Jelenlegi hely

Őslénypark nyílik nyár elején a veszprémi állatkertben

Életnagyságú dinoszaurusz szobrok lesznek láthatók nyár elejétől a veszprémi állatkertben nyíló őslényparkban, ahol a látogatók egy földtörténeti kiállítást is megtekinthetnek - mondta el Török László, az állatkert igazgatója a városban tartott hétfői sajtótájékoztatóján. 

Közlése szerint 30 dinoszaurusz életnagyságú mása lesz látható a kéthektáros őslényparkban, ahol a munkálatok már zajlanak. A rendhagyó kiállítás 250 millió évre tekint vissza, felvonultatva számos hús- és növényevő fajt, köztük a 23 méter hosszú Diplodocust vagy a több mint 4 méter magas Tyrannosaurus Rexet, melyekről a tudnivalókat a mellettük kihelyezett tájékoztató tábla tartalmazza majd.

Török László arról is beszélt, hogy a Magyarországon egyedülálló őslénypark műanyag állatszobrai Németországból érkeznek. A makettek télen-nyáron kint lesznek a szabadban.

Fotó: MTI / Nagy Lajos

 

A saját forrásból megvalósuló beruházás 150 millió forint, ebből az őslények 100 millió forintot tesznek ki - jelezte az igazgató, hozzáfűzve, hogy a park az állatkerti belépővel lesz látogatható. 

Török László kitért arra is, hogy a dinoszauruszok közül lesz egy olyan, amelyre fel is lehet majd mászni, sőt egy olyan T. Rex is helyet kap az őslényparkban, amelynek a fejébe is be lehet majd "telepedni". Az őslényparkba látogató gyerekeknek játékos foglalkoztatókat alakítanak ki, ahol próbára tehetik ügyességüket. Részt vehetnek egy életnagyságú dinoszaurusz-csontváz játékos feltárásában, a legkisebbek kisméretű dinoszauruszokat festhetnek ki - fűzte hozzá.

A földtörténeti korokat bemutató tárlatról szólva az igazgató elmondta, hogy annak részleteiről a napokban egyeztetnek majd a szakemberek, az azonban biztos, hogy helyet kap majd benne a mezozoikumi tengeri hüllő, a kavicsfogú álteknős, melynek felszínre kerülése Veszprémhez és Laczkó Dezső paleontológushoz köthető.

Ovádi Péter fideszes önkormányzati képviselő elmondta, hogy a városban a közelmúltban meghirdetett fiatalok éve kezdeményezés keretében az állatkert is kedvezményesen látogatható bizonyos napokon, már most érzékelhető az ötlet kedvező fogadtatása.

 

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz, azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére