Jelenlegi hely

Augusztus végégig tart az Aqua Challenge kihívás

A megfelelő hidratáltság és az egészséges életmód támogatására az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) NETA* Programirodája márciustól ismét meghirdetette a vízfogyasztást népszerűsító kampányát.

Csak vízzel oltsd a szomjadat!

Az Aqua Challenge keretében a résztvevők vállalják, hogy a kihívás hat hónapos időintervalluma alatt a lehető legtöbb napon át csak vízzel oltják szomjukat.

A kampány elsődleges célja, hogy minél többen megtapasztalják a rendszeres és bőséges vízfogyasztás, valamint – a szörpök és üdítők fogyasztásának visszaszorításával együtt – a cukorbevitel csökkentésének kedvező élettani hatásait.

Ezzel együtt az Aqua Challenge teljesítése mindenki számára lehetőséget ad arra, hogy az egészségmegőrzés szempontjából elengedhetetlen tudatos folyadékbevitel hosszútávon is a mindennapjai részévé váljon.

A kezdeményezés 2020-ban indult útjára az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága támogatásával, az "Új egészségkultúra" program célkitűzéseivel összhangban. A kihívás híre már az első évben közel harmincezer emberhez ért el a közösségi médiában.

Az OGYÉI-hez eljutott visszajelzések alapján a résztvevők közül többen kevésbé érezték magukat fáradtnak, ritkábban panaszkodtak fejfájásra és testsúlycsökkenést is tapasztaltak a 30 nap során.

Miért fontos a megfelelő vízmennyiség fogyasztása?

Elegendő mennyiségű víz fogyasztása nem pusztán az izmok és a szív működéséhez, a szellemi és fizikai teljesítőképesség fenntartásához járul hozzá, de javítja a bőr és a haj rugalmasságát, támogatja az emésztést, a betegségek megelőzését és a gyorsabb gyógyulást.

Segíti továbbá az ideális testsúly elérését és megtartását. Az intézet ez utóbbira egy nagyon szemléletes példát is ad: ha 1 hónapon keresztül naponta 1,5 liter cukros üdítő helyett ugyanennyi vizet iszunk meg, közel 20 000 kalóriával kevesebbet viszünk be a szervezetünkbe.

Ezek a hatások pedig csak sokszorozódnak, ha a kihívás minél hosszabb távú tudatosságra ösztönöz. Ezért is döntött úgy az OGYÉI, hogy idén nem korlátozza 30 napra és kizárólag az online térre a kihívást, hanem egészen augusztus végéig meghosszabbította a próbatételt, amelynek keretében többek között flashmobbal, kihelyezett vízivó pontokkal, rendezvényeken tartott előadásokkal várják az érdeklődőket.

Továbbá a tévé, rádió, óriásplakátok segítségével is igyekszik motiválni a kihívásban résztvevőket, valamint a social media felületein szinte napi rendszerességgel oszt meg hasznos és fontos információkat a vízfogyasztás fontosságáról. És mindezekhez olyan közismert influenszerek segítségét is kérte, mint pl. Nagy Dániel Exatlonos versenyző, vagy Nagy Benedek sportoló-vlogger.

A kezdeményezéshez a kampány során bármikor, bármennyi időre lehet csatlakozni, akár már egy hónap teljesítése is elegendő lehet arra, hogy a vízfogyasztás kedvező élettani hatásait megtapasztaljuk magunkon.

Hol találhatsz róla még több infót?

Az idei Aqua Challenge-ről minden információ megtalálható a kampány időszakában az OGYÉI honlapján a https://ogyei.gov.hu/aqua_challenge_kampany linken és a Facebookon - https://www.facebook.com/AquaChallengeOGYEI.

További praktikus tanácsok, hasznos tippek és hiteles információk olvashatók a vízbevitel fontosságáról az Intézet https://merokanal.hu/aquachallenge/ aloldalán.

Akár csak egy hónapra, akár az egész kihívás idejére mindenkinek megéri csatlakozni az Aqua Challenge kezdeményezéshez, és megtenni az első, de nagyon fontos lépést egészsége megőrzéséért, megtapasztalva, hogy a víz a legjobb szomjoltó.

Cikk forrása: https://ogyei.gov.hu/aqua_challenge_az_ogyei_neta_programirodaja_feleves_kampanyt_indit_a_vizfogyasztas_nepszerusiteseert_viz_tiszta_egeszseg_uzenettel

Kép forrása: https://www.facebook.com/AquaChallengeOGYEI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére