Jelenlegi hely

Nem vagy egyedül

Oldalak

Kampány indul a kapcsolati erőszak ellen

Az első Facebook-poszt megosztásával vette kezdetét az Ökumenikus Segélyszervezet (ÖS) kapcsolati erőszak elleni figyelemfelhívó kampánya csütörtökön. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) támogatásával megvalósuló kezdeményezést Balog Zoltán miniszter és Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója indította el a budapesti sajtótájékoztatón.

Otthon és munkahely - Anya dolgozik

Otthon és munkahely - Anya dolgozik

Előfordult már veled, hogy megkérdezték:
- Mivel foglalkozol?
- Otthon vagyok a gyerekekkel.
- Tehát nem dolgozol?

A nők elleni erőszak megelőzése közös ügyünk

Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2014. március 5-én napvilágot látott jelentése a világ eddigi legnagyobb felmérésének eredményeit mutatja be, hogy leleplezze a nők által elszenvedett bántalmazás mértékét.

Kismamák és anyukák a munkahelyen – A terhesség nem lehet hátrány

Megkérdezhetik-e az állásinterjún, hogy hány gyermeket szeretne, és mikor? Elbocsáthatják-e, ha tudomást szereznek arról, hogy gyermeket vár? Csökkenthetik-e a fizetését? Hova fordulhatnak azok az anyák, akinek sérülnek a jogaik?

Amíg vér nem folyik...

Amíg vér nem folyik...

A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet szerint Magyarországon a családon belüli erőszak kezelésére kiépített rendszer egyszerűen nem működik.

Segítség bántalmazott nőknek a Facebook-on

Elképesztő adat, hogy Magyarországon hetente egy nő és havonta egy gyermek belehal a családon belüli bántalmazásba. És hányan vannak még, akik egyenlőre ezt még megúszták, de folyamatosan bántalmazzák, terrorizálják őket a családtagjaik... A Facebook-on most egy civilekből álló titkos csoport jött létre az ő megsegítésükre.

Anya-lánya kapcsolatokról - tabuk nélkül! (15.)

A feltétlen anyai szeretet és elfogadás nem magától értetődő, hiányáról beszélni nagy bátorságot kíván. Felnőtt a nők egy új generációja, amely különböző szerepeiben, társként, anyaként, dolgozó nőként olyan tudatossággal alakítja a sorsát, amelyre az elmúlt évtizedekben alig volt példa.

Anya-lánya kapcsolatokról - tabuk nélkül! (14.)

Anya-lánya kapcsolatokról - tabuk nélkül! (13.)

Anya-lánya kapcsolatokról - tabuk nélkül! (12.)

Anya-lánya kapcsolatokról - tabuk nélkül! (11.)

Anya-lánya kapcsolatokról - tabuk nélkül! (10.)

Anya-lánya kapcsolatokról - tabuk nélkül! (9.)

Anya-lánya kapcsolatokról - tabuk nélkül! (8.)

Anya-lánya kapcsolatokról - tabuk nélkül! (7.)

Anya-lánya kapcsolatokról - tabuk nélkül! (6.)

Anya-lánya kapcsolatokról - tabuk nélkül! (5.)

Anya-lánya kapcsolatokról - tabuk nélkül! (4.)

Anya-lánya kapcsolatokról - tabuk nélkül! (3.)

Anya-lánya kapcsolatokról - tabuk nélkül! (2.)

Anya-lánya kapcsolatokról - tabuk nélkül! (1.)

Súlyosabban büntethető a családon belüli erőszak

A családon belüli erőszak eddigieknél súlyosabb büntetését teszi lehetővé a büntető törvénykönyv (Btk.) hétfőn elfogadott módosítása, amely önálló tényállássá teszi a kapcsolati erőszakot.

Örökbefogadás – Akik a szívben születnek

Amikor egy házaspárban felmerül az örökbefogadás gondolata – mert valamilyen okból nem lehet vérszerinti utódjuk –, számos, a későbbi szülői szerep és a gyereknevelés sikerét befolyásoló kérdésre kell önmagukban, önmaguknak választ adniuk.

Minden, amit az anyaságról tudni akartál, és az is, amit nem ! (12)

Abban, hogy az anyaság a világ legcsodálatosabb érzése, a legtöbb nő egyetért. Ám itt meg is áll a párbeszéd, mert a nehézségekről valahogy nem illik beszélni, pedig ezekkel az anyukák gyakran magukra maradnak.

Minden, amit az anyaságról tudni akartál, és az is, amit nem ! (11)

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére