traumák helyett élményeket gyűjts a gyermekeddel!

Bármennyire körültekintően formáljuk, óvjuk a kisgyermekeink világát, felügyeljük minden mozdulatukat, szabályozunk minden hozzájuk elérő ingert – legkésőbb a kicsik óvodás korára kénytelenek vagyunk kiengedni a kezünkből a kizárólagos irányítást. Szülőként a legtöbb, amit tehetünk, hogy időben felkészítjük ezekre az új helyzetekre, kihívásokra a piciket, ezzel lehetővé téve számukra, hogy ez a sok-sok újdonság élményként, és ne traumaként hasson. Ennek a folyamatnak hiánypótló eszköze az A Tulipán Csoport mesekönyv-sorozat, amely varázslatos útmutatóként szolgál az óvoda egyelőre még ismeretlen világában – mind a kicsik, mind a szüleik számára!

Három szerencsés Imami olvasó most akár 3 részt meg is nyernet a sorozatból. 
EZ JÓL HANGZIK, JÁTSZOM A MESÉKÉRT!

Mindannyian a legjobb tudásunk szerint neveljük a kisgyermekeinket, megválogatjuk a környezetükbe kerülő személyeket, tárgyakat, élményeket. Csakhogy legkésőbb az óvodában szembesülnünk kell azzal a szorongató ténnyel, hogy szeretett csemetéink elsősorban már nem az általunk választott közösségbe kerülnek, nem csak szabályozható élményeket és tapasztalatokat gyűjtenek. Erre érdemes minél előbb felkészülni mindkét oldalt: a kisgyermekeket ugyanúgy fel kell vértezni az új kihívásokra, mint önmagunkat, hogy ne csorbuljon a szülői önbizalmunk.

A Tulipán Csoport: egy édesanya és két kislányának tapasztalatai, egy csipet varázslattal

Szabó Ágnes, az A Tulipán Csoport mesekönyv-sorozat írója és illusztrátora saját tapasztalataiból merítve gyűjtött össze egyelőre 25 speciális, kicsik és szüleik számára kihívást jelentő élethelyzetet. A mesékben minden alkalommal az Óvónéni és a Tulipán Csoport nyolcfős közösségének kis tagjai élhetik át a valóságból is jól ismert kalandokat: a beszokás kihívásait, délután a szülő késését, a doktor bácsival vagy védő nénivel való találkozást, az óvodás-szerelmet – hogy csak párat említsünk a legizgalmasabbakból.
A történetek során az életszerű helyzetek színes, vidám képekkel kiegészülve, többnyire varázslatos megoldással zárulnak – amelynek kapcsán szülőként lehetőségünk van beszélgetni, elmélyedni egy-egy témában a saját gyermekünkkel, ezáltal felvértezni őt a várható újfajta szituációkra. A szerző tudatosan alakította sokszínűvé a Tulipán Csoport apró hőseinek karaktereit: kislányok és kisfiúk, szőkék, vörösek, barnák egyaránt megtalálhatók közöttük, hogy valamennyiünk gyermeke találjon a maga számára is könnyedén azonosulható szereplőt a repertoárból.

Három szerencsés Imami olvasó most akár 3 részt meg is nyernet a sorozatból. 
EZ JÓL HANGZIK, JÁTSZOM A MESÉKÉRT!

A vírushelyzetben otthon rekedt kicsiknek is nyújt programalternatívát

A mostani kaotikus hétköznapok során sokat segíthet, ha a kezükbe vesszük az A Tulipán Csoport sorozat hamarosan megjelenő 25. részét, amelyben Szabó Ágnes kifejezetten otthoni programötleteket gyűjtött csokorba. Sütés, rajzolás, beöltözés és otthoni kertészkedés – mind-mind olyan program, amely a kicsiknek igazi kaland, és amely segíthet nekik trauma helyett kuriózum élményként felfogni a vírushelyzet okozta kényszer-otthonlétet.

„A saját bőrömön tapasztaltam, milyen sok múlik azon, hogy előre felkészüljünk a gyermekeimmel az új, előre kalkulálható kihívásokra, és hogy mennyit jelent nekik, ha nem eszköztelenül, tanácstalanul keverednek ezekbe a helyzetekbe” – hangsúlyozza Szabó Ágnes. – „Nem is volt kérdés, hogy ezt a tapasztalatot szeretném minél többekkel megosztani, bízom benne, hogy a szülőtársaimnak is a segítségére lesz ez a sorozat!”

További információ ITT.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

46 kütyümentes elfoglaltság nyárra

46 kütyümentes elfoglaltság nyárra

Mivel kössük le a gyerekeket a hosszú nyári napokon? Tablet, telefon és TV helyett próbáljatok ki valamit a listáról!
Relax

Miben rejlik a természet vonzereje? Újabb vitalitástipp a lendületes nyárkezdéshez

Mindannyian szeretünk a természetben kikapcsolódni. Valaki a sport kedvéért, gyorsan átsuhanva a vidéken, akár extrém élményekre is vadászhat. Mások csapatban a közösségélményért kirándulnak.
3 laktató leves akár 30 perc alatt?

3 laktató leves akár 30 perc alatt?

Több kardinális problémával szembesülhet napi szinten egy anyuka, ha a "mit együnk ma?" téma kerül szóba. Az első a „gyorsan valami meleget, laktatót” kérdése. A másik inkább a tálaláskor merül fel: a „már megint ez van? Tegnap is ezt ettük!” – felháborodott gyermekhangon szinkronizálva. Erre a két kérdéskörre alakult ki nálunk ez a „3az1ben” megoldás.
A legrövidebb éjszaka - Szent Iván-éj

A legrövidebb éjszaka – Szent Iván-éj

Idén június 21-én lesz az év leghosszabb napja, vagyis a legrövidebb éjszakája, melyet a hagyomány szerint Szent Iván-éjnek neveznek. A nyári napforduló ünnepe a kereszténységet megelőző korokból ered. A világ minden táján örömtüzeket gyújtanak, ami mutatja a fény és a világosság győzelmét a sötétség és a halál felett, ekkor kezdődik a csillagászati nyár is. A szerelem, szenvedély, a termékenység, örök megújulás és a megtisztulás varázslatos éjszakája is ez.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére