Jelenlegi hely

Az óvodások és a napirend

Sok kisgyermekes szülő találkozik azzal a problémával, hogy reggelente csemetéjét alig tudja felkelteni, este pedig ágyba küldeni. A jól összeállított, következetesen betartott (és betartatott) napirenddel sokat segíthetünk ezen...

... egyben olyan életritmust alakíthatunk ki gyerekeink számára, ami biztosíthatja harmonikus, egészséges fejlődésük feltételeit is.
 
Mindent a megszokott idejében
 
Minél kisebb egy gyerek, annál fontosabb, hogy a napi tevékenységek lehetőleg mindig ugyanabban az időpontban kövessék egymást. Ennek hiányában a gyerek nyűgössé, fáradékonnyá, zaklatottá válhat.
A megszokottá váló időpontok, a periodikusan egymást követő napirendi tevékenységek nem csak a kiegyensúlyozottságát, hanem egyben a biztonságérzetét is megalapozzák.
 
Fél nyolc – kilenc óra: megérkezés az óvodába
 
Örvendetes, hogy egyre több munkahelyen vezetik be a rugalmas munkakezdést. Ez a “családbarát” kezdeményezés lehetővé teszi, hogy a szülőknek ne kelljen hajnalban kelteniük óvodás gyermekeiket sem. Bár általában az óvodák is rugalmas időkeretben fogadják reggelente az érkező gyerekeket, mégis a legszerencsésebb, ha fél nyolc és kilenc óra között érkezünk. Így jut idő a kényelmes tempójú átöltözésre, reggelizésre, játékra, és a csoport életét sem zavarjuk meg esetleges későbbi érkezésünkkel.
A szülő idegessége, hogy elkésik a munkából, az ezzel járó kapkodás könnyen átragad a gyerekre is, és az egész napi hangulatát, közérzetét elronthatja. Ha a gyereket mindennap ugyanabban az időpontban keltjük fel, egy idő után magától ébred. Természetesen ehhez elengedhetetlen, hogy eleget aludjon, kipihenhesse magát, a nap folyamán pedig eleget mozoghasson, sokat legyen a friss levegőn.
 
Ismerjük meg az óvodai napirendet
 
Az óvodákban nagyon tudatosan szervezik, valósítják meg a gyermekek egészséges életmódra nevelését. Ennek alapja a jól összeállított és a gyakorlatban is megvalósítható heti-, ill. napirend. A legtöbb intézményben már a beszoktatás előtt ismertetik ezt a szülőkkel. Nem ritka, hogy a csoportszobák előtt, a faliújságon is megtalálhatjuk, mikor, mit csinálnak, milyen tevékenységet végeznek a gyerekek. Ha esetleg nincs információnk erről, kérjük meg az óvónőket, hogy szülői értekezleten vagy egyéb formában tájékoztassák a szülőket. Nagyon fontos az óvodai napirend ismerete a szülők számára, hiszen az otthonit erre alapozhatják, illetve megfelelően kiegészíthetik olyan tevékenységekkel, amelyekre az óvodában esetleg kevesebb idő jutott.
 
A délutáni alvás nem kötelező, de pihenni kell
 
Ahogy nem egyforma a gyerekek fejlődési üteme, az étvágyuk, a temperamentumuk, úgy az alvásigényük is különböző lehet. Nemegyszer panaszkodnak arról a szülők, hogy gyermekük még késő este is fent van, és véleményük szerint ennek oka az, hogy ebéd után a gyerekek alszanak az óvodában. Egyrészt aludni nem “kötelező”, de a csendespihenő része az egészséges fejlődést biztosító napirendnek.
Nagyon sok óvodában folyamatos a délutáni napirend is, lehetőséget adva arra, hogy azok a gyerekek, akik nem igénylik az alvást, valamilyen csendes, nyugodt tevékenységet végezhessenek (pl. képeskönyvek nézegetése, rajzolás, barkácsolás stb.), illetve az alvók az ébredést követően bármikor felkelhessenek. Így lehetőséget kapnak a gyerekek arra, hogy igényeiknek megfelelően többet vagy kevesebbet pihenhessenek.
 
Az esti lefekvés nyugalma
 
Az otthoni esti napirendet igyekezzünk úgy kialakítani, hogy ekkor a gyerekek ne végezzenek olyan tevékenységeket, amelyek “felpörgethetik”, felzaklathatják őket.
A lefekvés előtti egy órának elő kell készítenie mind nyugodtságában, mind hangulatában a pihenést. Fürdés, vacsora után nézegessünk képeskönyveket, beszélgessünk, meséljünk a gyerekkel. Ha elalvás előtt csend, nyugalom, biztonság veszi körül, hamarabb elalszik.
 
Sokat kell levegőn lenni
 
Az éjszakai nyugodt, elegendő alvásnak a másik fontos feltétele, hogy napközben eleget legyenek a gyerekek friss levegőn. Ennek biztosítása a városokban élő családoknak jelent elsősorban gondot. Egy óvodáskorú gyereknek naponta legalább 5–6 órát kellene a szabadban töltenie! Az óvodák adottságaitól nagymértékben függ, hogy ebből mennyit tudnak a gyerekeknek biztosítani, hiszen előfordul, hogy udvar vagy terasz sincs, ugyanakkor van, ahol még esős idő esetén is meg tudják oldani a gyerekek levegőztetését. Mindenképpen fontos lenne, hogy amit az óvodában nem tudnak biztosítani a gyerekek számára, azt – lehetőség szerint – a család pótolja. Ha a hétköznapokon nincs módunk, legalább a hétvégeket használjuk ki a szabadban szervezett programokra!
 
Torma Anna
óvopedagógiai szaktanácsadó

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére