Jelenlegi hely

Gyermekbarát településeket díjazott az Emmi és az UNICEF

Cigánd, Hódmezővásárhely és Budapest III. kerületének önkormányzata nyerte el a Gyermekbarát település díjat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az UNICEF Magyar Bizottság Alapítványa első alkalommal meghirdetett pályázatán.

Az elismeréseket Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, Danks Emese, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója és a díjat odaítélő bizottság tagjai adták át hétfőn Budapesten.

Schanda Tamás úgy fogalmazott, hogy a díjazott önkormányzatok többet tesznek a kötelezőnél a gyerekekért és a fiatalokért, ezáltal mindenkinek példát mutatnak. Hozzátette, a díj egyszerre ígéret és felelősségvállalás a jövőt illetően, az elismerés átvételével vállalják ugyanis a települések, hogy nem hagyják magukra a fiatalokat és a családokat.

"Gyerekbarátnak lenni annyit tesz, mint törődni a közösség jövőjével (...), odafordulni azokhoz, akik a leginkább rászorulnak" - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Díjazottak
A kitüntetett települések képviselői, Kószó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere (b), Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere (b2) és Oláh Krisztián, Cigánd polgármestere (j), valamint Danks Emese, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója (b4) és Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár (b3) az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az UNICEF Magyar Bizottság Alapítványa közös kiírásában első alkalommal meghirdetett Gyermekbarát település pályázat díjainak átadásán a Müpában 2015. október 12-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Danks Emese elmondta, 27 település önkormányzata pályázott, ami azt bizonyítja, hogy van igény Magyarországon a gyerekközpontú gondolkodásra. Ismertetése szerint a gyermekbarát település programot 1996-ban indította el ENSZ gyermekalapja, az UNICEF azzal a céllal, hogy az ENSZ gyermekjogi célkitűzései helyi szinten is megvalósulhassanak.

Ilyen célkitűzés például, hogy a 18 év alattiak egyenrangú polgárai lehessenek településüknek, hatással lehessenek az ott születő döntésekre, valamint hozzáférhessenek az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz és oktatáshoz - mondta az ügyvezető igazgató.

A méltatás szerint Cigánd többek között azzal érdemelte ki az elismerést, hogy az egyik leghátrányosabb Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településként jól felszerelt, felújított bölcsődét és óvodát működtet, a pedagógiai szakszolgálat korai fejlesztéssel is foglalkozik, illetve az önkormányzat számtalan eszközzel ösztönzi a fiatalokat a szakképesítés megszerzésére.

Hódmezővásárhely sokat tett az iskolai szegregáció felszámolásáért, iskolabuszt működtet, az alsó tagozatosok tanulását pedig ingyen tankönyvvel segíti.

Óbuda-Békásmegyer önkormányzata olyan kiváló partnerségi együttműködések megvalósításáért kapta az elismerést, mint például a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak együttműködése, valamint az ifjúsági önkormányzat bevonása a képviselő-testület munkájába.

Az esemény végén a Belügyminisztérium nevében elismerő oklevelet adott át a díjazottaknak Gasparics Emese önkormányzati helyettes államtitkár.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére