Jelenlegi hely

Újabb sikeres előadáson túl a rátóti Kék Madár gyermekszínjátszó csoport

Hatodik éve működik az általános iskolásokból álló gyulafirátóti színjátszó csoport, melynek érdekessége, hogy szülői kezdeményezésre alakult, azóta is két szülő fogja össze a kis közösséget és ők maguk a rendezői is a daraboknak: Juhász Attila és Segesdi Karolina

Eddigi előadásaik: A kis gyufaáruslány, A kék madár, Legyetek jók,ha tudtok, A muzsika hangja, A dzsungel könyve és idén az Óz,a csoda bennünk van.

Köszönjük Segesdi Karolina beszámolóját és további sok sikert kívánunk a csoportnak!

 

A jelenleg 28 tagú gyulafirátóti "KÉK MADÁR" gyermekszínjátszó csoport idén is megörvendeztette környezetét egy új darabbal. Igazi mesét vittünk színre, Óz világába kalauzoltuk a nézőket.
Idén nagyban megváltozott a csapat összetétele, hisz elbúcsúztunk a 8.osztályból kimaradt tanulóktól (9 gyerek). Helyettük sok új és alsós gyermek került be, sokan most léptek először színpadra. Így sokkal nagyobb kihívást jelentett az idei felkészülés. Szerencsére azonban a gyerekek jól vették az akadályokat és szépen megoldották a feladatokat.

Az idei darabunkat eddig 4-szer mutattuk be. Kétszer itt Rátóton a Művelődési Házban, egyszer az iskolai karácsonyi műsorban és mint minden évben, Sólyba is elvittük az előadást. Mindenhol telt ház és nagy siker, zúgó vastaps  fogadott bennünket. Ebben nagy szerepe volt a gyerekek ügyes játékának, az ötletes jelmezeknek, a fény-és hangtechnikának és a gyönyörű díszleteknek, melynek segítségével a nézők valóban úgy érezhették, hogy Óz világába csöppentek.


Az idei premier előadás egyben a fennállásunk óta eltelt bemutatók 50.előadása volt, melyre nagyon büszkék vagyunk. Ennek örömére a lelkes szülők egy emeletes, Ózos tortával leptek meg bennünket.


A darabban több kettős szereposztás is van, melyet felváltva játszanak a gyerekek, mert ezzel a megoldással több gyermeknek tudtunk nagyobb szerepet adni. Úgy érezzük, hogy idén is nagyon jól eltaláltuk a gyerekekhez illő karaktereket a szereposztásnál. Dorothy szerepét a 11 éves Kiss Sarlott Melani játssza, aki nagyon ügyesen viszi az egész darabot.

 

Totót, a kutyáját: Molnár Lili és Búzási Flóra, a madárijesztőt: Piller Máté, a gyáva oroszlánt: Hutvágner Anna, a bádogembert: Krein Dániel és Zsargó Árpád alakítja teljes átéléssel.
Linda, a jó boszorkány: Búzási Laura és Magyar Jázmin, a gonosz nyugati boszorkány: Krein Boglárka és Hutvágner Kata, Óz: Illés Bálint, a kulcsár: Kiss Benett és Mongyi Bálint.
A további szerepekben a munfcok, cidri pókok, cansasi emberek, fák, nyugor katonák szerepét alakítják a többiek. Ez az előadás is egy zenés darab, melyben több dal is felcsendül a gyerekek előadásában.

A felkészítőik, a két rendező: jómagam(Segesdi Karolina) , aki a betanításon kívül a jelmezeket - és férjem, Kiss Csaba segítségével - a díszleteket is készítettük, és Juhász Attila, aki szintén a betanításért is felelős és a hang és fénytechnikát oldja meg minden évben nagy bravúrral.

Jövőre szeretnénk több helyre is ellátogatni, s ezzel megörvendeztetni az ott élő gyermekeket is. Ígéretet kaptunk a Városi Televíziótól, hogy felveszik az előadást és a Kukkantó című gyermekműsorban is látható lesz majd, így talán több gyermekhez juthat el a történet.

A darabnak több üzenete, mondanivalója is van, de így karácsony környékén kiemelnék belőle egy olyat, ami most különösen aktuális: együtt, barátokkal, közösen könnyebben elérjük a céljainkat.

 

Szerző: Segesdi Karolina

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére