Jelenlegi hely

Európai Egészségbiztosítási (EU TB) Kártya

A magyar egészségügyi szolgáltatásra jogosultak egy másik tagállamban a magyar egészségbiztosítás terhére vehetnek igénybe – orvosilag szükséges – egészségügyi szolgáltatásokat. Ezen ellátásokra való jogosultság az Európai Egészségbiztosítási Kártyával (EU TB Kártya) igazolható.

A Kártya az átmeneti jelleggel az Európai Gazdasági Térség (továbbiakban: EGT térség) bármely tagállamában, valamint Svájcban tartózkodó személy számára az orvosilag szükséges ellátások igénybevételére jogosít.  Orvosi okokból szükségessé váló természetbeni ellátások azon ellátásokat jelentik, amelyeket a tartózkodási hely szerinti tagállamban, ennek jogszabályai alapján nyújtanak annak érdekében, hogy a biztosított a szükséges gyógykezelés céljából ne kényszerüljön tervezett tartózkodásának vége előtt visszatérni az illetékes tagállamba. Ennek eldöntése minden esetben orvos-szakmai kérdés.  A Kártyával az alábbi menüpontban felsorolt tagállamokban vehető igénybe orvosilag szükséges ellátás.

A Kártya igénylése 

A Kártyát a járási hivatal, vagy a NEAK adja ki kérelemre, a magyar egészségügyi szolgáltatásokra jogosult személyek részére. A Kártya nem állítható ki azon harmadik állambeli személyek részére, akik nem Magyarországon vagy valamely más EGT tagállamban rendelkeznek állandó lakóhellyel.

A Kártyát a járási hivatal a megye egész területére kiterjedő illetékességgel állítja ki, és kiadása térítésmentes, kivéve azon eseteket, ha megsemmisül, megrongálódik, elvész, vagy ellopják. Ilyen esetekben igazgatási szolgáltatási díj fizetendő.

A Kártya a járási hivatalnál személyesen, vagy meghatalmazott útján - kiskorúak esetén a törvényes képviselő közreműködésével - továbbá postai úton, valamint ügyfélkapun keresztül írásban igényelhető. Amennyiben az ügyfél írásban igényli a Kártyát, a járási hivatal  postán küldi meg azt a kérelmezőnek; a Kártya átvételét a kérelmező a tértivevényen aláírásával igazolja.

Az igényeléshez szükséges nyomtatvány: Igénylőlap Európai Egészségbiztosítási Kártyához. 

A Kártya kiadásához szükséges igazolások: 

  • Személyazonosságot igazoló okmány, (útlevél, személyigazolvány, – új személyi igazolvány esetén lakcímkártya is),
  • TAJ számot igazoló okmány,
  • és nem rendezett biztosítási jogviszony esetén a jogosultságot bizonyító okmányok, amelyek az alábbiak lehetnek:
    • kereső tevékenységet végzők esetében: munkáltatói igazolás, tagsági jogviszonyt igazoló cégigazolás, stb., - vállalkozók esetén: egyéni vállalkozói igazolvány, Bt: kültagnál munkáltatói igazolás, beltagnál társasági szerződés, vagy cégkivonat és aláírási címpéldány Kft. (ügyvezető) munkáltatói igazolás, vagy társasági szerződés vagy cégkivonat és aláírási címpéldány
    • nyugdíjasok esetében (törzsszámot tartalmazó dokumentum): nyugdíjas igazolvány, vagy nyugdíj megállapító határozat, illetőleg bármely más dokumentum, amiből kétséget kizáróan megállapítható, hogy az illető nyugdíjban részesül, - tanulók esetében: az iskola által kiadott hallgatói jogviszony-igazolás, iskolalátogatási igazolás - munkanélküli esetén a Munkaügyi Központ által kiállított határozat, - Gyed-en lévő esetén, ha tb-kifizetőhely a foglalkoztató, akkor a kifizetőhelytől igazolás, vagy az ellátás folyósításáról szóló igazolás - Gyes-en lévő esetén az ellátás folyósításáról szóló igazolás. - 0-14 éves esetén: lakcímkártya (ha nincs, akkor személyi lap) + TAJ kártya, - 14-18 éves esetén személyi igazolvány + lakcímkártya +TAJ kártya - 18 év feletti diák esetén: nappali tagozatos hallgató: iskolától hallgatói jogviszonyról igazolás vagy diákigazolvány, levelező, vagy esti tagozatos hallgató: egyéb jogviszonyt igazoló okmány szükséges (pl. munkáltatói igazolás, igazolás járulékfizetésről)
    • hajléktalan személy esetén: lakcímkártya, amelyen a „településszintű lakos”bejegyzés szerepel;
    • egyéb jogosultsággal nem rendelkező, havonta egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére kötelezett személyek esetében a járulékfizetés igazolása (NAV igazolás, befizetési igazolás).

A fenti okmányokat a járási hivatal másolatban is elfogadja, a jogosultságot igazoló dokumentumok eredeti példányának bemutatása nem szükséges.

A Kártya érvényessége: 

A Kártya alapvetően az egészségügyi szolgáltatásra jogosultság végéig, de legfeljebb a kiállítástól számított 36 hónapig érvényes.

Abban az esetben, ha a kártyabirtokos magyarországi egészségügyi szolgáltatásra való jogosultsága a Kártyán feltüntetett érvényességi idő alatt (pl. külföldre költözés miatt) megszűnik, a Kártyát haladéktalanul vissza kell szolgáltatni az azt kiállító járási hivatalnak.

Jogosultság nélkül egy másik tagállamban igénybe vett egészségügyi szolgáltatások költségeiért a szolgáltatást igénybe vevője viseli a felelősséget.

Az igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások köre: 

Egy másik tagállamban a magyar egészségbiztosítás terhére vehetők igénybe azok az egészségügyi szolgáltatások, amelyek az adott tagállamban való átmeneti tartózkodás során orvosilag szükségessé válnak.

A Kártyával az alábbi tagállamokban vehető igénybe orvosilag szükséges ellátás:

 

Ausztria

Horvátország

Norvégia

Bulgária

Hollandia

Olaszország

Belgium

Írország

Portugália

Ciprus (görög rész)

Izland

Románia

Csehország

Lengyelország

Spanyolország

Dánia

Lettország

Svájc

Egyesült Királyság

Liechtenstein

Svédország

Észtország

Litvánia

Szlovákia

Finnország

Luxemburg

Szlovénia

Franciaország

Málta

Szerbia*

Görögország

Németország

.

 

* Szerbiában a két állam egészségbiztosítói közötti megállapodás alapján sürgősségi ellátások vehetők igénybe átmeneti tartózkodás esetén EU-Kártyával. 

 

A szolgáltatás orvosilag szükséges jellegét a kezelőorvos bírálja el, ennek megfelelően a Kártyával közvetlenül az adott tagállam társadalombiztosítási/egészségbiztosítási szervével szerződéses kapcsolatban álló egészségügyi szolgáltatóhoz kell fordulni. Az egészségügyi szolgáltatónak úgy kell ellátnia a magyar biztosítottat, mintha az adott tagállamban lenne biztosított.

Ez egyben azt is jelenti, hogy:

  • a Kártyát csak az adott állam társadalombiztosítási szervével szerződött szolgáltató fogadja el,
  • az adott állam társadalombiztosítása/egészségügyi szolgáltatója által nyújtható ellátások igénybevétele esetén, és
  • az adott tagállamban biztosítottak által is fizetendő önrészekre/kötelező hozzájárulásokra a Kártya nem nyújt fedezetet.

Az ellátási csomag, így az orvosilag szükséges ellátások köre tagállamonként eltérő, és emiatt előfordulhat, hogy bizonyos típusú ellátások – pl. mentés – esetén a Kártyát nem fogadják el. (Tapasztalataink szerint számos EGT- tagállamban elterjedt, hogy a mobil-telefonokban szükséghelyzetben felhívandó kontaktszemélyeket neveznek meg a polgárok, akiket pl. mentés esetén az egészségügyi személyzet megkeres. Javasoljuk ilyen kontaktszemélyek megnevezését I.C.E. (in case of emergency – szükséghelyzetben) címszó alatt elmenteni, ezáltal esetleg elkerülhető, hogy pl. öntudatlan beteg esetén a költségviseléssel kapcsolatban probléma merüljön fel.)

Az Európai Bizottság határozatai alapján orvosilag szükséges ellátásnak minősül pl. a dialízis-kezelés, az oxigénterápia és a szüléssel kapcsolatos ellátások is. Ezekben az esetekben javasolt a külföldi szolgáltatóval való előzetes kapcsolatfelvétel. 

A Kártya azonban nem használható fel akkor, ha a biztosított valamilyen egészségügyi szolgáltatás igénybevételének céljából utazott másik tagállamba! 

Fontos kiemelni, hogy Belgiumban, Franciaországban, Luxemburgban és bizonyos típusú egészségügyi szolgáltatók esetében Finnországban ún. visszatérítéses rendszer működik. Ezekben az országokban az egészségügyi ellátások, gyógyszerek költségeit az ellátásban részesülő személy köteles megelőlegezni. Az illetékes biztosító a hatályos tagállami jogszabályok alapján a visszatéríthető összeget utólag megtéríti. Az önrész visszatérítésére itt sincs lehetőség.

A Kártya tartalma: 

A Magyarországon kiadott Kártya nem váltja fel és nem helyettesíti a TAJ-t tartalmazó „Hatósági Igazolvány”-t (a zöld vagy fehér-kék színű ún. TAJ kártyát). Így e Kártyával csak egy másik tagállamban vehetők igénybe a szükséges szolgáltatások.

A Kártya mezőinek felirata magyar nyelvű, s mivel a Kártya külalakja az EGT tagországaiban egységes, egy másik tagállam egészségügyi szolgáltatója magyar nyelv ismerete nélkül is megfelelően megállapíthatja a neki bemutatott Kártya tartalmát.

A Kártya biztonsági okmány és az alábbi adatokat tartalmazza:

  • Családi név (viselt nevek), 
  • Utónév (viselt nevek), 
  • Születési dátum, 
  • Társadalombiztosítási azonosító jel (TAJ).

Előlap és hátlap:

 

A Kártya megsemmisülése, megrongálódása, elvesztése: 

Abban az esetben, ha a Kártya elveszik, ellopják, megsemmisül, vagy olyan mértékben megrongálódik, hogy használhatatlanná válik, ezt a tényt a biztosítottnak haladéktalanul be kell jelentenie az illetékes, a Kártyát kibocsátó járási hivatalnak. Ilyen esetekben a biztosított igazgatási szolgáltatási díj megfizetése ellenében igényelhet új Kártyát.

Az Ideiglenes Kártyahelyettesítő Nyomtatvány: 

Amennyiben a biztosított Kártyát igényel, de azt valamely okból a járási hivatalnak nem áll módjában azonnal kiadni, a Kártya adatait tartalmazó papíralapú nyomtatványt, „Ideiglenes Kártyahelyettesítő Nyomtatvány”-t ad ki, amellyel az ellátások ugyanolyan módon és mértékben vehetők igénybe, mint a Kártyával. E nyomtatvány érvényességi ideje 90 nap, kiváltása térítésmentes.

Utasbiztosítás:

Miután a turisták által sűrűn látogatott üdülőhelyek környékén az orvosok döntően magánpraxisban működnek, illetőleg bizonyos államokban a magyarországinál szűkebb a társadalombiztosítás keretében igénybe vehető szolgáltatások köre, továbbá egy külföldön elszenvedett baleset esetén a hazaszállítást csak kivételes esetben fedezi a kötelező egészségbiztosítás, mindenképpen ajánlatos megfontolni utasbiztosítás megkötését is.

Meghatalmazás: 

Amennyiben a kérelmező helyett meghatalmazott jár el, ebben az esetben: Nagykorú személy helyett csak eredeti meghatalmazással járhat el más személy géppel írott meghatalmazás esetén 2 tanú aláírása is szükséges, az ügyfél által saját kezűleg írott meghatalmazás esetén nem szükséges tanú. Kiskorú személy helyett kizárólag a szülő (törvényes képviselő) járhat el!

 Nyomtatványok: 

 

Jogszabályok:

 

 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére