Jelenlegi hely

Fizess verssel a kávédért

2016. március 21-én hétfőn egy teljes napig minden idézet (legyen az ismert, vagy saját) kávéházi fizetőeszközzé válik, így a vendégek kávéjukat egy verssel vagy akár egy idézettel "fizethetik ki". 

Egy vers a mai napig feltöltődést, iránymutatást, vagy akár kikapcsolódást nyújthat, főképp akkor, ha egy finom kávé társaságában olvassuk, vagy éppen írjuk. 

Oszd meg gondolataidat vagy kedvenc verssorodat a Költészet Világnapján, s a kávét az éttermek állják! 2016. március 21-én hétfőn egy teljes napig minden idézet (legyen az ismert, vagy saját) kávéházi fizetőeszközzé válik, így a vendégek kávéjukat egy verssel vagy akár egy idézettel "fizethetik ki". 

A világnap bevezetését Naima Tabet, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára kezdeményezte 1998-ban, amikor az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez (UNESCO) intézett levélben javasolta egy nemzetközi költészeti nap kijelölését. A fő cél az, hogy a költészet, a versek által is támogassák a nyelvi különbségeket, esélyt adva a veszélyeztetett nyelveknek, hogy azok saját közösségükön belül a hangjukat hallathassák. Végül, 1999-ben nyilvánították március 21-ét a költészet világnapjává, melyet minden ország a saját eszközeivel, a nem-kormányzati szervek aktív részvételével, a nyilvános és civil szervezetek bevonásával ünnepelhet meg. (Magyarország április 11-én, József Attila születésnapján ünnepli a hazai költészet napját.) 

A felhíváshoz csatlakozott éttermek és kávézók szeretettel meghívják a magyar kávészerető közönséget, hogy gondolataikat és érzéseiket kellemes környezetben verses formában fejezzék ki. Egy verset vagy idézetet leírva egy kávéért tudsz "fizetni". Több versért/cetliért, természetesen több kávé jár.. ! :-) A cetlik pedig minden egyes résztvevő helyszínen az asztalokon lesznek kihelyezve!

A felhívás az alábbi kávékra (espresso, cappuccino, latte, vagy ezeknek bármilyen változatára) vonatkozik:

•Ristretto
•Espresso
•Dupla Espresso
•Espresso Macchiato
•Americano
•Cortado
•Cappuccino
•Cafe latte
•LatteMacchiato
•Melange

A kampány az alkoholos betét tartalmúakra nem terjed ki.  

A felhíváshoz csatlakozott helyszínek:
http://www.meinlcoffee.com/poetry/campaigns/pay-with-a-poem-2016/#poem-location-map

 

Veszprém megyei helyszínek:

  • Balluff Veszprém EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: 8200 Pápai út 55.)
  • Daiquiri Kávéház És Bár Veszprém (Cím: 8200 Kossuth u. 6. félemelet)

 

Kép forrása: Fizess Verssel a Kávédért (Julius Meinl)

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

A böjt fogalma sokakban éles megvonást, szigorú szabályokat és külső elvárásokat idéz fel. Régi idők öröksége, amikor a test „fegyelmezése” még erénynek számított. A női test azonban sosem ebben a logikában működött. A női test nem sík, nem egyenletes, nem egyféleképpen reagáló rendszer. Hullámzó, áramló, ciklikus. Változik, finomodik, jelez, kér. Éppen ezért a böjt — ha valóban jót akarunk vele — nem válhat uniformizált szabályrendszerré. Csak akkor működik, ha figyelembe veszi a ciklusunkat, mert a női test más-más szakaszokban mást kíván, másképp terhelhető, másképp reagál a megvonásokra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére