Jelenlegi hely

Idén is mehetnek az iskolások a kecskeméti repülőbázisra, de csak korlátozott számban. Megéri időben dönteni!

Idén is lehetőségük van az iskolásoknak ellátogatni a repülőbázisra!! 2018. május 15-18. között nyílt hetet tart kizárólag általános- és középiskolás, valamint felsőoktatási intézmények nappali tagozatos diákjai számára az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis.

Az alábbiakban néhány fontos információ a rendezvénnyel kapcsolatban:

A belépés ingyenes a diákcsoportok és az őket kísérő pedagógusoknak, de csak a megadott időszakban látogatható!

Programok:

- Statikus bemutató – JAS-39 Gripen; AN-26; valamint a muzeális repülőgépek
- Haditechnikai bemutató – gépjárműtechnika, tűzoltók; pisztoly és gépkarabély
- Pilótaruházat
- Fotózás pilótával, katonával
- A művelettámogató zászlóalj, vegyvédelmi század, tűzoltó gépjárművének bemutatása
- Őrkutya bemutató
- Az MH Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Különleges Díszelgő Csoportjának bemutatója
- Katonai Zenekar műsora
- MH KIKNYP 1. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda Bács-Kiskun megyei kirendeltségének toborzó illetve tájékoztató előadása.
- Katonai sátor: a diákok pihenésképpen, tábori körülmények között, katonai sátrakban tízóraizhatnak.

- A programokon keddtől péntekig, 9:00-től 13:30-ig csoportosan vehetnek részt a diákok és az őket kísérő pedagógusok, előzetes jelentkezés illetőleg regisztráció után. (A csoportok az érkezésük várható időpontját a táblázatban kérjük tüntessék fel.)
- A táblázatban megjelölt kapcsolattartó adatainál kérjük vezetékes telefonszám helyett, mobil telefonszámot megadni a könnyebb és gyorsabb kapcsolatfelvétel érdekében.
- Felhívjuk figyelmüket, hogy a regisztráció abban az esetben tekinthető elfogadottnak, ha az alábbi linken letölthető táblázatot elektronikusan hiánytalanul kitöltötték, majd az mh59vizit@gmail.com email címre történő megküldés után, megkapták a visszaigazoló emailt a repülőbázis részéről.

regisztrációs lap

- Tájékoztatjuk, hogy a repülőbázis befogadó képessége limitált, így naponta maximum 600 főt tudunk fogadni. Osztályonként legfeljebb 2 fő kísérő pedagógus jelentkezését tudjuk elfogadni.
- A bérelt busszal érkezőknek lehetőségük van a bázis területére behajtani a rendszám és a gépjárművezető adatainak előzetes megadásával.
- Amennyiben a leadott táblázathoz képest adatváltozás történik, a látogatás napján kérjük jelezni a csoportot kísérő katonának.
- Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a programok időjárás függőek. A bázis területén  lehetőség van a csoportok által hozott ital és étel elfogyasztására, erre kijelölt hely áll rendelkezésre.
- A helyi járattal érkezőknek felhívjuk figyelmüket, hogy a repülőbázis - a tavalyi évhez hasonlóan - kérte a Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. közreműködését a járatok sűrítése érdekében. Az erről kapcsolatos döntésről a későbbiekben, honlapunkon adunk tájékoztatást.
- Regisztrációra 2018. április 15-ig van lehetőség.

További információ:

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére