Jelenlegi hely

Fesztiválkörkép: Július legjobb családi fesztiváljai

Ahogy a nyár közepe közeledik, az ország különböző pontjain izgalmasabbnál izgalmasabb fesztiválok várják a családokat. Legyen szó fényfesztiválról, történelmi rendezvényről, gasztronómiai ünnepről vagy művészeti kavalkádról, a júliusi hétvégék bőségesen kínálnak programokat minden korosztálynak. Nézzük, milyen eseményekkel tölthetitek meg az idei nyarat!

Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál Debrecen - Július 3-6.

Az idei már a 22. alkalom, hogy több mint 600 hangszeres résztvevővel, látványos bemutatókkal, tíz külföldi és két hazai társulattal várja közönségét Debrecen főterén a Magyar Honvédség legjelentősebb zenei találkozója.

A magyar katonazenekarok mellett Csehország, Ausztria, Szlovákia, Horváthország, Hollandia, Törökország, Olaszország, Egyiptom, Románia és Lengyelország mutatkozik be a közönségnek. A kétévente megrendezett fesztiválon a zenekari előadások és zenés masírozások mellett az utolsó nap igazi programkavalkád lesz: harci járművek bemutatója, szimulátorok és robotkutyák, ügyességi és pontgyűjtő verseny gyerekeknek, lézeres lövészet és fegyverbemutató, Gripen-áthúzás, szakalaki bemutatók (gyepshow-k) várják a látogatókat.

Ingyenes!

Zsolnay Fényfesztivál Pécs - Július 4-7.

Játék az érzékekkel, szemkápráztató fényinstallációk és alternatív fénydimenziók – Pécsett a Zsolnay Fényfesztivál ismét ellenállhatatlan programokat kínál 2024. július 4-7. között! Megjelenik a mesterséges intelligencia, lesz elvarázsolt fényerdő és egy disztópikus sci-fi világba is beléphetünk! Az ecset továbbra is a fény, a vászon pedig a teljes belváros, mintegy 30 helyszínnel. A négynapos fesztivál igazi élmény az egész családnak, a fényfestésen kívül számos kísérőprogrammal is várják a látogatókat. 

A Fény Útja nyilvános közterületeken található állomásainak megtekintése, és a programok többsége ingyenes.

FlowZone Family Weekend - Siófok - Július 4-7.

Idén először kerül megrendezésre a FlowZone Family Weekend Siófokon. A négy napos fesztivál célja a családok egészséges működésének támogatása, a szülők és gyermekek kapcsolatának és kommunikációjának fejlesztése, és természetesen a felhőtlen szórakozás kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A fesztivál kiemelt céljai közé tartozik, hogy a speciális figyelmet igénylő gyermekek számára is biztosítsanak programokat, fejlődési lehetőséget és szakképzet pedagógia felügyeletet. A szülők érdekes előadásokon bővíthetik tudásukat, szakemberekkel beszélgethetnek és természetesen lazíthatnak, míg a gyermekek izgalmas és interaktív tevékenységekkel szerezhetnek új ismereteket és rengeteg maradandó élménnyel gazdagodhatnak!

Belépőjegyes!

Győrkőcfesztivál - Győr - július 5-7.

A Győrkőcfesztivál az ország legnagyobb szabadtéri, ingyenes gyerekfesztiválja, melyen a gyerekek karszalaggal minden programon térítésmentesen vehetnek részt, legyen az egy előadás vagy akár egy aktivitás, bármely játék kipróbálása.

A háromnapos fesztivál első estéjén, pénteken, a nyitó koncert után a kulcsátadó ceremóniával hivatalosan is a gyerekeké lesz Győr városa, és elkezdődik a szombat-vasárnapi reggeltől estig tartó Győrkőcjáték a Széchenyi tértől a Radó-szigetig. Országosan is hatalmas érdeklődés övezi évről-évre a Vaskakas Bábszínház színes, minden álmot felülmúló kavalkádját, ami idén is rengeteg meglepetéssel várja a fiatal fesztiválozókat.

Ingyenes!

Bajai Halfőző Fesztivál - július 11-13.

Huszonhetedik alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legnagyobb gasztro és zenei fesztiválját, a Bajai Halfőző Fesztivált. A fesztivál látogatói nemcsak a híres bajai halászlét élvezhetik, hanem változatos és izgalmas programok is várják őket, melyek minden korosztály számára tartogatnak élményeket, a legkisebbektől az idősebbekig.

Belépőjegyes, 14 év alatt ingyenes!

Hortobágyi Lovasnapok - július 12-14.

A Hortobágyi Lovasnapok az elmúlt évtizedekben a térség meghatározó és országhatárokon átívelő ismertségű rendezvényévé nőtte ki magát, amelynek legfőbb célja a Hortobágyra jellemző pásztorkultúra múltjának és jelenének, valamint a Mátai Ménes lótenyésztő munkájának, és a ma is használt és működő fogatgyűjteményének megismertetése, népszerűsítése.

Idén a Kilenclyukú hídnál több mint 50 programmal várják az érdeklődőket: versenyek, bemutatók, gyereklovasfalu, táncház, gasztronómia és kézműves vásár.

Belépőjegyes, 6 éves korig ingyenes!

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2024- július 12-14.

A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok Magyarország legrégebbi és legnagyobb történelmi fesztiválja, mely a Kárpát-medencei térségen kívül Európa tíz országából fogad kiváló hagyományőrző csoportokat. Közel ezer kosztümös szereplő érkezik minden év július második hétvégéjén Visegrádra, hogy méltóképpen idézhessék fel az egykori királyi székváros legfényesebb történelmi eseményét.

Három napon keresztül várják látogatóikat programjaikra, melyek négy helyszínen – a Lovagi torna pályán, a Királyi palotában, a Parkszínpadon és a Salamon-toronyban reggeltől a késő esti órákig zajlanak.

Napi belépőjegyes, 14 év alatt ingyenes! - A lovagi tornákra külön belépőjegy váltása szükséges, oda 6 éves korig ingyenes.

Egri Bor Ünnepe - július 11-13.

Az ország egyik legnagyobb borgasztronómiai fesztiválja ingyenesen látogatható. Az Egri Bor Ünnepe egy életérzés, amelyet csak a helyszínen lehet átélni és megtapasztalni. Két színpadon négy napig sokszínű zenei kínálat, az Érsekkert hangulatos varázsa, önfeledt szórakozás várja vendégeiket. A fesztivál különleges, kreatív programokkal gondoskodik arról, hogy a gyermekek számára is emlékezetes élményt nyújtson.

Ingyenes!

Debreceni Utcazene napok - Július 19-20.

Az 5 helyszínen megrendezésre kerül dzsembori már negyedik alkalommal veszi be Debrecen tereit és teraszait több mint 20 formációval. 

Pályakezdő, amatőr együttesek, zenészek, énekesek többek között a mindig nagy sikert aratott Kelet Brass Band, az Agyagbanda Együttes, az Árnyéknyúl és még sokan mások vonulnak ki az utcára 2 napra. A helyszínek a legkedveltebb debreceni közterek, az utánozhatatlan nyáresti hangulatban a gyerekek a Hal Köz, Dósa Nádor tér vagy a Fórum bejárata előtti vizi játszótérként használt különleges szökőkutakban ugrálnak, igazi közösségi egymásratalálás az ittlakók és látogatók között.

Ingyenes!

Művészetek Völgye Fesztivál - Kapolcs - július 19-28.

A Művészetek Völgye Fesztivál olyan, mint egy 10 napos kortárs művészeti összejövetel, ahol nemcsak a zenei műfajok találkoznak, hanem az irodalom, a színház, a tánc- és cirkuszművészetek, a filmek, a fotográfia vagy éppen a kortárs képzőművészet. Idén több programmal várja a fesztiválozókat, mint valaha, akik pontosan 2972 lehetőségből választhatnak majd. 

Az esemény során három falu – Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend – utcái, épületei és intézményei koncerthelyszínekké, galériákká és színházakká alakulnak. A Művészetek Völgye idén is nagy figyelmet fordít a családokra: a szervezők több száz programot kínálnak a gyerekeknek, a gyerekkoncertektől kezdve bábelőadásokon és ringató foglalkozásokon át a különféle kézműves műhelyekig.

Kifejezetten a családok számára készült a Diabelli és a tavaly bemutatott Kultúrtér, ahol bábelőadások, zenés mesék, kézműves foglalkozások, játéksarok és érdekes beszélgetések várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Belépős!

Végvári Vigasságok - Eger - Történelmi fesztivál - július 20-21.

XXVIII. Végvári Vigasságok az Egri várban. Láss csatát, ünnepelj győzelmet! Élje át a kora-újkori Eger hangulatát! Korhű fegyverek bemutatójával, hagyományőrző csapatokkal, családi programokkal, felvonulásokkal, kiállításokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket. Tradicionális mesterségek kézművesei kínálják portékáikat és mutatják be a szakma mesterfogásait.

Korhű fegyverek bemutatójával, hagyományőrző csapatokkal, családi programokkal, vitézvirtussal, kiállításokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket.

Belépős!

Gyulai Végvári Napok - július 26-28.

A Gyulai Végvári Napokon megelevenedik a török kori Gyula, mintegy kétszáz hagyományőrző játssza újra a gyulai vár 1566-os ostromát évről évre július utolsó hétvégéjén. Július utolsó hétvégéjén megismerheted a végvári vitézek életét, csatajeleneteken keresztül felidézik neked a kor harci szellemét.

Elmesélik a várnak és környékének történetét, hősies védőik legendáit, a védők és az ostromlók életét. Benézhetsz a Várkertben táborozó hagyományőrző egyesületek sátraiba, testközelből ismerheted meg, hogyan öltöztek, mit ettek, hogyan szórakoztak közel ötszáz éve.

Belépős, 6 éves kor alatt és 70 felett ingyenes!

Makai Marianna - Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére