Jelenlegi hely

A Balaton-parti települések közösen készülnek karácsonyra

Advent időszakában egy-egy gyertyát gyújtanak meg négy Balaton-parti településen, emellett lesznek ünnepi koncertek, színházi előadások több tóparti községben a közös ünnepvárás jegyében - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság igazgatója.

Dani Barbara elmondta, hogy Balatonfüreden gyújtják meg az első adventi gyertyát, a másodikat Hévízen, majd Siófokon és Keszthelyen is meggyújtanak egyet-egyet az ünnepváró vasárnapokon a tó környékén lakók összefogását jelképezve.
Hozzátette: számos tóparti településen szerveznek adventi programokat. Keszthelyen a Balaton Színházban kórustalálkozó lesz, a balatonalmádi Szent Imre-templomban a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság koncertjét lehet majd meghallgatni az esti szentmise után advent első vasárnapján.
Balatongyörökön a közösségi ház kertjében rendezett karácsonyi vásáron a kézművesek által készített karácsonyfadíszeket, ajándékokat lehet vásárolni december 4. és 6. között, és mindenki megkóstolhatja a helyi német közösség hagyományos ételeit, például a thüringiai kolbászt vagy a helyben sütött langallót. Felsőörsön és Vörsön pedig saját készítésű betlehemet állítanak és adventi vásárral várják az érdeklődőket - mondta Dani Barbara.
A Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság igazgatója elmondta azt is, hogy Balatonfüreden az idén első alkalommal rendezik meg a Szuperhősök karácsonyát december 4. és 23. között, melynek keretében játékokat, könyveket, képregényeket gyűjtenek rászoruló gyermekek számára. A Jótékonysági Sütigyár jóvoltából pedig ötezer süteményt osztanak szét az adományozó gyermekek között, amelyeket a helyi háziasszonyok és a Balaton környéki cukrászdák ajánlottak fel.

 

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére