Jelenlegi hely

Európai Mézes Reggeli program az óvodákban, iskolákban

A Földművelésügyi Minisztérium és az  Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) 2016. november 18-án (pénteken) rendezi meg az Európai Mézes Reggeli programot.

Ilyenkor a kezdeményezéshez csatlakozó iskolákban, óvodákban a gyerekek helyi méhészek mézeit kapják reggelire, ezzel is népszerűsítve az egészséges mézfogyasztást és a helyi családi méhészeteket és nem utolsó sorban, a reggeli étkezés szükségszerűségét.

A Szlovéniából származó, ma már Európai szintű kezdeményezés lényege, hogy felhívja a figyelmet a jó étkezési szokásokra, amit már gyerekkorban ki kell alakítanunk. Egyúttal felkelteni a fiatalok figyelmét a mezőgazdaság, az egészséges táplálkozás és a természeti értékek iránt.

Annak ellenére, hogy Magyarország csak 2014-ben csatlakozott a programhoz, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület koordinálásával már a második évben több, mint 500 helyszínen, közel százezer gyerek számára ajánlottak fel mézadományokat a helyi családi méhészetek. 

Az idén a központi helyszín a Bács-kiskun megyei Kiskunhalason lévő Fazekas Mihály Általános  Iskolában lesz. A rendezvényhez idén minden megyéből csatlakoztak általános iskolák, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület téjékoztatása szerint a jelentkezések folyamatosanan tartanak. 


Mézzel, lélekkel – nlcafé nyereményjáték a gyerekeknek

Töltsd fel mézes fotód, írd meg, miért szereted a mézet és nyerj édes nyereményeket! Küldj fotót kedvenc mézes pillanatodról - közös családi reggeli, süteménysütés, teázás - valamint írd meg egy mondatban, miért szereted a mézet, hátha a tiéd lesz a magyar termelői mézekből álló ajándékcsomagok egyike!

KÉP FELTÖLTÉSE ITT

 

Forrás: Országos Magyar Méhészeti Egyesület, nlcafe.hu

Monorimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Miért nehéz a mindennapi rutin figyelemzavarral? Reggel elindulni, iskolába vagy munkába érkezni időben, elintézni a fontos dolgokat, nem elfelejteni az uzsonnás dobozt, a határidőt vagy a kulcsokat – ezek a napi rutinfeladatok sok embernek automatikusak. De figyelemzavarral élőknek gyakran épp ezek a kis dolgok jelentik a legnagyobb kihívást.
Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére