Jelenlegi hely

Idén 6 éves a Csemete Bababörze

Április 13-án szombaton kerül ismét megrendezésre a veszprémi Csemete Bababörze az Arénában. A rendezvény 8 és 13 óra között várja a látogatókat, érdeklődőket az Aréna előterében.

Az, hogy már 6 éves a börze mutatja, hogy igény van az ilyen jellegű rendezvényekre a városban – nemcsak az ide rendszeresen ellátogatók, hanem az árusok részéről is. A jövő szombati rendezvényen 90 árus és különböző kiállítók vesznek részt. Lesz húsvéti fotózás, Kölyökpark – és Legó játszóház, kézműves foglalkozás, valamint lufi hajtogató bohóc és arcfestés is várja a gyerekeket. A szülők amellett, hogy a gyermekeknek szükséges dolgokat beszerezhetik, ellátogathatnak a kiállítók standjaihoz is, hiszen lesz mézárus, fából készült egyedi kézműves termékeket árusító kereskedő, legó vásár – hogy csak párat említsünk közülük. Az anyukákra is gondoltak a szervezők, ők többek között különböző szépségápolási márkákkal ismerkedhetnek meg.

A rendezvényhez kapcsolódóan folytatódik a műanyag kupakok gyűjtése Kalmár Hannának.

Gáspárné B. Edit szervező elmondása alapján az évente 2 alkalommal megrendezésre kerülő bababörze, immár hagyományt teremtve vonzza az érdeklődőket. 2019 nyár végére ismét 220 árussal küzdőtérre tervezik a programot ami Ovádi Péter országgyűlési képviselő támogatásával fog megvalósulni.

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!

Szóval, ha még hiányzik pár dolog a tavaszra vagy nyárra a gyerkőcnek, vagy csak egy jó programot keresel szombat délelőttre, akkor érdemes kilátogatni az Arénához. A belépés ismét díjtalan!

Fotók: Baumann Béla

Veszprémimami

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére