Jelenlegi hely

Hatnapos fesztivált rendez Balatonfüred a 190. Anna-bál köré

Hatnapos fesztivált szervez a 190. Anna-bál köré július 21. és 26. között Balatonfüred.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere az eseményről hétfőn tartott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az Anna-bál Balatonfüred legjelentősebb társadalmi-kulturális rendezvénye, emellett egész Európa egyik legrégebbi bálja. A bállal a reformkori hagyományok őrzése a legfontosabb cél.
Idén a 18 éves hölgyek közül Balatonfüredről 9, a település testvérvárosaiból 21 fogadta el a meghívást a július 25-i bálra. Az est folyamán a hagyományoknak megfelelően a közönség szavazza meg a 15 legszebb lányt, közülük szakmai zsűri választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit - tette hozzá.


A 190. Anna-bál szépét és udvarhölgyeit a hagyományok szerint a bál másnapján, vasárnap délelőtt lovashuszárok kíséretével sétakocsikázáson mutatják be a nagyközönségnek.
Bóka István közölte: sikeres kísérlet volt több napos programot rendezni az Anna-bál köré, az elmúlt évek során bebizonyosodott, hogy több ezren kísérik figyelemmel a rendezvényeket. Az idei programok közül kiemelte az Operafüred előadásait, amelyeket idén július 23-án, 24-én és 26-án tartanak a Gyógy téren a Magyar Állami Operaház művészeinek közreműködésével, valamint a július 21-én kezdődő prímásversenyt is, amelynek gálaműsorát másnap este tartják szintén a Gyógy téri nagyszínpadon.
A II. Lavotta János Cigányprímás versenyről szólva Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes prímása emlékeztetett arra, hogy a Hagyományok Házával közösen szervezett kétnapos prímásversenyt páros években népzenei, páratlanokban cigányprímások számára írják ki. A versenyen 16-35 év közötti, klasszikus cigányzenei hagyományt követő hegedűsök indulhatnak, akiknek egy kötelező és egy szabadon választható, öt-ötperces versenyszámot kell előadni.
A hagyományoknak megfelelően a bál előestéjén, július 24-én idén is lesz szívhalászat a Balatonban, ahol a Jókai motoros hajó fedélzetéről hálókkal próbálják a részt vevő hölgyek a vízen lebegő fából készült szíveket kihalászni. A szívhalászat fődíjasa kísérőjével a jövő évi Anna-bál vendége lesz.
A bál szépének egy Viktória-mintás, első udvarhölgyének egy Rotschild-mintás, míg a második udvarhölgynek egy Apponyi-mintás serlegvázát készít a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. A vacsorát kék Apponyi-mintás porcelánban tálalják, az idei Anna-bálon mintegy 75 millió forint értékben 3500 darab porcelánt biztosítanak az étkezéshez - közölte Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója.
A 190. Anna-bál díszvendége Balatonfüred kulturális testvérvárosa, Komárom lesz.
Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az Anna-naphoz legközelebb eső szombaton rendezett balatonfüredi bálok, ahol a bálkirálynőt 1862 óta aranyalmával is jutalmazzák, hamar országos hírűvé lettek. Az egykoron neves személyiségeket - mint Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Vörösmarty Mihály, Jókai Mór, Blaha Lujza - vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, reneszánszuk 1954-ben kezdődött. Színhelye előbb a Balaton étterem volt, 1957-től pedig a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel.

 

Forrás: MTI

Képek forrása: www.balatonfured.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére