Jelenlegi hely

Halloween – Minden, ami party!

Úgy tűnik, hazánkat is elérte a Halloween-láz! Néhány évvel ezelőtt még kissé furcsának tartottuk az amerikaiak hátborzongató és bizarr ünnepét, de azóta nálunk is divatba jött az október utolsó napján rendezett jelmezes mulatság. És nem csak a gyerekek körében!

Manapság már szinte minden nagyobb településen rendeznek Halloween-programokat: tökfaragó verseny, jelmezes bál, éjszakai bátorságpróba várja a kikapcsolódni vágyókat. Még van idő felkészülni - összeszedtünk néhány tippet és ötletet, hogy szuper jól sikerüljön az idei Halloween!

Öltözz jelmezbe!

A Halloween valószínűleg a kelta kultúra őszre (november 1-jére) eső Samhain ünnepéből ered. A kelták úgy hitték, hogy az elmúlt évben meghaltak lelkei ezen az éjjelen vándorolnak a holtak birodalmába, így összezavarhatják az élők életét. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat.

Ezen az ünnepen tehát minden olyan jelmez elfogadott, amely valamiképpen kapcsolatban áll a túlvilággal: boszorkány, csontváz, szellem. Aki nem szeretné ilyen „borzalmasra” venni a figurát, magára ölthet bármilyen vicces maskarát is!

A gyerekek fantáziájának csak anya-apa kézügyessége szabat határt!

Pók a hálóban:

 

Totyogóknak:

 

Ovis vérfarkas:

 

Cuki boszorkány:

 

Jedi harcos:

 

Tinik, felnőttek esetében a jelmez helyett lehet hangsúlyos a smink!

Szelíd madárijesztős:

 

Pókhálós:

 

Füstös smink kissé eltúlozva:

 

Félelmetes frizura és cicaszem:

 

Elterjedt szokás az is, hogy a (házas)párok közösen öltöznek be:

Mary Poppins és barátja, Bert:

 

Bonnie és Clyde, a rablópáros:

 

Vadász és áldozata:

 

Whiskey kólával:

 

Babát vársz? Ez nagyszerű, a pocak remek lehetőség egy kis mókára!

Pillanatok alatt összedobhatsz például egy hóember-szerelést!

 

Még ennyi idő sem kell, ha egyszerűen tökös kismama szeretnél lenni:

 

A legviccesebb a háziasszony-tejesember páros (talán még jobb lenne postással! ;) ):

 

Ha pedig az egész családot összehangoljátok:

Addams family:

 

Pálcikacsalád:

 

Szellemcsalád:

 

Flinstone család:

 

Lepd meg a vendégeket!

... különleges Halloween ételekkel! A legjobb, ha olyan fogásokat választasz, amelyeket gyerekek is fogyaszthatnak. Jó ötlet minden, ami akár menet közben is bekapható kis falatkákból áll, nem morzsálódik túlságosan és nem krémes. Például:

Csipsz és mártogató gumipókkal:

 

Fűszeres "denevérszárny":

 

"Véres" tojás:

 

Banánszellemek és mandarintökök:

 

Boszorkányseprűk:

 

Hot dog-múmiák leveles tésztával:

 

Tök jó!

A Halloween elmaradhatatlan kelléke a tök és a töklámpás. Zöldségesnél, piacon, bevásárlóközpontban szerezz be pár kisebb-nagyobb darabot, és indulhat a dekorálás!

  • A hagyományosnak mondható tökfaragás a kicsiknek is menni fog. Véső és kalapács segítségével alakíthatjátok ki a formákat, majd a finomabb részletekhez kést is használhattok. Ha vékonyabb a héja, megpróbálhatjátok süteménykiszúró formával is, kerek kis lyukakat pedig legegyszerűbben fúróval lehet kialakítani.
  • Faragjatok sablonnal! A keresőbe írd be, hogy "pumpkin stencil", válaszd a képkeresést és nyomtasd ki kedvenceidet!
  • A tököt nem csak faragni lehet! Igazán ízléses dekorációt készíthetsz belőle egy nylonharisnya segítségével. Húzd a harisnyát a tökre, fújd be festékszóróval, majd szedd le a harisnyát!
  • Ha ragasztóval kened be a tököt, szórhatsz rá flittert vagy csillámport, létrehozhatsz alakzatokat a szórással. Díszítheted gombbal, gombostűvel, szegeccsel, filctollal, dekortapasszal, díszkövecskékkel, szigetelőszalaggal, csipkével és faágakkal...

 

Jó szórakozást kívánunk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére