Jelenlegi hely

Készítsük ovisunkat játékosan az iskolára! - Finommozgás, szem-kéz mozgáskoordinációjának fejlesztése

Az óvodában szülői értekezleten előkerült az egyik általában nagy vitákat kiváltó téma: Készítik-e a gyerekeket az iskolára az óvodában? Oldanak-e meg feladatlapokat, kapnak-e foglalkozás keretében írásos feladatokat a gyerekek? 

Természetesen nálunk is vélemények és ellenvélemények (és persze határozott állásponttal rendelkező anyukák :) feszültek egymásnak. 

Nem célom, hogy  egyik vagy másik oldal igazát erősítsem, inkább e helyett összegyűjtöttem néhány olyan játékot, játékos feladatot, amivel az iskolaérettséghez szükséges készségeket mi magunk is fejleszthetjük – feladatlapok nélkül otthon, utazás vagy séta közben, jártunkban-keltünkben.  Mert azért én is azon az állásponton vagyok, hogy ráérnek majd az iskolában feladatokat oldani, mikor muszáj :( Addig fejlesszük játékokkal, játékosan, mert hiszem, hogy azzal eredményesebb….az együtt töltött időről nem is beszélve. 

Cikksorozatunkban az alábbi készségek fejlesztéséhez adunk ötleteket és természetesen szívesen fogadjuk a Te javaslataidat is, kedves olvasónk: 

  •   Mozgásfejlesztés
  •   Szem-kéz, szem-láb koordináció fejlesztése és nagymozgások összehangolása
  •   Egyensúly fejlesztése
  •   Testséma, saját testen való tájékozódás, téri tájékozódás
  •   Finommozgás, szem-kéz mozgáskoordinációjának fejlesztése
  •   Általános tájékozottság
  •   Számolás
  •   Szabálytudat fejlesztése
  •   Nyelvi fejlesztés, hallási differenciálás
  •   Megfigyelés, emlékezet fejlesztése
  •   Rész-egész viszonyának megértése

 

2. Finommozgás, szem-kéz mozgáskoordinációjának fejlesztése

  • Kézfej és az ujjak izomzatának lazítása könnyen formálható, gyurmázható anyagokkal - gyurma, agyag, homok, papír, vatta, papírmasé, sóliszt gyurma (2 csésze liszt, 2 csésze só, 1 csésze víz, 2 evőkanál olaj) - kreativ gyerekek még pillecukrot, kukoricapufit is megformáznak :) Ha beszerzünk egy műanyag vagy fa kést (a balesetek megelőzése érdekében), akkor engedjük vele szeletelni a gyereket. Nyomó és szeletelő mozdulatok azokat az apró csontokat, izmokat erősítik, melyek majd az íráshoz is szükségesek. Ideális és programnak is kiváló a közös tészta, sütemény készítés is. - Hagyjuk a gyereket gyúrni és formázni. Jó alkalom volt erre a mézeskalácskészítés, de ha azt kihagytuk, se csüggendjünk el, itt a fánk szezonja. Ilyen képlékeny, formálható anyagokkal való tevékenység azokat a finommozgásokat is fejleszti, melyek később az írásban, a betűalakításban is jelentősek. Ha pedig kellően bemelegedtek az izmok és mi is a süteménykészítésbe, ne feledjük, hogy a díszítéshez is nagyon apró, a szem-és kéz koordinációját igénylő mozdulatok szükségesek.

  • Ha már a konyhai tevékenységeknél vagyunk, szörp- és vagy lekvárkészítésnél a meggymagozásba, gyümölcsök, növények (ribizli, bodzabogyó) szemezésébe is vonjuk be a gyereket. Ne hagyjuk ki főzésnél, sütésnél a borsófejtésből, babválogatásból, gyümölcsök-zöldségek hámozásából, krumplipucolásból, diótörésből és -tisztításből, héjas mogyoró/napraforgó/tökmag töréséből sem. Persze apró feladatokkal kezdjük, hogy élvezze azt is, hogy segít ezzel a felnőtteknek, és persze mellette mindezek szintén fejlesztően hatnak a finommotorikus képességeire. 

  • Ollóhasználat - figyeljünk rá, hogy balkezeseknek balkezes ollót adjunk. Ha bizonytalanok vagyunk még, hogy a gyermek milyen kezű, nézzük meg ollóval melyik kezét használja szívesen. Rajzoljunk meg a papír mindkét oldalára (bal és jobboldalasan is) egy sablont, amit aztán vágassunk ki vele. Nézzük meg, hogy melyik oldal "esik neki kézre", ez többnyire meghatározza, hogy melyik kéz használata a domináló nála.

  • Szövés - ha nem áll rendelkezésedre szövőkeret, a mozdulatot és technikát elsajátíthatjátok papírral is - papírcsíkokból tudtok készíteni különböző alkotásokat.
  • Nyomdázzunk! - Ha mi készítjük hozzá krumpliból, almából, dugóból a nyomdát még szórakoztatóbb program.

  • Építőjátékok, apró tárgyak rakosgatása, tűzködése, összeillesztése - mindegy milyen márkájú (lego, clics, tüskejáték, sluban, pötyi stb.), a lényeg azon van, hogy egymásra pakolja, egymásba illessze, összenyomja, majd szétszedje. Persze a finommotorikán túl a kreativitását, térlátását és türelmét is fejleszti.

  • Fűzzünk! - Tűbe (nagyba persze ;) ) cérnát, fonalat. Gyöngyöt, gombokat, lyukas tésztát fonalra, cipőfűzőre, spárgára - ezt egy meghatározott sorrend szerint is kérhetjük pl. színek szerint vagy forma szerint ismétlődve, ezzel már a sorrendiséget, a szabályszerűséget gyakorolva. Ha ügyesebb vagy türelmesebb próbálkozhatunk apró öltések gyakorlásával is. Kivarrhatunk egy papírra rajzolt mintát, de megpróbálkozhatunk keresztszemes varrással is. Figyeljünk, mert a varrás a finommotorikus mozdulatok fejlesztésén túl a figyelem megtartására és a pontosságra is nevel, ezért fárasztó tevékenység a gyerekek számára.

  • Megtanulhatjátok a hármas fonást. Kislányok gyakorolhatnak a babájukon, de készülhet fonott karkötő vagy könyvjelző is.

  • Hajtogatás - Nincs nagy alapigénye, hiszen használt papírt, újságpapírt is használhatunk hozzá. Összeköthetjük egy későbbi kinti programmal is - hajtogassunk hajókat, amiket aztán megúsztatunk a patakban vagy egy közeli szökőkútban vagy reptessük a repülőinket kint a szabadban.

  • Készítsünk varázsrajzokat! Előhívhatunk egy lap alá helyezett pénzérmét, vagy rajzoljunk gyertyával és varázsoljuk elő festékkel vagy zsírkrétával. Biztos siker lesz a gyerekek körében.

  • Képalkotás másképp - Ne csak színezzünk, fessünk, zsírkrétával rajzoljunk, hanem készítsünk montázst, mozaikot vagy díszítsük a képet tépkedéssel, pödréssel, görgetéssel nyert papírdarabokkal vagy akár maradék fonalakkal is. Színezzünk papírgalacsinokkal! cikkünkben már mutattunk ötletet erre. Nem győzöm hangsúlyozni a "tépkedés" mozdulat fontosságát nemcsak a finommozgás, hanem az intelligencia fejlődésében is. Biztosan élvezettel teszik a gyerekek, hiszen máskor ez egy tiltott dolog. (Vigyázz, óvatosan lapozd a könyvet! ;) )

  • Gyűjtsünk kincseket! Voltál már úgy, hogy egy kis erdei séta után egy kiskosárra való mindenfélét szedtél ki a gyerek zsebeiből? Legközelebb gyűjtsétek együtt akár nagyság, szín, alak alapján válogatva - kavicsokat, csigaházakat, terményeket, leveleket, bogyókat, virágszirmokat - vagy már megtervezve, hogy mit is csináltok belőle: képet, "kincsbábot" vagy figurát. Ez is kreativitást, alkotókészséget, problémamegoldást, térlátást stb. is fejleszt és nagyon jó móka!

 

Szerző: Veszprémimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére