Jelenlegi hely

Nyelvvizsgadíj visszatérítése: 66 700 forint- Kisgyermekes szülőknek

Újabb állami támogatás segítené azokat a szülőket, akik gyermekük 3-4 éves kora után visszatérnének a munka világába.

Nekik szól a következő, sikeres nyelvvizsgát szorgalmazó támogatás. Lássuk be, a mai munkaerő piacon csak egy konkrét szakmai tudás vagy egy magabiztos nyelvtudás megléte garantálhat  biztos egzisztenciát teremtő munkahelyet.

Azokat a szülőket szólítja meg a program, akiknek gyermekük még nem töltötte be a 3. életévet és akik a gyermekük mellett töltött otthoni időt tanulással, vagy tudásuk felfrissítéssel egészítenék ki.

Az első, sikeresen letett nyelvvizsga díjának visszatérítését
a csecsemőgondozási díjban (CSED), gyermekgondozást segítő ellátásban (GYES), gyermekgondozási díjban (GYED) részesülő anyák, illetve édesapák vehetik igénybe.

Az állami támogatás összege a nyelvvizsga ténylegesen befizetett díja, de legfeljebb a minimálbér 25 százaléka lehet: ez ma 66 700 forint. A kérelemben meg kell adni a támogatni kért első sikeres nyelvvizsga anyakönyvi számát, továbbá a bizonyítvány számát is.

Fontos: Az igénylést a nyelvvizsga-bizonyítvány kiállításának napjától számított egy éven belül kell leadni!

Hivatalos információk ITT

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére