Jelenlegi hely

Ingyenes nyaralási lehetőség gyerekeknek!

Mezei Sándor és Erzsébet 2012 óta nyaraltatnak Somogybabodon szegény, beteg vagy egyéb ok miatt hátrányos helyzetű gyerekeket, akik egyéb módon nem jutnának el nyaralni. Idén 5. alkalommal írták ki pályázatukat. 

- Célunk, hogy olyan gyermekek is eljussanak egy nyaralásra, akik ezt nehéz életkörülményeik, vagy betegségük miatt nem tehetik meg, máshol nincs lehetőségük erre - meséli Erzsébet.  - Sok gyerek az alapítvány által szervezett táborban nyaralhat életében először, ezért mindent megteszünk, hogy olyan élményekben részesítsük őket, ami által feledtetni tudjuk a hosszú évekig tartó, betegséggel járó traumát,  vagy az életükben elszenvedett más nehézségeket. Ezek feltöltik lelkileg őket a további időszakra, és egy életre szóló élményt szerezhetnek. Ez az egy hét mindnyájuk számára maga a csoda, a felhőtlen kikapcsolódás ideje.

Immáron 2012. óta nyaraltatunk hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű és tartós beteg gyermekeket, a ” Fogadj örökbe egy nyaralni vágyó gyermeket” pályázatunkkal.  

- Eleinte még csak a saját lakásunkban nyaraltattuk a gyerekeket, de időközben 2 faházzal készültünk el 2014-ben és 2015-ben magánemberek támogatásaival és saját forrásból. Első évben 38 gyerek jöhetett hozzánk, akkor még a lakásunkban a saját ágyainkat adtuk nekik. A következő évben már 56 gyereket üdültettünk részben a lakásunkban és a már megépített faházban, amit ugyan először sufninak és garázsnak akartunk használni, de a jelentkező gyerekek száma meggyőzött minket és megcsináltuk nekik. 2015-ben látva, hogy egyre nő az igény, nekikezdtünk még egy faház építésének, ami el is készült. Ebben az évben már 77 rászoruló gyermek gyűjthette az élményeit nálunk. 

- A rászoruló és beteg gyerekeken kívül fizetős gyerekek is jöttek ide nyaralni, így kb. 100 gyermek volt itt. Munkánkat önkéntesek segítik, akik tanítónők, óvónők, esetleg valamelyik gyermek szülője. Évről évre egyre nagyobb az igény, ezért szeretnénk ezt a tendenciát folytatni.

Idén 2016. május 01.-ig várjuk a pályázó gyerekek jelentkezését!

- Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, és sok jó élménnyel gazdagodjanak. Vannak köztük olyanok, akik mély szegénységben töltik mindennapjaikat. Nem ők tehetnek róla. Ők még gyerekek és nem képesek kezükbe venni a sorsukat. Ebben a táborban megtanulhatták, hogy lehet másképp is élni. Igyekeztünk hasznos programokat szervezni, minden csoporttal volt kirándulás, balatoni fürdőzés, állatsimogatás, kézműves foglalkozás, valamint KI-MIT-TUD, záró buli. Volt egy kézműves napunk, melyen a gyerekek különböző tárgyakat készíthettek, amiket haza is vihettek. A kézműves foglalkozásokat múzeumpedagógus tartotta a gyerekek számára, önkéntes munkában. A gyerekek nagyon élvezték a programokat.

- Az utolsó búcsú nap mindig könnyes szemmel telik. A gyerekek sírnak, mert véget ért számukra az egy hetes nyaralás, és könnyezünk mi is, hiszen ezen 7 nap alatt nagyon megkedveljük őket. Sokan minden évben megpályázzák ezt a lehetőséget, ami szintén azt jelzi, hogy jó volt nekik ez a kikapcsolódás - mondja elgondolkozva Erzsébet. 

De nagyon jó érzés látni szemükben a csillogást, az örömöt, hogy jól érezték magukat. Ezért érdemes ezt csinálni. 

 

- Nagyon változatos programok voltak. - egymás szavába vágva mesélik a gyerekek. -  Elmentünk a Szentkúthoz! - Számháborúztunk! - Egyik nap lementünk a Balatonhoz! - Én most láttam először a Balatont! - Én sem fürödtem még előtte sosem benne! - Volt záróbuli is, ahol táncoltunk, nevettünk és mindenki bemutatott valami produkciót, amiért ajándékokat kaptunk Erzsi nénitől és Sanyi bácsitól! 

- Képzeld el - meséli csillogó szemmel egy kisfiú -,  az udvaron hatalmas medencék vannak, trambulin, hinta, homokozó, pingpong asztal, csocsóasztal és nagy zöld terület... minden nap kaptunk jégkrémet, fagyit vagy valami más finomságot. Hatalmas vaslapon sütöttük az óriáspalacsintákat! Minden napra jutott valami jó kis program. 

- A reggeli, ebéd és vacsora is nagyon finom volt! - kapcsolódott be a beszélgetésbe egy 10 év körüli kislány. - Mi már többször voltunk itt! Mindig akadt valaki, aki segített eljutni nekünk ide a testvéreimmel. 

Aztán közösen beavatnak egy tábori "titokba":

Saját dalunk van, amit minden táborban megtanulnak a résztvevők és együtt énekeljük! 

 

 

Szerző: Veszprémimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére