Jelenlegi hely

Átadták a veszprémi Hornig-díjakat

Barbainé Bérci Klára és Horváth Imréné a szociális szolgáltatások területén végzett kimagasló teljesítménye elismeréseként Hornig-díjat vehett át csütörtökön a városháza Kossuth-termében.

Porga Gyula polgármester az ünnepélyes díjátadón elmondta, hogy a szociális munka napján fontos megköszönni a város szociális ellátásáért dolgozó szakemberek munkáját. A polgármester szerint a szociális szférában dolgozók mindannyian áldozatos munkát végeznek a közösségükért. Ezen a napon azokat ünnepeljük, akiknek év közben kevesebb jut az örömből, hiszen embereken segíteni tényleges elhivatottságot jelent. Ahhoz, hogy valakiből jó szakember váljon, emberségre és szakmaiságra van szüksége.

A polgármester szerint Veszprémben nyugodtak lehetünk, hiszen a városban dolgozó szociális munkások nagy szeretettel, emberséggel és szakmaisággal végzik áldozatos munkájukat. Örömtelinek tartja, hogy az önkormányzat fenntartásában működő intézmények mellett a civil és vállalkozói szféra is jelen van Veszprém szociális ellátásában. Ez a hármasság szükséges ahhoz, hogy a városban élő rászorulók biztonságban és nyugalomban érezhessék magukat. Porga Gyula hozzátette, hogy polgármesterként az egyik fő célkitűzése a városban élők jólétének megteremtése, amiben jó partnerek a szociális ágazatban dolgozók.

A személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi ellátásában, vagy szociálisan rászorulók támogatását felvállaló civil szervezetekben, társadalmi szervezetekben tevékenykedő, Veszprémben kiemelkedő érdemeket szerzett személyek munkájának elismeréseként Veszprém Megyei Jogú Város önkormányzatának vezetői idén Hornig-díjat adományoztak Barbainé Bérci Klárának és Horváth Imrénének.

Barbainé Bérci Klára Veszprémben született, jelenleg is itt él. A Lovassy László Gimnáziumban érettségizett, majd csecsemő­ és gyermekgondozónő, később pedig bölcsődei szakgondozónő szakképzettséget szerzett. Egészségügyi szakoktatói,szakközgazdasági, szociálpedagógus, családpedagógus diplomával büszkélkedhet,mindemellett szociális szakvizsgát is tett. Kezdetben csecsemő otthonban, majd bölcsődei csoportban dolgozott gondozónőként, később pedig a gondozónői képzés szervezése és oktatása lett a feladata. Felvételt nyert a Szociális Szakképzés Szakértői Névjegyzékébe, valamint a szociális képzések Országos Szakmai Vizsgaelnöki Névjegyzékébe. Folyamatosan részt vett a Veszprém megyei bölcsődék szakmai munkájának ellenőrzésében, szaktanácsot nyújtott. 2007­-től Veszprém Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsődéjének megbízott vezetője, később kinevezett intézményvezetője. Jelenleg a Padányi Bíró Márton Katolikus iskolában, a Szent­ Györgyi Albert Szakközépiskolában vesz részt a kisgyermekgondozó­, nevelő képzésben, illetve a budapesti Pannon Kincstár Tanodában oktat kisgyermekgondozó­nevelőket, szociális ápolókat, gondozókat, szociális szakgondozókat. Mindig nagy hangsúlyt fektetett a dolgozók szakmai továbbképzésére, nagyon fontos számára a minőségi munka. 2007­-ben munkája elismeréseként Pro Familis Díjat kapott, 2009-­ben A Magyar Bölcsődék Egyesülete által alapított Akócsi Ágnes Díjban részesült.

Horváth Imréné az érettségit követően a kisgyermekgondozói végzettségével bölcsődében helyezkedett el, majd hamarosan a házi szociális gondozói területre lépett át. Először a volt tanács egészségügyi osztályának keretein belül végezte munkáját az idősek körében, majd az akkori idősellátásra szakosodott segítő intézményben. 1998­ban sok év gyakorlatot követően az intézményen belül vezetői megbízást vállalt, Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézmény, 4. sz. Idősek Klubját vezette egészen a 2013­ban történt nyugdíjba vonulásáig. Munkakörébe tartozott a szociális végzettségűek következő generációjának gyakorlati oktatása is, melyet mindig nagy körültekintéssel végzett, tereptanári feladatainak nagy odaadással tett eleget. Munkája mellett társadalmi feladatokat is végzett, a szociális ágazat dolgozóinak anyagi elismertsége miatti hátrányok enyhítésre törekedett, a dolgozók jóllétével kapcsolatos, érdekvédelmi feladatokat helyezett előtérbe. Aktív munkavégzése idején elkötelezett és kitartó volt, munkáját a szociálpolitika alapértékei: a tolerancia, az egyenlőség és a biztonság mentén végezte. 2015­ben Veszprém Megyei Jogú Város a szociális területen végzett áldozatos munkájáért, valamint a szociális ágazatban dolgozók közösségében kifejtett oktatói és társadalmi tevékenysége elismeréseként Horváth Imrénének Hornig-díjat adományozott.

 

Forrás: www.veszprem.hu

Fotó. vehir.hu

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére