Jelenlegi hely

Vatera: 600 ezer forint bevétel alatt nem kell szja-t fizetni

Még üzletszerű értékesítésnél sem kell szja-t fizetnie a piactéren értékesítő magánszemélynek, ha bevétele évi 600 ezer forint alatt maradt, s akkor sem, ha bevétele ennél több, de jövedelme nem haladja meg a 200 ezer forintot, a 2012 előtti eladásokat azonban a Kúria februári döntése alapján érdemes felülvizsgálni - hívja fel a figyelmet a Vatera.

Az Allegro Group által üzemeltetett online piactér közleményében ismerteti: 2012. január 1. óta az ingóságértékesítésből származó bevétel után évi 600 ezer forint alatt még üzletszerű értékesítésnél sem kell adózni, illetve bevallást készíteni. Az eladók a felhasználói fiókjukban a számlázási adatoknál könnyedén ellenőrizhetik, hogy túllépték-e ezt a határt, melyhez az egyéb úton - azaz Vaterán kívül - értékesített ingóságokat is figyelembe kell venni.

Adózni nem a bevétel, hanem a jövedelem után kell. Ha esetleg nincsenek már meg a bizonylatok, akkor a bevétel 25 százalékát lehet az értékesítésből keletkezett jövedelemnek tekinteni. Ha a jövedelem nem éri el az évi 200 ezer forintot, nincs teendő, efölött viszont 16 százalék adót kell fizetni.

A 200 ezer forintos jövedelemhatár a gazdasági tevékenységet folytató felhasználókra nem vonatkozik, nekik be kell jelentkezniük az adóhatósághoz, és a 600 ezer feletti bevételt elérők a realizált jövedelem után az szja mellett egészségügyi hozzájárulást is kötelesek fizetni.

A Kúria februári döntése az e-kereskedelem adózásával kapcsolatos 2012. január 1. előtti kaotikus helyzetet tisztázta, miszerint az eladóknak akkor is van áfafizetési kötelezettségük, ha nem jelentkeztek be az adóhatóságnál. Ennélfogva a döntés csak azokat a felhasználókat érintheti, akik az interneten 2012 előtt üzletszerűen értékesítették ingóságaikat.

Üzletszerűnek tekinthető az eladó tevékenysége, ha rendszeresen és jövedelemszerzés céljából értékesített az online piactéren. Ám, ha csak alkalomszerűen árulta saját megunt használt tárgyait - melyből jövedelme nem, vagy csak alig származott -, nem kell adóznia. Az üzletszerűen értékesítő felhasználók jövedelmére nem az ingóértékesítésre, hanem a gazdasági tevékenységre vonatkozó szabályok alkalmazandók.

Aggodalomra azoknak sincs okuk, akik a korábbi években nem megfelelően készítették el az adóbevallásukat: számukra az adóhatóság türelmi időt határozott meg, így önellenőrzéssel 2014. május 1-jéig lehetőségük van önként bevallani a 2012 előtti időszakban üzletszerű értékesítésből származó jövedelmüket.

A közlemény kitér arra is, hogy a Vatera a felhasználók regisztrációja során megadott személyes adatait, valamint számlainformációit köteles a legmagasabb fokú adatbiztonsági előírásoknak megfelelően kezelni még az üzletszerű internetes értékesítések ellenőrzése érdekében az adóhatóságtól érkező kérések esetében is.

Egyébként csupán minden húszezredik vaterás felhasználói fiókra jut egy adóhatósági megkeresés. 2013-ban 120 megkeresés érkezett a Vaterához az adóhatóságtól, s 93 esetben került sor tényleges adatszolgáltatásra - írják.

Az adóhatóság mostanában az internetes piactereken és apróhirdetési oldalakon is tart próbavásárlást, és az ellenőrzés során legtöbbször a nyugta-, illetve számlaadási kötelezettséget ellenőrzik. Jó tudni, hogy akkor is bizonylatot kell adni a vásárlónak arról, hogy mit adott el, mennyiért és mikor, ha magánszemélyként nem üzletszerűen értékesít. Ebben az esetben a bizonylat akár egy üres lap is lehet, melyet kézzel is meg lehet írni, és aláírással hitelesíteni - írja a Vatera.


Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére