Jelenlegi hely

Az újévi fogadalmat állati macerás betartani, de hoztunk egy letölthetőt hozzá segítségül

Ugyanaz minden újévben: letesszük a nagyesküt, hogy idén már csak azért is be fogom tartani, egészségesebben eszek és többet mozgok, tanulom a nyelvet, minőségibb időt töltök a gyerekekkel… és sorolhatnám még.

AZTÁN ELTELIK EGY KÉT NAP ÉS PAFF, NEM TÖRTÉNIK SEMMI! ​

De ennek van ám nyomós jó magyarázata is: január elsején csak nem koplalok még, hát a mondás úgy tartja, hogy amilyen az év első napja olyan lesz a többi is, nehogy már éhezzünk egész évben, csak azért mert ez a fogadalmam… 2-án meg még nincsenek a gyerekek suliban, oviban, csak kell főznöm nekik valami finomat… aztán el is feledkezünk róla.

Januárban viszont a konditermek kánaánja van, elhatározzuk, megvesszük a bérletet, aztán jönnek a kifogások, ma kihagyom, mert szülői van, a következő alkalommal meg épp szülinapra vagyunk hivatalosak, aztán nincs aki a kicsire vigyázzon, meg egyébként is most ettem tele magam… és közben rájövünk, hogy állati macerás betartani ezeket a könnyen (sokszor félrészeg állapotban) tett szilveszteri fogadalmakat. Ne mond, hogy te nem jártál még így?


Bevallom én évekig nagy fogadalomtevő voltam, aztán talán egyszer sem csináltam végig, hát ez van, pocsékul is éreztem magam miatta és nem, hogy a notórius halogatóból egy tudatos megvalósítóvá váltam volna, inkább megfogadtam, hogy többé nem teszek újévi fogadalmat.


Persze ez nem azt jelenti, hogy más is mindig így jár, van aki céltudatosabb, erősebb, kitartóbb, tökéletesebb. De, hogy őszinte legyek még nem találkoztam olyan halandóval, akinek sikerült betartania ígéreteit. És akkor, amikor eldöntöttem, hogy nem tűzök ki magam elé egy célt sem, akkor persze, hogy egy újabb klassz kis alkalmazásra bukkantam, hogy újra nekifussak a lehetetlennek.

Találtam a telefonra egy ingyenes céltervező alkalmazást, ráadásul egy magyar nyelvűt. Úgy hogy ezzel az alkalmazással megpróbálom élesíteni az angol „tudásom”. A www.celjaim.hu weboldalról tudjátok letölteni (akár telefonra is), egyszerűen be kell regisztrálnod és csak kitölteni a céljaidhoz vezető részeket, részfeladatokra bont, figyelmeztet, és az orrodra koppint, ha netán hanyatlana a lelkesedésed.

LETÖLTHETŐ EMLÉKEZTETŐ

De készítettem is nektek egy szép letölthető fogadalom emlékeztetőt is, ha komolyan veszed az ígéreted, nyomtasd ki, töltsd ki és tedd ki a hűtődre, hogy mindennap lásd és tudd, hogy mit kell tenni azért, amit megálmodtál magadnak!

Letöltésért kattints a képre A4-es méret.

Makai Marianna - Kecskemétimami
Webdesigner, grafikus
www.pixelszabaszok.hu

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére