Jelenlegi hely

Szórakozás, fejlesztés, gyermekkacaj: Légvárat születésnapra!

Nincs is olyan gyermek, aki ne élvezné a légvárban való ugrálást, ne hangos nevetéssel vagy sikítással csúszna le az ugrálóvárak tetejéről. Tegyük különlegessé, felejthetetlenné a gyermekek számára a családi összejöveteleket, születésnapokat.

Béreljünk otthonra légvárat! 

 

Bíró Edit gyermekei sem voltak másképpen. Kicsik voltak s szerettek ugrálni. Otthon az ágyon, rendezvényeken az ugrálóvárban. Innen eredt a gondolat, mely megfogalmazódott Edit és férje fejében: saját légváruk lesz, s aztán erre felépítenek egy családi vállalkozást. Ennek már 17 éve. 

- 1999-ben vettük meg az első légvárunkat, melyet a balatonfüredi Eszterházy strandon üzemeltettünk - avat be Edit a kezdetekbe. Rövid volt a szezon, magas volt a helypénz: nem jött meg a várva várt haszon. Újabb ötletekre volt szükség. 

Edit eredeti végzettségét tekintve óvonő, közel állnak hozzá a gyerekek. Adta magát az ötlet: óvodáknak adják kölcsön a légvárat először kipróbálásra. 

- Nagyon jók voltak a visszajelzések. - meséli Edit a tapasztalatokat. Az óvonők véleménye az volt, hogy nem csak, hogy élvezik a gyerekek az ugrálóvárban való játékot, ugrálást, hanem az alkalmas egyensúly- és mozgásfejlesztésre is. A kellemes szórakozáson túlmenően a közös élmény miatt közösségépítő szerepe is van. Balesetmentes, hiszen puhára érkeznek a gyerekek. A pozítív tapasztalatok, hozzáállás az óvodák részéről arra bátorított bennünket, hogy hitelből újabb légvárakat vásároljunk. Közben már a családok részéről is igány mutatkozott a légvárak kölcsönzésére. Így folyamatosan bővítettük a választékunkat. 

 

Hol tartanak most? Milyen rendezvényekre kölcsöznek légvárakat?

- 17 év alatt nagyon sokat tapasztaltunk, fejlődtünk. Ma már több, különböző méretű felfújható játékunk van a felmerülő igényeknek megfelelően. A kisebb méretű légvárakat családok, baráti társaságok kölcsönzik ki leggyakrabban születésnapokra, gyerekzsúrokra, de viszik kerti partikra, egyéb családi összejövetelekre is. A légvárat már előző este elvihetik csopaki telephelyünkről, így másnap reggeltől estig tudják élvezni a gyerekek. A nagyobbakat inkább céges rendezvényekre, falunapokra, fesztiválokra, óvodai-, iskolai-, települési-, vállalati rendezvényekre kölcsönzik. Ezeket mi szállítjuk a helyszínre és üzemeltetjük ott a helyszínen. Kaptunk már meghívást rendőr-, tűzoltónapokra is. 

 

Mik a visszajelzések? Vannak-e kedvenc ugrálók? 

Nagyon sokszor kapunk képeket vagy élménybeszámolókat. Nagy öröm számunkra, mikor mesélik, hogy a gyerekek felszabadultan játszottak, kacagtak és mennyire vidámmá és szórakoztatóvá tette a gyerekek számára az együtt töltött időt a légvár. A legjobb visszajelzés természetesen a visszatérő, elégedett ügyfél, szerencsére sok ilyen család és intézmény is van. Van olyan óvoda, akik a kezdetek óta kölcsönöz tőlünk légvárat. 

 

"....ki sem lehetett csalni a gyereket a légvárból!"

 

"...nagyon jó dolog a kölcsönzés, mert így egész nap a rendelkezésükre áll a légvár. Nincsen időkorlát a számukra! ..." 

 

"...felejthetetlen élmény a gyerekeknek, melyet évekig nem felejtenek el." 

 

"....az ünnepeltnek ilyen kiváltság, hogy saját légvára van a születésnapján.... a legnagyobb ajándék..."

 

- A nagy légvárak közül a Cirkuszos a kedvenc. Körben hálós, így a szülők belátnak és a levegő is folyamatosan jár benne. A családi, kisebb légvárak közül a fiúknak inkább a Vonatos a kedvencük, a lányok a Dzsungelest és a Kutyást szeretik. 

 

- Úgy tudom, hogy a vállalkozás kinőtte magát és a légvárak kölcsönzésén túl más szolgáltatásokat is kínálnak, amivel színesíthető egy-egy rendezvény, program. Mik ezek? 

- Igen, ez így van. Kezdetben csak szezonálisan működtettük a vállalkozást. A légvárak üzemeltetéséhez jó idő kell, így azok leginkább csak áprilistól októberig használhatóak. Egész évben rendelhető programokkal bővítettük kínálatunkat, melyre szintén igény mutatkozott szerencsére. Legnépszerűbb az arcfestés, a csillámtetoválás és a kézműves programok. Ezenkívül logikai, ügyességi, hagyományőrző és egész kicsiknek szóló mobil játszóházaink is vannak. 

 

További sok sikert és sok-sok gyermek boldogságtól csillogó tekintetét és vidám mosolyát kívánom! 

 

Fotók: www.legvar.net

Szerző: Sz.Sz. Veszprémimami

 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére