Jelenlegi hely

Nyílt napot tartott a Veszprémi Petőfi Színház

A 2016/2017-es évadot is "Nyílt nappal" indította a Veszprémi Petőfi Színház. Szeptember 17-én, szombaton délután gyermekek és felnőttek egyaránt birtokba vették a színház épületét, hogy betekintést nyerjenek a teátrum életébe.

A nyílt nap során lehetőség volt színházi körjáratot tenni a „Petőfi-triciklivel”, kvízjátékon részt venni színházi nyereményekért valamint benevezni a „Hétpróba a Bérletekért” programra, a színház kulisszái mögött. A kulisszajárás közben ki lehetett próbálni a színészetet, és betekintést lehetett nyerni a színházi háttérszakmákba is. Újdonságként bemutatkozott a Theatrica asztali társasjáték is, valamint a hagyományokhoz híven egész délután kedvezményes bérletvásárlási lehetőség várta a nézőket.
A nyílt napot zenés műsor színesítette a Veszprémi Petőfi Színház színművészeinek és gyerekszereplőinek előadásában, a színpadon láthatták Halas Adelaidát, Módri Györgyit, Dominek Annát, Terescsik Esztert, Szeles Józsefet, Máté P. Gábort, Keller Mártont és Kusnyér Annát.

 

Forrás: Petőfi Színház 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére