Jelenlegi hely

Balatonfüred: Versenyben a legvirágosabb város címért

A város idén is benevezett a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyre. Füred, öt évvel ezelőtt egyszer már nyert a versenyben, azóta azonban tovább fejlődtek a város parkjai.

Balatonfüred öt évvel ezelőtt egyszer már elnyerte a legvirágosabb magyar város címet, majd a nemzetközi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén is aranyérmet nyert.

A városban azóta is kiemelt figyelemmel gondozzák a parkokat és köztereket, időközben teljesen megújult az Arácsi út, és látványos fejlesztés történt a Tagore sétányon. A város virágosításáért felelős Probio Zrt. kertészeti vezetőjét Pádár Tibort tavaly az év főkertészévé választották.

A verseny bírálóbizottsága július 10-én, pénteken érkezik Füredre.

A Virágos Magyarországért mozgalom 1994-ben indult, és gyorsan országszerte ismertté vált. Célja a hazai kertkultúra felkarolása, támogatása, bemutatása, népszerűsítése. A mozgalom részeként évente mintegy 300 település nevez be a hazai megmérettetésre, amelynek során megválasztják az öt legvirágosabb várost, falut és Budapesti kerületet. A legjobbak indulhatnak az Európai versenyen, ahol eddig a magyarországi települések 8 arany-, 22 ezüst- és 10 bronzérmet szereztek, további 10 települést pedig Európa-díjjal jutalmaztak.

A pénteki bírálatot, csütörtökön virágbemutató előzi meg, 10 órától a Balaton Szabadidő Központban szakmai tanácskozást tartanak majd a témában, utána a Gyógy tér és a Tagore sétány virágágyait lehet majd szervezetten megtekinteni.

 

Forrás: www.balaton.vehir.hu

 

 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére