Jelenlegi hely

Világraszóló mesék a barátságról – 65 éves a Kisvakond

100 éve született Zdeněk Miler és idén 65 éves a Kisvakond. Hogyan lett egy propagandafilmnek indult rajzfilmből világsiker? Miért lehet ma is aktuális a történeteinek üzenete? Mit olvassunk tőle, ha az összes Kisvakondot kívülről tudjuk már? Meglepetések Kisvakond-rajongóknak!

A Kisvakond alkotója,  Zdeněk Miler

Egy véletlen sodorta a rajzfilmes pályára, egy másik véletlen hozta az útjába a vakondot. Szemelvények a 100 éve született méltán világhírű cseh illusztrátor, rajzfilmrendező, forgatókönyvíró Zdeněk Miler életéből.

Ahogy Magyarországon számos kiemelkedő tehetségű magyar alkotó fordult kényszerűségből a gyerekirodalom felé a 2. világháború után, úgy lett a prágai iparművészeti egyetemen tanuló Zdeněk Milerből is animációkészítő. Miler filmes munkáit a 1942-ben kezdte, 1945-ben pedig Európa máig egyik legismertebb filmstúdiójának frissen induló animációs részlegéhez, a Bratři v tritku stúdióba került, ahol a korszak számos jelentős rajzfilmes szakemberével dolgozott együtt.

Kevesen tudják, hogy Miler nem csak gyerekeknek készített filmeket. Első felnőtteknek készült animációja, a Milliomos, aki ellopta a Napot központi alakja a gazdag, habzsoló, másokkal nem törődő kövér figura több esetben visszaköszön gyerekeknek szánt műveiben.

A kor lehetőségeiből adódóan alkotásai többnyire valamilyen propaganda eszközeként készültek, a legtöbb esetében mégsem érződik a didaktikus nevelési szándék. Valódi művészként, családapaként, ismerve a gyerekek igényeit és a nyugati alkotók, például a Disney stúdió munkáit, a gyerekek számára élvezhető, szerethető filmeket készített.

Meséiben nyíltan vállalja nézeteit, gyakran mutat rá a felnőttek – így a társadalom – hibáira olyan módon, amit a gyerekek is könnyen megértenek.

Első állatos rajzfilmje 1953-ban egy baromfiudvarban játszódott, aztán 1956-ban megjelent Kisvakond, aki egy séta közbeni véletlen botlás eredményeként bucskázott be egy textilipart bemutató propagandafilmbe, méghozzá kék kertésznadrágban.

A vakond nadrágja című rajzfilm számos díjat, többek között a Velencei Filmfesztiválon ezüstoroszlánt kapott.

Bár a legtöbben a vakondot ismerik, Miler számos további mesét készített a tücsökről, egy kíváncsi kiskutyáról, egy kék cicáról, akit a mássága miatt csúfolnak, a világ leggazdagabb verebéről, aki végül rájön, hogy van fontosabb dolog is annál, hogy az összes mag a miénk legyen, egy hernyóról meg egy kisfiúról, egy rajzolt lány és egy jégvirágherceg szerelméről, sőt egyszerű négyzetekről és háromszögekről is.

A legtöbb történetben szereplő, 65 éve született, vakond figura gyermeki kíváncsiságával, segítőkészségével, kreatív újrahasznosító lelkesedésével hamar belopta magát a gyerekek és felnőttek szívébe világszerte, melyben nagy szerepe volt annak, hogy a rajzfilmek szereplői az első szériát leszámítva nem beszéltek, és mégis bárki könnyen megérthette őket. Népszerűségét támasztja alá az is, hogy 10 éve az űrbe is őt vitte magával a NASA egy űrhajósa.

Kisvakond könyvek

A közel 50 Kisvakond film mellé sorra készültek a könyvek is. A történetek megalkotásában Miler több alkotótárssal is együtt dolgozott: többek között Eduard Petiška költővel, Hana Doskočilová írónővel. Iva Hercíková írónő pedig a mai címén A Kíváncsi kutyus című történetek születésekor dolgozott együtt vele.

Az első Kisvakond könyv 1971-ben jelent meg magyarul a Móránál Fazekas Anna fordításában, majd még ugyanebben az évben napvilágot látott A világ leggazdagabb verebe című mesekönyv Donászy Magda, 1973-ban A kíváncsi kiskutya szintén Fazekas Anna fordításában.

Miler könyveit a 90-es évekig a Móra, majd egy évtizedig a Helikon adta ki, végül a 2000-es évek elején a jogok visszatértek ismét a Móra Kiadóhoz.

„Büszkék vagyunk rá, hogy Zdeněk Miler örökzöld történeteit és barátságos, találékony, életrevaló figuráit bemutathatjuk a mai gyerekeknek is. A művész zsenialitását mutatja, hogy ezek a történetek semmit sem veszítettek lenyűgöző képességükből, az újrahasznosítás, a kíváncsiság, az összefogás fontosságának üzenetét egy mai kortárs sem tudná szerethetőbben és befogadhatóbban átadni. Örülünk neki, hogy a klasszikus, nagy alakú mesekönyvek mellett a szülők örömmel használják kifejezetten babakezekbe készült lapozóinkat a színek, számok vagy épp az alapvető viselkedési szabályok megtanításakor. Később pedig biztos kézzel nyúlnak kirakóskönyveinkért, kreatív matricásfüzeteinkért, vagy éppen óráskönyvünkért a polcra, hogy az ovisokat egy jól ismert barát segítse felkészülni az iskolára.” – mondta el Vas Katalin, a Móra Kiadó kiadóvezetője.

Meglepetések Kisvakond-rajongóknak

A Zdeněk Miler műveinek magyarországi kiadói jogait kezelő Móra Kiadó számos meglepetéssel, eseménnyel készül nemcsak a februári, születésnapi hónapban, de egész 2021-ben a jelenlegi és leendő Kisvakond-rajongóknak.

A kiadó FB rajongói oldalán szabadon használható évfordulós kisvakond keret, a budapesti Móra Mintaboltban (1066 Budapest, Jókai utca 6.) egy óriás kisvakond figura várja a gyerekeket és a felnőtteket egy közös fotóra minden hétköznap 12:00 és 18:00 óra között 2021.02.26-ig.

Akik nem tudnak ellátogatni a mintaboltba, de szeretnének részt venni a közös megemlékezésben, elküldhetik kedvenc kisvakond könyvük, játékuk, relikviájuk képét a jatek@mora.hu címre vagy üzenetben a Móra rajongói oldalán keresztül. Az összegyűjtött képekből a kiadó virtuális kiállítást szervez.

A Móra óvodásoknak szóló alkotói pályázatán 2021.02.15 és 03.31. között várja a szabadon választott kreatív technikával (ceruza, zsírkréta, pasztellkréta, vízfesték vagy tempera, kollázs, gyurma) készült, kisvakondot és barátai ábrázoló alkotásokat. 

Az évforduló hétvégéjén és az azt követő héten a Cseh Centrum FB oldalán és weboldalán is több izgalmas tartalommal készül.

2020.02.21. és 02.28. között több rajzfilm lesz ingyenesen megtekinthető, emellett Miler munkásságáról készült szaktanulmány, valamint ismert vakond-rajongók visszaemlékezései is olvashatóak lesznek.

Különleges hír még, hogy a budapesti Király utcában várhatóan márciusban nyílik meg a Vakondbolt, melyben minden kis és nagy vakondrajongó megtalálhatja saját kedvencét. A bolt kínálata a megnyitó előtt már online elérhető.

Forrás: mora.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Régi idők karácsonya Budapesten

Régi idők karácsonya Budapesten

Milyen volt az ünnepi készülődés az elmúlt évszázadban a fővárosban? Régi képekkel mutatjuk be, hogy milyen is volt egykor a karácsonyi forgatag.
Ingyenesen látogatható az elképesztő karácsonyi fényben úszó csodaház

Ingyenesen látogatható az elképesztő karácsonyi fényben úszó csodaház

Eta néni 2021-ben ismét sok szeretettel vár mindenkit! Nyitva a ház az adventi időszakban.Dabason van egy ház, ami varázslatos ünnepi fényárban úszik. De nem egyszerűen tujákra aggatott fényfüzéreket kell elképzelni, hanem egy olyan színes csillogást, mintha becsöppentél volna egy karácsonyi Hollywoodi rajzfilm közepébe. Eta néni több mint tíz éve díszíti fel házát és udvarát az ünnepek közeledtével.
Országos adventi programajánló

Országos adventi programajánló

Adventi ablaknaptár, gyertyagyújtások, vásári és betlehemes programok.. a várakozás, a csodák, a meglepetések időszaka. Különleges adventi programok készülődnek szerte az országban, válogattunk belőle.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Idén újra látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 72. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére