Jelenlegi hely

Tavaszi lábápolás

A tavasz közeledtével ideje figyelmet fordítani lábunk ápolására is, hiszen hamarosan lekerülnek a mindent eltakaró csizmák. A téli időszakban a hideg, a sötét, zárt cipők nyomot hagynak lábunkon. Mind a bőrkeményedések, mind a lábköröm benövések, a lábgombák és a lábizzadás fokozottan jelentkezik ilyenkor.

Emellett a láb bőre is kiszárad, kirepedezik, ami adott esetben egy otthoni krémezéssel már nem orvosolható.  Mindezek a problémák gyakran nem tüntethetők el egyetlen kezeléssel, ezért érdemes már most felkeresni egy pedikűröst (az otthoni lábápolás mellett), ahol ajánlott a klasszikus, esztétikai pedikűrözés mellett ápoló SPA kezelést pl. paraffinos lábápolást is igénybe venni, hogy mire a nyitott cipők is előkerülnek téli rejtekükből a lábunk is újra a régi fényében tündökölhessen.

A pedikűr során fertőtlenítővel és lábáztató sóval gazdagított áztatást követően a lábápoló szakember eltávolítja a bőrkeményedéseket, az esetlegesen kialakult tyúkszemeket, kezeli a sarokrepedéseket, rövidíti, formázza, kitisztítja a körmöket, a benőtt körömsarkokat kivési. Ezt követően gazdagon hidratáló, jól felszívódó krémmel/géllel megmasszírozza lábainkat. A pedikűr elvégzése 4-6 hetente (igénybevételtől, egyéni adottságoktól függően) ajánlott, hiszen bőrünk folyamatosan elszarusodik.

A SPA kezelés alkalmával az illatos, puhító, fertőtlenítő lábáztatást követően peelinggel eltávolítjuk az elhalt hámsejteket, így a bőr felszívóképessége megnő, ezáltal a krémek, olajok hatóanyagai jobban be tudnak jutni a bőr mélyebb rétegeibe. Ezt követi egy vitaminos, kollagénes pakolás felhelyezése, melynek hatását fokozhatjuk meleg paraffinos bemártással, mely a pórusok megnyitásával elősegíti a hatóanyagok bejutását. A kezelés végén frissítő masszázst végzünk a bőrtípusnak megfelelő készítménnyel.

A lábápolást követően nem szabad elfelejteni a megfelelő cipő kiválasztását, amellyel a láb ortopédia, bőrgyógyászati elváltozásainak kialakulása megelőzhető.

 

Ezen a tavaszon ne csak a természet, de a lábad is újuljon meg! Ehhez 20 % kedvezménnyel járul hozzá az Emerencia-Test és lélek, amely Veszprém központjában, a Cserhát ltp. 5. 1. emeletén (Elit Beauty Szépségszalon) várja kedves vendégeit.

(bejelentkezés a 0670 940 4243-as telefonszámon lehetséges).

 

 

 

 

 

 

 

Szerző: Simon Csilla Emerencia

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

Az internetfüggő agy - mit tehet a szülő?

A technológia fejlődése minden korban befolyásolta az emberek életvitelét, szokásait. Napjainkban a világháló játszik jelentős szerepet életünkben. El kell ismerni az Internet gazdag információforrás, széleskörű a felhasználhatósága. Azonban egyre több tudományos bizonyíték mutat arra, hogy a túlzott használata a droghoz hasonlóan függőséget alakíthat ki.
A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin veszélyesebb, mint a biciklizés, a rollerezés vagy a hintázás? - A gyermektraumatológus válaszol

A trambulin közkedvelt szabadtéri eszköz Azonban azt szem előtt kell tartani, hogy nem játék, hanem akrobatikus sportszer. A nem megfelelő használata sok balesetet okozhat.
A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére