Jelenlegi hely

A láz a legnagyobb segítőnk is lehet

A betegség legyőzésének a titka az egészséges immunrendszer. Pasteur, aki védőoltások fejlesztésével harcolt a kórokozók ellen, élete utolsó időszakában azt vallotta, hogy a betegség kialakulása elsősorban attól függ, milyen a táptalaj. A táptalaj ebben az esetben az ember testi-lelki állapotának összességét jelenti. Ha az immunrendszer jól működik, akkor egyrészt felfalja a betolakodókat, másrészt ellenanyagokat termel ellenük. És közben tanul.

Manapság a túlzott sterilitás idején néha nem kapja meg a megfelelő ingereket. Nem járunk mezítláb, nem simogatunk állatokat, nem kerülünk közeli kapcsolatba a természettel, és amikor jön egy ilyen inger, az immunrendszer túl erősen reagál rá. Mint egy sértődött, agresszív egyén. Ilyen reakció pl. az allergia. Extrém esetben ez odáig fajul, hogy saját szervezetünket támadjuk meg. Ezek az autoimmun betegségek.

A másik véglet, amikor alulműködik a rendszer. Ha az immunrendszer nem ad megfelelő védelmet, a test kiszolgáltatott a külső hatásoknak. Ez gyakori téli időszakban a munkahelyi stressz miatt leterhelt embereknél, akik egyik megfázásból a másikba esnek.

A cél, hogy ez az érzékeny rendszer kiegyensúlyozottan működjön, mert bár számtalan gyógyszert ismerünk, pl. a vírusok elleni védekezés a mai napig az immunrendszer harca.

Szerzett és veleszületett immunitás

Embrionális korban alakul ki az a képességünk, hogy a környezetben található, szervezetre káros anyagok ellen védekezik a testünk. A rendszer része az elsődleges védelmi rendszer, azaz a bőr, a légutak, húgyutak és a tápcsatorna nyálkahártyái, melyek védenek a behatolóktól. Termelünk baktérium és vírusölő anyagokat is, mint pl. a nyálban található lizozim enzim vagy a gyomorsav.
A természetesen megszerzett immunitás azt jelenti, hogy ha egy kórokozó megfertőz minket, az immunrendszerünk aktiválódik, s legyőzi a betegséget, az okozó anyagot megjegyzi és ellene felhasználható antitestet azonnal képes termelni, ha szükséges. Így, ha újbóli fertőzés történik az adott anyaggal, már egy felkészült immunrendszerrel találkozik, s a betegség lefolyik tünetek nélkül.

Hogyan védekezik a szervezet egy vírustámadás esetén?

A vírusok, mint pl. az influenzavírus felszínén ún. antigének találhatók. Azokat az anyagokat nevezzük antigénnek, melyek a gerincesek szervezetében ellenanyagok (antitestek) termelését, immunválaszt indítanak el. Az elnevezés Detre László magyar mikrobiológustól származik. Az influenzavírus sikerét, azaz, hogy még mindig létező, sőt néha madár, disznó, spanyol néven rettegett betegség, rendkívüli változékonysága biztosítja. Az influenzavírus felszíni antigénjei állandó változásban vannak. Ezért az egyszer átélt influenza nem okoz védettséget, és az oltóanyagokat is folyamatosan meg kell újítani. 

Mi kell ahhoz, hogy az immunrendszer jól működjön?

Manapság lábon hordjuk ki a betegséget, visszajárunk betegen a stresszes munkahelyre, nem táplálkozunk rendesen. Megannyi felesleges gondot okozunk a védekező rendszernek.
A betegségeket ne hordjuk ki lábon, mert ilyenkor lesznek elhúzódó szövődményei.
Feküdjünk, pihenjünk, fogyasszunk sok folyadékot, a közepes lázat ne csillapítsuk, mert ez a legjobb vírus és baktériumölő fegvvere a szervezetnek, és könnyű ételeket együnk, mert az emésztés sok energiát von el a szervezettől.

Homeopátiás immuntámogatás

A megfelelő életmód mellett homeopátiával többféleképpen támogathatjuk az öngyógyító rendszerünk működését.

1. Speciális homeopátiás immuntámogatás
2. Adjunk időt a védelemnek, de segítsünk addig is
3. Átfogó homeopátiás kezelés (alkati szer)

1. A természetes immunfolyamatokat közül a kórokozók bekebelezésének immunfolyamatát, a falósejteket segíti az echinacea növényből készült homeopátiás gyógyszer. A csecsemőmirigy szabályozó fehérjéjéből (thymuline) készült gyógyszer a szerzett immunitás folyamatait modulálja egyik fontos immunszervünk, a csecsemőmirigy támogatásával.

2. A kórokozóval való találkozáskor az immunrendszer elkezdi kialakítani a védekezést a vírus, gomba, vagy baktérium ellen. A betegség tüneteket okoz. A hasonlóság alapján adott homeopátiás szer támogatja az öngyógyító folyamatokat. Példa: egy könnyezéssel, vizes orrfolyással járó náthára, ami jobb, ha kinyitjuk az ablakot, a vöröshagymából készült homeopátiás gyógyszert adjuk.
A vöröshagyma hasonló tüneteket okoz, mint a náthavírus. A szervezet ezt a parányi ingert is érzékeli a saját tünet mellett, és intenzívebben kezd a védekező rendszer dolgozni.

3. A megbetegedésekre való hajlamot az ember testi-lelki tulajdonságait figyelembe vevő alkati kezeléssel lehetséges csökkenteni. Ez homeopata orvos feladata.

Hogyan kezelheted a lázas betegségeket otthon úgy, hogy a láz elvégezze védekező feladatát, és a betegség lefolyás is gyorsabb legyen?

Megtudhatod dr. Andits Mónika háziorvos, homeopata orvos ingyenes online előadásából szeptember 26-án.

 
Szponzorált tartalom:
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

VI. MESTERECSET PÁLYÁZAT

VI. MESTERECSET PÁLYÁZAT

Pályázat típusa: gyerek-és diákpályázatKorosztály: 5-18 évesekBeküldési határidő: 2020. november 8.
Lázár Ervin: A csodapatika

Lázár Ervin: A csodapatika

Lázár Ervin meséje tükröt tart elénk, hiszen a történetben szereplő patikában nem "gyógyszereket" lehet kapni. Te bemennél ide?
Az utolsó út

Az utolsó út

Szívhez szóló történet egy taxisofőrről és az utolsó útjára induló utasáról.
5+1 tipp, amit megtehetsz a lelki egészségedért - Szakértői tanácsok a Lelki Egészség Világnapján

5+1 tipp, amit megtehetsz a lelki egészségedért - Szakértői tanácsok a Lelki Egészség Világnapján

Szinte a csapból is az folyik, hogy az egészségünk érdekében mozogjunk rendszeresen és figyeljünk oda a helyes táplálkozására, de arról jóval kevesebb szó esik, hogy miként őrizhető meg a mentális jóllétünk, pedig ez manapság, amikor a járványhelyzet miatt még bizonytalanabbá váltak a hétköznapok, a korábbiaknál is fontosabb. Október 10., vagyis a lelki egészség világnapja alkalmából dr. Koppány Szilveszter, az Unilever Orvos Tanácsadója összegyűjtött 5+1 tippet, melyek segítségével könnyebben őrizhetjük meg lelki egyensúlyunkat.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére