Jelenlegi hely

2583 kilométer meseszép tájakon – Jön a Kéktúrázás napja

Október 12-én, a Kéktúrázás napján az Országos Kékkör teljes útvonalát szabadon választott helyszíneken, egy időben járják be a résztvevők. A 2583 km hosszú, egybefüggő túraútvonal több szakaszán, az ország számos meseszép tájain lehet egyszerre túrázni.

A tavalyi nagy résztvevőszámú (3700 fő) rendezvény után a Magyar Természetjáró Szövetség idén is életre kelti az Országos Kékkör útvonalát.

A Kéktúrázás napja elnevezésű esemény lényege, hogy a három kéktúrát; az Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az Alföldi Kéktúrát egy napon, egy időben járja majd végig több ezer túrázó. Az ingyenesen esemény 143 túrájára szeptember 1-től lehet regisztrálni.

A túranapon bárki részt vehet: aki épp elkezdené a kéktúrát, aki nem szeretne egyedül túrázni, aki szeretne érdekességeket hallani a túravezetőtől, vagy egyszerűen csak egy jó hangulatú túrára vágyik.

Október12-én 2583 km-en, 143 szakaszon, felkészült szakaszfelelősökkel nagy szeretettel várnak minden kéktúrázni vágyót, kezdőket és haladókat egyaránt.

A közösségi túrák az ország különböző pontjaiból indulnak a kék sáv turistajelzésen, október második szombatján. A rendezvény honlapjának térképén a 143 túracsoport haladása idén is követhető lesz, a GPS-es jeladóval felszerelt túrázók a nap végére együtt rajzolják ki az országot körbejáró Országos Kékkör nyomvonalát, a híres "kék karikát".

Idén a jelentkezők még könnyebben találhatnak rá a megfelelő túrára, a rendezvény honlapján ugyanis hossz, szintemelkedés, térkép és tematika szerint is választhatnak a szakaszok közül. Különböző hosszúságú és nehézségű túra közül lehet válogatni. Akik épp valamelyik kéktúrát járják a túramozgalom kiírása szerint, őket is várja a túranap, a honlapon kigyűjthetők a kéktúrás bélyegzésre ideális túrák is.

A szervező  Magyar Természetjáró Szövetség szeretné felhívni a figyelmet: gyönyörű országunk természeti kincseinek és történelmi emlékeinek gyalogszerrel történő megismerésénél nincs jobb és egészségesebb időtöltés.

Az ősz legnagyobbnak ígérkező közösségi túranapján a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet a Kéktúrázás napja honlapján lehet megtenni.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére