Jelenlegi hely

Dobozból bábszínház

A papír az egyik kedvenc alapanyagom. Viszonylag olcsó, jól hasznosítható és strapabíró anyag. Gyerekekkel közösen is rengeteg, klassz dolgot készíthetünk belőle

Mostanában a karton dobozokra kattantam rá.  Érdemes otthon tartani néhányat: sohasem lehet tudni, mikor lesz rá szükségünk. Esős, hideg vagy túl meleg napokon, amikor nem tudunk kimenni a szabadba, vegyünk elő egy kartondobozt, és alkossunk közösen a gyerekekkel valami izgalmasat!

Legutolsó közös tevékenységünk egy kartonból készített bábszínház volt, amit a húgom három kisfia kapott karácsonyra ajándékba tőlünk. Elkészítésében 9 éves lányom segédkezett. (És a 3 éves is, bár ő legtöbbször inkább ellenünk dolgozott. :-D )

A BÁBSZÍNHÁZ ELKÉSZÍTÉSE

A bábszínház elkészítéséhez szükség van egy dobozra, amit bármelyik nagyáruházból vagy kisboltból beszerezhetünk ingyen. A mi bábszínházunk asztali bábszínház lett (azaz nincs lába, az asztalra kell tenni), így nem szükséges túl nagy doboz hozzá. Mi egy 40 cm széles, 60 cm hosszú és 40 cm magas dobozt használtunk fel.

Legfontosabb eszközök: sniccer és/vagy egy erős olló

További eszközök:

  • maszkoló szalag (25mm-es)
  • akril festék
  • dekorgumi
  • fapálcika
  • ragasztó
  • ragasztó pisztoly
  • anyagdarab

Először is a dobozt kell megfelelő méretre szabni. FONTOS! Ezt a lépést mi végezzük, gyerek kezébe semmi esetre se adjunk sniccert, de még ollót sem, mivel a kartont elég nehéz elvágni, könnyen baleset lehet a vége!

A karton hosszabbik oldalából lesz a bábszínház eleje, a két rövidebb oldalból pedig az oldala. Meghagytuk a hosszabbik oldalhoz tartozó tetejét is, oda kerül majd a bábszínház felirat.

A széleket maszkoló szalaggal körberagasztottuk, valamint a hajtás mellett is mindkét oldalon, így strapabíróbb lett a szerkezet.

TIPP: Ha időtök engedi, érdemes papírmasé technikával még masszívabbá tenni a kartont. Ehhez használhatunk tapétaragasztót vagy folyékony fehér ragasztót kevés vízzel felhígítva, valamint papírt – például, feleslegessé vált reklámújságokat kb. 2-3 cm-es csíkokra vagy kb. 5x5 cm-es kockákra felvágva. A ragasztóval lekenünk egy tenyérnyi felületet, ráhelyezünk egy papírdarabot, majd azt is lekenjük ragasztóval. A következő papírdarabot fedéssel tegyük mellé. A felületet 2-3 rétegbe fedjük be és hagyjuk megszáradni teljesen.

Jöhet a móka, azaz a díszítés, aminek csak a képzelet és esetleg a hozzávalók hiánya szabhat határt. Díszíthetitek kívül és belül is. Mi csak kívülről díszítettük fel, amihez akril festéket használtunk.  A bábszínház első oldalát fehérre festettük, oldalait kékre. A feliratokat és csillagokat dekorgumiból vágtuk ki.

Itt még nincs függöny, de már ki kellett próbálni…

ÖTLET: A virágok egy-egy csavart rejtenek. A belső oldalon ezekhez a csavarokhoz madzagot kötöttünk, erre került rá a függöny. A függönynek bármilyen maradék vagy felesleges anyag megfelel. Én egy piros bélésanyagot találtam hirtelen.

Bábszínház

BÁBOK

A  bábok elkészítéséhez fapálcikát (spatula) és dekorgumit használtunk. A kb. 10 cm-es figurákat papíron megterveztük, kivágtuk, majd a dekorgumira téve körberajzoltuk. A kivágása nagyon könnyű, a felragasztás pedig már szinte gyerekjáték és persze jó móka is. :-D  Az apróbb részeket filctollal megrajzoltuk.

A varázsló egy kicsit kancsal lett… 

 

- KEdit - (Debrecenimami)

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére