Jelenlegi hely

Batsányi János Gimnázium és Kollégium

Cím: 8300 Tapolca, Liszt Ferenc utca 12-14.
Tel: (87) 510-826
E-mail: info@batsanyi-tapolca.sulinet.hu

4 évfolyamos gimnáziumi nevelés-oktatás, kollégiumi nevelés-oktatás

Intézményvezető: Varga Tibor Istvánné

Web: http://www.batsanyi-tapolca.sulinet.hu/new_honlap

 

1951-ben kezdte meg működését a gimnázium a városban. Képzési kínálatunkat folyamatosan az igényekhez igazítva alakítottuk ki. Elsődleges célunk a széles és szilárd alapműveltség kialakítása, felkészítés az érettségi vizsgára, felsőoktatásban való helytállásra.


Az általános tantervű képzést azoknak kínáljuk, akik még nem rendelkeznek határozott elképzelésekkel az érettségi vizsgát követő továbbtanulásukat illetően. Az osztályba felvett tanulók angol és német nyelvet tanulnak heti 3-3 órában, csoportbontásban.
Az emelt szintű nyelvi képzést folytató osztályokban heti 5 órában tanítjuk az első (a választásnak megfelelően: angol, német, olasz) heti 3 órában a második idegen nyelvet (angol, német). A képzésre való felvételnek nem feltétele az adott idegen nyelv ismerete. Azon tanulók jelentkezését várjuk, akik fokozott érdeklődést mutatnak a nyelvek iránt, kellő energiát képesek a nyelvtanulásra fordítani, emelt szintű érettségi vizsgát, középfokú nyelvvizsgát szerezni. Elsősorban azoknak a diákoknak ajánljuk, akik gimnáziumi tanulmányaikat követően felsőoktatásban szeretnének továbbtanulni, mivel a diploma megszerzésének feltétele, hogy a hallgató középfokú C típusú nyelvvizsgával rendelkezzen. Az elmúlt évek nyelvvizsga eredményei igazolják a képzés sikerességét, melynek adatai az iskola honlapján folyamatosan megtekinthetők.
A célnyelvi kultúra alaposabb megismerését szolgálja a tanórán kívüli keretben szervezett színházlátogatás, filmvetítés, országismerettel kapcsolatos programok.
Az emelt óraszámú matematika képzést folytató osztályban heti 5 órában tanulják a tantárgyat a továbbtanulási szándékaikat tekintve, a műszaki területek iránt érdeklődő tanulók.
A nyelvi előkészítő képzés az idegen nyelven tájékozódást, napjaink elvárásainak való megfelelést segíti elő az emelt nyelvi óraszámokkal. Felvételi vizsgát az ide jelentkezőknek nem kell tenniük; rangsorolásuk az általános iskolai eredményeik alapján történik.

Az intézmény helyi tantervében kiemelten fontos szerepet tölt be az idegen nyelvi képzés mellett az informatikai műveltség megalapozása, szélesítése. Ennek érdekében 9-10. évfolyamon csoportbontásban, korszerűen felszerelt számítástechnika termekben zajlik az oktatás, amely kiegészül szakköri lehetőséggel. Valamennyi tanuló jól felszerelt számítástechnikai tanteremben sajátíthatja el a számítógépek üzemeltetésének és a legelterjedtebb szoftverek használatának alapjait.
Valamennyi emelt szintű képzésünk esetében heti 3 órában tanítjuk az informatika tantárgyat, tekintettel az esetleges továbbtanulási szándékra, munkaerő-piaci elvárásokra.
11. évfolyamtól a tanulók számára emelt szintű érettségire történő felkészítést kínálunk minden tantárgyból, illetve ECDL-vizsga lehetőségét helyben.
Az oktatási-nevelési program szerves része a művészeti nevelés, elsősorban ének-zene és rajz órákon, illetve énekkari és szakköri foglalkozásokon.

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére