Jelenlegi hely

Mintawebáruházat indít a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság „Mintawebáruház” néven, egy egyedülálló és innovatív honlapot hozott létre azzal a céllal, hogy segítse a fogyasztókat és a vállalkozásokat az online kereskedelem jogszerű működésében, illetve a biztonságos online vásárlásban.

A hatóság nagy hangsúlyt fektet az online vásárlások biztonságának állami szintű felügyeletére, ellenőrzésére, illetve az online fogyasztói-, valamint kereskedői tudatosság fejlesztésére, növelésére.

Az elektronikus kereskedelem sok szempontból bizonyul előnyösnek a fogyasztók és a vállalkozások számára, hiszen elősegítheti az árak csökkenését, javíthatja a termékekhez való hozzáférést, a választék bővülését, egyúttal a vállalkozások számára új piacot jelent. A hatósági tapasztalatok alapján azonban számos hiányosság mutatkozik még az online értékesítés területén kereskedői oldalról, illetve a fogyasztói tudatosság terén is van még hová fejlődni.

Azért, hogy a Hatóság előmozdítsa a vállalkozói és fogyasztói tudatosságot az online kereskedelem terén is létrehozta a „Mintawebáruházat”. A „Mintawebáruház” egy kereskedelmi célokat nem szolgáló, oktatási, tájékoztatási célú honlap, amely szemléletesen mutatja be az online kereskedelemmel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. A honlap segíti a fogyasztókat és a vállalkozásokat az online kereskedelemmel kapcsolatos ismeretek gyakorlati megértésében, elsajátításában.

Az újonnan létrehozott felületen a felhasználóknak lehetőségük van lépésről lépésre kipróbálni a rendelés folyamatát. A portál megkezdte működését és a http://mintawebaruhaz.nfh.hu weboldalon keresztül érhető el. A portálon vásárlásra nincs lehetőség, tehát nincsenek valódi termékek, csupán az elektronikus kereskedelem sajátos szemléltetéséhez igazodó termékkategóriák kerülnek bemutatásra.

A „Mintawebáruház” fejlesztésére az Európai Unió támogatásával, az ÁROP-1.2.24-2014-2014-0001 számú, „A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése” elnevezésű projekt keretében került sor.

A Hatóság bízik benne, hogy a felület széles körben felhasználásra kerül és eléri célját.

 

Forrás: Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére