Jelenlegi hely

Veszélyes és vékony a Balaton jege

A partról nézve viszonylag összefüggő jégtakaró alakult ki a Balatonon csütörtök reggelre, de a legtöbb helyen mindössze 2-4 centiméter vastag a jégréteg, ráadásul hó takarja, így egyelőre életveszélyes rámenni - közölte Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti kapitányság vezetője az MTI-vel.

A rendőrkapitány hangsúlyozta, hogy még "gyertyás" a Balatonon kialakult jégréteg, majd csak akkor lehet biztonságosan rámenni, ha már acélosan, egyenletesen fagy be a víz, és 12-15 centiméter vastag jégtakaró alakul ki. A meteorológiai előrejelzések szerint egyelőre kérdéses, hogy a következő hetekben lesz-e erre esély.


A balatoni vízirendészet mindenesetre levélben fordult a balatoni önkormányzatok jegyzőihez és az iskolaigazgatókhoz, felhívva a figyelmüket a jégpályák kialakításának és a jeges programok szervezésének feltételeire. Kitértek arra is, hogy a jégpálya-kijelölés nem kötelezettségük az önkormányzatoknak, de a vízirendészet mégis azt kéri, tegyék meg, ahol lehet, mert a szakszerűen kialakított, mentőeszközökkel ellátott jégpályákkal sokkal jobban lehet szavatolni a sportolók biztonságát. Megfelelő jégvastagság esetén is lehetőleg sekély vizű strandok területén jelöljenek ki pályát - ajánlják -, álljon rendelkezésre mentőfelszerelés 20-25 méter hosszú dobókötéllel, 4-5 méteres nyelű csáklyával, egy körülbelül 5 méteres létrával, valamint mentőgyűrűvel vagy mentőpatkóval.   

A levélben hozzátették, hogy a vízirendészek ellenőrzik a szabad vizek jegén tartózkodás szabályainak betartását. A szabályszegőket először csak figyelmeztetik, de ha ez nem vezet eredményre, akkor alkalmaznak olyan súlyosabb szankciókat, mint amilyen a helyszíni bírság vagy a szabálysértési feljelentés.
A Balaton környéki iskolák figyelmét arra hívta fel a rendőrség, hogy a tó jegét érintő programok szervezése esetén részesítsék előnyben az önkormányzatok által kijelölt területeket.

Horváth Ákos meteorológus, a siófoki obszervatórium vezetője az MTI-nek azt mondta, hogy a következő napokban enyhülés várható, majd újabb lehűlés jön. A jég vékony, egyenetlen, rianásokkal teli, a vastag hótakaró alatt nehezen vastagszik, ezért életveszélyes. Ahol korcsolyapályákat akarnak kialakítani a jövőben, ott érdemes előre letakarítani a havat és búvárszivattyúval locsolni a területet - tette hozzá.
 

Forrás: MTI

Képek: illusztráció

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére