Jelenlegi hely

"Kerékpárosbarát Település 2015” díjat kapott Veszprém

A kerékpáros közlekedésért tett intézkedései és fejlesztései elismeréséül „Kerékpárosbarát Település 2015” díjjal jutalmazták Veszprémet.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Kerékpáros Magyarország Szövetséggel együttműködve azokat a településeket kívánja ezzel a címmel értékelni, amelyek intézkedéseikkel hozzájárulnak a környezetbarát, fenntartható, mindenki számára elérhető egészséges közlekedési eszköz és életmód népszerűsítéséhez. Az elismerést Brányi Mária, Veszprém MJV alpolgármestere vehette át 2015. május 22-én Vácott.

A Kerékpárosbarát pályázatok 2015. évi kampányának zárásaként kétnapos rendezvényt tartottak, amelynek idén Vác városa adott otthont május 21–22 között.
A záróesemény első napján szakmai konferenciára, a második napon a díjátadó ünnepségre került sor, melyen Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kiemelte, arra szeretnék ösztönözni a településeket és a munkahelyeket, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával, szemléletformálással tegyék lehetővé, biztonságossá és vonzóvá a környezetbarát kerékpáros közlekedést.
 
Veszprém Megyei Jogú Város közlekedési koncepciójában kiemelt figyelmet szentel a kerékpáros közlekedés népszerűsítésére és arra törekszik, hogy ehhez a szükséges infrastrukturális adottságokat megteremtse.
Az elmúlt időszakban jelentős fejlesztéseket hajtott végre a város a közlekedés ezen formájának népszerűsítéséhez kapcsolódóan. A beruházások egyrészről biztosítják a Veszprémen belüli biztonságos kerékpáros közlekedéshez szükséges infrastruktúrát, másrészről szerepet vállalnak az aktív szabadidősportok népszerűsítésében.
Kerékpárosbarát Település címmel idén ötvenöt önkormányzatot jutalmaztak.

Forrás: www.veszprem.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére