Jelenlegi hely

Stresszoldás nassolással - egészségesen

Rohanó világban élünk. Már gyermekkortól kezdődik, hiszen óvoda, iskola után még oda kell érni a különórára, de már maguk a reggelek sem olyan kényelmesek, mint ahogyan az legtöbbször jól esne. Felnőttkorban ehhez még társulnak a munkahelyi kihívások, esetleg az egzisztenciális problémák, a kapcsolatokban rejlő feszültségek, így nem csoda, ha azt lehet mondani, hogy kevés ember van, akit nem érint korunk betegsége, a stressz. Pedig a stressz hosszú távon mindenkinek ártalmas, ha ez több mint némi egészséges izgalom, vizsgadrukk, versenyláz, akkor mindenképpen csökkenteni kell. 
 
Persze, leírhatnánk most is, hogy mozogjunk többet, hiszen a mozgás felszabadító hatása csökkenti legjobban a stresszt, vannak relaxációs technikák is, de az az igazság, hogy már magával a táplálkozásunkkal is csodát tehetünk. Minél inkább egészséges hozzávalókból készítjük el ételeinket, annál ellenállóbbak leszünk. Kevesebb E betű az ételekben, több bio vagy organikus gazdaságból származó alapanyag, és máris jobban leszünk.
 
Sőt! Elárulunk egy óriási titkot! Az evés határozottan segít a feszültség csökkentésében, örömérzettel tölt el, ellazít. Igazából pedig a nassolás, amely leginkább rágcsálás szokott lenni az egyik legjobb stresszoldó módszer. A rágcsálással együtt járó ritmikus szájmozgás kifejezetten megnyugtató tevékenység. Jó, jó, most mondhatná bárki, hogy a nassolás súlyfelesleget okoz, ez tovább növeli a szorongásunkat, káros az egészségünkre. De nem! Rágcsálni lehet határozottan egészséges dolgokat is. Amúgy magának a cukormentes rágóguminak is van ilyen hatása, de attól ugye nem múlik el az a hirtelen jött kis éhség, ahhoz kell valami több is. Valami, ami laktató, könnyen emészthető, de mégis tápláló. Ilyen gabona a köles, amely ráadásul gluténmentes, és az egyetlen gabona, amelyik teljes értékű fehérjéket tartalmaz, emellett értékes telítetlen zsírsavakban is gazdag. A és B vitamin mellett lecitint, káliumot, magnéziumot, vasat és foszfort is tartalmaz. Ráadásul az egyetlen lúgosító hatású gabonaféle, könnyen emészthető, rostdús, úgyhogy tulajdonképpen bárki fogyaszthatja.
 
Közel 20 éve lesz, hogy a Biopont közel féléves kísérletezés után sikerrel extrudálta a kölest. Gyakran használjuk ezt a szót, úgyhogy fejtsük is meg: az extrudálás a gabonák masszává tömörítése, amelynek során veszítenek a nedvességtartalmukból, viszont felvesznek bármilyen formát, például golyóbisok lesznek belőlük. Kölesből készült hasonló termék nem nagyon van a világban, így ezt akár hungarikumnak is nevezhetjük. A kalóriaszegény csemege fénysebességgel lett a kisgyerekek, majd később a vonalaikra vigyázó, ám mégis nassolni kívánó hölgyek és urak kedvence is. Sok vízzel fogyasztva remekül csillapítja az éhségérzetet.
 
A stressz persze egyaránt érinti azokat, akik édesszájúak, meg azokat is, akik inkább a sós ízeket kedvelik. Na most, a kölesgolyó-nassolós megoldás mindenkinek kedvez, hiszen a kölesgolyó a Biopontnál immár 12 ízben érhető el: a natúr mellett újdonságként ott a spenótos-póréhagymás, nagyon kedvelt a magyaros, a barbecue és a sajtos-hagymás ízesítés is, az édes változatok közül listavezető a földimogyorós, szorosan a nyomában ott a kakaós, a fahéjas, a fehér-, tej- és ét biocsokiba mártott változat is. Karácsony közeledtével pedig egészen biztosan a Téli álom csemege nevű almás-fahéjas lesz a sláger.
 
Nassolni büntetlenül, s közben még a stresszt is csökkenteni, akár minden nap más ízvilágot élvezve!
Na ez olyan lehetőség, amiért még egy kis stresszt is érdemes elviselnünk cserébe!
 
Forrás: PR Expert

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére