Jelenlegi hely

Megjelentek a kormány otthonteremtési programjának részletei

A külföldi munkavállalásból hazatérők, valamint olyan házastársak is igénybe vehetik a kormány új családi otthonteremtési kedvezményét (csok), ahol az egyik fél idősebb negyven évnél - jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelentekre hivatkozva kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

A kabinet képviselője az otthonteremtési programhoz kapcsolódó rendeletmódosításokról szólva elmondta, a jövő évtől a használt lakásokra is kedvezőbb feltételekkel igényelhető az otthonteremtési kedvezmény. Egy gyerek esetében ez az összeg akár 600 ezer forint is lehet, két gyermek esetén 1 millió 430 ezer forint, három gyermek után 2,2 millió forint, négy vagy több gyermek után pedig 2 millió 750 ezer forint.
Új lakás építésekor vagy vásárlásakor a kedvezmény egy gyermek esetén szintén 600 ezer forint, két gyermek után azonban már 2,6 millió forint, míg a 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatást a három- vagy többgyermekes, illetve a tíz éven belül legalább három gyermeket vállaló családok igényelhetik. A három gyermeket nevelők vagy vállalók esetében nem kizáró ok, ha már van saját ingatlanjuk.


    

Rétvári Bence kiemelte, a visszaélések megakadályozása érdekében az otthonteremtési kedvezmény alapvető támogatásainak feltétele, hogy az igénylő az igénylés előtti 180 napban - legfeljebb 15 nap megszakítással - rendelkezzen belföldi vagy külföldi munkaviszonnyal. Az igénylő munkajövedelmét egyéni vállalkozói vagy őstermelői tevékenységből, továbbá cégtagságból vagy szövetkezeti jogviszonyból származó bevételekkel is igazolhatja - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz emellett 2 éves egészségügyi biztosítotti jogviszonyt is fel kell tudni mutatni, amelyet akár külföldi hatóságok is igazolhatnak.

Jelentős könnyítések    

Az államtitkár fontos kedvezményként említette, hogy a támogatást azok a családok is igénybe vehetik, ahol a házastársak egyike már betöltötte a 40. életévét. Az új program szerint a támogatást a szülők a korábbi 16 év helyett a gyerek húszéves koráig vehetik igénybe, s ez a korhatár a felsőoktatásban tanulók esetében további öt évvel kitolható - mondta az államtitkár, aki kiemelte azt is, a támogatást azok is igényelhetik, akik örökbefogadással bővítik családjukat. A kormány képviselője megjegyezte, a támogatás szempontjából új lakás építésének minősül az emeletráépítés, illetve a tetőtérbeépítés is.
Kiemelte, a kormány célja, hogy a családok az otthonteremtési programmal könnyebben és olcsóbban juthassanak saját lakáshoz.
A lakásépítés áfájának négy évre szóló 5 százalékra csökkentése, valamint az otthonteremtési kedvezmény a jelen demográfiai válságára adhat választ, és azoknak a családoknak nyújthat segítséget, akik megfelelő ingatlan hiányában nem vállaltak több gyermeket - mondta Rétvári Bence, aki szerint a kormány intézkedései a gazdaság élénkítéséhez és az építőipar fehérítéséhez is hozzájárulnak. Elmondta továbbá, a kabinet támogatása példátlan mértékű ösztönzésnek számít, amivel elérhető, hogy az évente épülő új lakások száma a jelenlegi 8 ezerről ismét megközelítse a korábbi 40 ezres mértéket.
Rétvári Bence kérdésekre válaszolva közölte, a támogatás csak akkor adható, ha korábban a házastársak egyike sem követett el gazdasági bűncselekményt. Szólt arról is: a támogatás igénylésekor a közös háztartásban nevelt gyermekeket veszik figyelembe, akik akár eltérő szülőktől is származhatnak. 

 

Minden jogosult támogatást kaphat

Az államtitkár kitért arra is, hogy a 10 millió forintos állami támogatás mellett felvehető ugyanakkora összegű, a korábbinál 3 százalékponttal kedvezőbb hitel feltételei megegyeznek a támogatás kritériumaival. Az állam garantálja, hogy a kedvezményes hitelt 25 évre felvevőknek öt évre rögzítik a kamatperiódusát, majd ezt követően is garantálja a kínált 3 százalékpontos kamatelőnyt - mondta.
    

Rétvári Bence szerint az új támogatás feltételeinek több mint 200 ezer olyan család felel meg már most, ahol három vagy több gyermek él, de a kabinet abban bízik, hogy a jövőben még több ilyen család lesz. A kormány ennek érdekében egy felülről nyitott előirányzatot hozott létre az otthonteremtési programra, amely így minden jogosultnak biztosítja a támogatás fedezetét.

 

Forrás: MTI

Képek: Pixabay

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére