Jelenlegi hely

Tehermentesítők

Az emberi láb nap, mint nap óriási terhelést visel. Az egyenletes tehereloszlást a láb boltozatos szerkezete segíti, mely alapján 3 támaszponton terhelődik a talp, a láb. Abban az esetben, ha a boltozat valamely okból kifolyólag (pl. túlsúly, izmok, szalagok gyengülése) deformálódik, a lábon különféle ortopédiai és bőrgyógyászati elváltozások keletkeznek pl. bőrkeményedés, tyúkszem, kalapácsujj, bütyök, sarkantyú, lábujj-torlódás.

Természetesen kialakulásukban genetikai, vagy szervi betegségek is szerepet kaphatnak. Ezen kialakult deformitások a számos kellemetlenség mellett fájdalommal is járnak, melyek enyhítésében a szakember által javasolt tehermentesítők nyújthatnak megoldást. Fontos megjegyezni azonban, hogy bizonyos deformitások csak sebészeti úton korrigálhatók.

A tehermentesítők ma már sok féle anyagból készülhetnek, szilikon, latex-habszivacs, gyapjúfilc, pamut, vagy akár ezek kombinációjából. A legtöbb drogériában, patikában elérhető valamely változatuk, de érdemes szakember segítségét kérni, aki az elérhető méretek és kivitelek tekintetében tanácsot tud adni, vagy speciálisan egyénre szabott tehermentesítőt tud készíteni. 

A tehermentesítők alakjuk szerint lehetnek elválasztó ékek, ujjterpeszek, ujjvédők, védőgyűrűk, nyomópárnák, védőpárnák, harántemelők, sarokemelők, talp-és sarokvédők. 

A megfelelő tehermentesítő kiválasztása a láb terhelési pontjának és a különféle ortopédiai elváltozások figyelembe vételével történik.

A tehermentesítők fajtái:

Lábujj elválasztó ékek: az ujjak korrekciójára és kidörzsölődés elleni védelmére. A szorosan egymásra fekvő ujjakat kellemesen választja el egymástól. Megakadályozza a bőr kidörzsölődését és kisebesedését. Lábujjak közötti tyúkszemek esetén enyhíti a nyomó érzést. Általában a nagylábujj elválasztására (ujjterpesz) a többitől különböző kialakítás kapható, melyet gyakran használunk a bütyök miatt elhajolt lábujj visszapozícionálására is.

Lábujjvédő (gélsapka, védőgyűrű): az ujj nyomóterhelésének körkörös védelmére, vagy az ujjvég terhelésének enyhítésére szolgál.

Bütyökvédő: a leggyakrabban használt tehermentesítők egyike, melynek kettős feladta van; az oldalirányba eltolódott öregujj eredeti pozíciójába történő korrigálása és a kitüremkedő bütyök mechanikai hatások elleni védelme, mely fájdalmas csonthártya gyulladást eredményezhet.

Védőpárna: 2 féle fajtája ismert, az egyik a bütyök védelmét szolgálja, a másik pedig a kislábujj alatti párnáét.

Kalapácsujj-védő: az ujjak korrekciójára és tyúkszem esetén a nyomóterhelésének csökkentésére. A kalapácsujj kapcsán kiemelten fontos a védelem, hiszen a lábujj ebben az esetben mind alulról, mind felülről nyomásnak van kitéve, nem beszélve az egymásra fekvő ujjak okozta terhelésről.

Talp-és sarokvédők: a talppárna a harántrész védelmére, annak kidörzsölődése és nyomás elleni védelmére szolgál. A sarokemelő speciális kiképzése által elnyeli járás közben a rázkódást, tehermentesíti a boka, térd, csípő és gerinc ízületeit. A szilikonos sarokvédő védi a sarkat a mechanikai hatásoktól, kirepedéstől, kiszáradástól.

Bőrgyógyászati, vagy ortopédiai elváltozások megjelenése esetén forduljon szakemberhez, aki a kialakult bőrkeményedés, tyúkszem eltávolítását követően a megelőzésre vonatkozó szaktanácsadással is segíti.

 

Emerencia - Test&lélek

Pedikűr, lábápolás, talpmasszázs

www.emerencia.webnode.hu

0670-940-4243

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére