Jelenlegi hely

Gyönyörű őszi képek Neked, segítség Mónikáéknak!

Játszunk az ősz színeivel, miközben segítünk egy beteg édesanyán! Rólad, gyermekedről, kedvesedről, testvéredről készülő SZABADTÉRI mini fotósorozat árát 10.000.-Ft-ot most 
egyenesen Ti juttatjátok el a nehéz helyzetben lévő anyukának.

Nagyszerű felajánlás érkezett hozzánk Máté Beáta fotóstól. Megörökíti Veletek a gyönyörű őszi színeket, hangulatokat és a fotózás árát mind Mónikáéknak ajánlja fel!

Él Balatonalmádiban egy család: Mónika, József és az 5 éves Riki. Ez az írás most értük születik.

 

Mónika, aki korábban három munkahelyen is dolgozott, hogy családját eltartsa, márciusban tudta meg, hogy súlyos beteg. Hasnyálmiriggyel rákkal küzd, mely küzdelmét a tüdején lévő áttétek tovább nehezítenek. Mivel betegen már nem tud dolgozni, s megtakarított pénzük is elfogyott, a család szinte éhezett. Ekkor jelent meg a Facebookon az a poszt, melyet aztán mi is megosztottunk és amely szerencsére nagyon sok segítőkész embert megmozgatott.

"Ő itt Riki, a kislányom ovistársa és az édesanyja akinek hasnyálmirigyrákja van tüdőáttéttel. Igen jól látjátok. Az anyuka roma! Igaz amikor 18 órát dolgozott - amíg nem voltak fájdalmai - ez nem volt fontos. Viszont most már roma amikor a Balatonalmádi önkormányzat (köz)alkalmazottai szemrebbenés nélkül mondják neki, hogy nem segítenek rajtuk. Akkor is roma ha máshol kér segítséget de nem kap, pedig ezt nagyon bátortalanul teszi tolakodás nélkül. Nem sopánkodik, vagy hibáztat ezért senkit, de muszáj kérnie, mert különben felkopik az álluk, és közben küzdeni kell a rákkal is. Dolgozni már nem tud olyan fájdalmai vannak. A kis Rikit pedánsan gondozza, otthon rend és tisztaság. Láttuk....." (részlet a Facebookon terjedő provokatív posztból)

Egymásnak adták a segítők a kilincset, összefogott a város és környék. Kisgyerekes anyukák jótékonysági vásárt szerveztek, a családra és a segítőkész kezdeményezésekre a média is felfigyelt.

 

Máté Beáta fotós is ezt a posztot látva, döntött úgy, hogy segít a családon. Felkeresett minket nagyszerű felajánlásával, amit mi szeretettel közvetítünk most Felétek!

"....Szeretem az arcokat, mozdulatokat, érzelmeket, melyek egy kattintásnyi idő alatt megörökíthetők.Megörökíthetők az utókornak, nagyszülőknek, szülőknek, barátoknak, és nem utolsósorban magának a modellnek, hogy a kép később mesélhessen élete adott szakaszáról...."

    

 

Játszunk az ősz színeivel, miközben segítünk egy beteg édesanyán! Rólad, gyermekedről, kedvesedről, testvéredről készülő  SZABADTÉRI mini fotósorozat árát 10.000.-Ft-ot most 
egyenesen Ti juttatjátok el a nehéz helyzetben lévő anyukának.

 

Konkrétan mit is jelent ez?

Ha van kedved egy szabadtéri fotózáshoz akkor jelentkezz a www.borokafoto.hu oldalon található elérhetőségek valamelyikén, és egyeztess időpontot. Fontos, hogy az egyeztetett időpont előtt utald át, vagy fizesd be az összeget az alábbi számlára (Figyelem! VÁLTOZOTT!): Tasi Mónika 18203662-01488301-10010016, mert a fotózás előtt be kell mutatnod az utalás tényéről egy igazolást. Fotózás helyszíne Veszprém. Digitálisan átadott képek száma 10db melyeket egy linkről tölthettek le, amit a fotós, a fotózást követően kb. másfél hét múlva juttat el számotokra.

 

Hajrá, mert az ősz csodás színei nem tartanak örökké:)

 

"Ez egy tündérmese!" - mondta Mónika a sok-sok segítséget látva. Bízunk benne és szívből kívánjuk, hogy valóban az legyen! Gyógyulj meg Mónika! 

 

Szerző: Veszprémimami

 

Forrás: Facebook, www.borokafoto.hu

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére