Jelenlegi hely

A hétvégén rendezik az ötödik Connector Táncfesztivált Veszprémben

Mintegy 1600 táncos részvételével rendezik meg az ötödik Connector Táncfesztivált Veszprémben szombaton és vasárnap - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Barbarics Zsófia elmondta, hogy évek óta egyre több nevezés érkezik határainkon túlról, idén 310 táncos érkezik Veszprémbe Szerbiából, Szlovákiából, Horvátországból és Romániából. Hozzátette: a fesztivál öt évében eddig több mint nyolcezer fiatal vett részt programjaikon. Idén az 1600 táncos 380 koreográfiát mutat be a két nap alatt. Szombaton hip-hop, diszkó, akrobatikus rock and roll, hastánc, fitness, break, néptánc és open kategóriákban, vasárnap pedig modern és kortárs tánc, művészi tánc, show- és látványtánc, klasszikus balett, társastánc, musical és open kategóriákban lépnek színpadra a résztvevők - sorolta.

Böhm Nóra hozzátette, a zsűri elnöke mint eddig minden évben, idén is Lakatos János, a Magyar Táncművészeti Főiskola mestertanára, koreográfus lesz. A rajta kívül kilenc pontozó bíró  munkáját idén először segítik döntnökök: Berta Orsolya táncművész, az Operettszínház táncosa és Szabó Bence táncművész, az Operaház táncosa.

A táncfesztivál kísérőrendezvényeként másodszor hirdették meg a Connector Rajz- és Fotópályázatot, amelynek témája 2016-ban a csapatszellem és a tánc személyes jelentőségének bemutatása.

 

Forrás: MTI
 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére