Jelenlegi hely

Nébih: jó az élelmiszerbiztonság a Balaton-parti fagyizókban

Biztonságosak a balatoni fagyizók - derült ki a NÉBIH átfogó ellenőrzése során.

A balatoni fagylaltozóknál élelmiszerbiztonsági szempontból kifejezetten jó a helyzet, azonban a kisebb hiányosságok miatt 9 létesítményt megbírságoltak az élelmiszerbiztonsági ellenőrök a nagy balatoni fagylalt- és fagylaltozóteszt során - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) szerdán az MTI-vel.

A hatóság két hónapon át, június elejétől július végéig tartott ellenőrzést, húsz népszerű Balaton-parti fagylaltozót és termékeit vizsgálták meg. A szakemberek élelmiszerbiztonsági szempontból kifejezetten jónak ítélték a helyzetet. Bírságot csak kisebb hiányosságok miatt szabtak ki, 9 létesítményt - köztük egy fagylaltalapanyag-forgalmazót - büntettek meg összesen 800 000 forintra.

A komplex vizsgálat alapján összeállították a balatoni fagyik és fagyizók rangsorát, az összesítésben a balatonfüredi Bergmann Cukrászda végzett az élen. A közleményben ismertetik, hogy az ellenőrzések során a Nébih munkatársai érzékszervi bírálatot, élelmiszerbiztonsági ellenőrzést, kedveltségi és mikrobiológiai vizsgálatot végeztek.

Hét esetben tárt fel a vizsgálat élelmiszerszennyezési kockázatot, ami többnyire a rendetlenségből vagy a nem megfelelő technológiai fegyelemből eredt. Takarítással és mosogatással kapcsolatos hiányosság viszont minden harmadik helyen akadt. A vizsgált fagylaltozóknál a hűtéssel sehol nem volt probléma, valamennyi jól és biztonságosan üzemeltethető fagylaltfőző-, hűtő-, illetve fagyasztó berendezésekkel és pultokkal üzemelt. A mintegy ezer mikrobiológiai vizsgálat kiemelkedően jó eredményt hozott: a szakemberek egy esetben sem találtak kifogásolnivalót.

Az ellenőrök tapasztalatai szerint a feltárt hiányosságokat jellemzően még aznap vagy záros határidőn belül kijavították az üzletekben. A fogyasztók tájékoztatása ugyanakkor hagyott kívánnivalót maga után. Az allergénekre és az azofesték-tartalomra vonatkozó tájékoztatás hiánya jellemző probléma volt, csakúgy, mint az anyaghányad nyilvántartás nem megfelelő vezetése.

 

Forrás: MTI

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére