Jelenlegi hely

A gyermekkort idézi a Veszprémi Petőfi Színház év végi zenés bemutatója

A gyermekéveket idéző zenés előadással és a cirkusz világát a színház eszközeivel bemutató produkcióval várják a nézőket az év végén és a jövő év elején a Veszprémi Petőfi Színházban - közölte a teátrum igazgatója a városban tartott pénteki sajtótájékoztatóján.

Oberfrank Pál elmondta, hogy december 29-én mutatják be a Múlnak a gyermekévek című zenés darabot, január 12-én pedig a budapesti Recirquel Társulat adja elő a Cirkusz az éjszakában című produkcióját.
Az igazgató kifejtette: a Múlnak a gyermekévek című előadásban a Petőfi Színház művészei mellett gyermekszereplők is feltűnnek majd. Olyan ismert slágerek csendülnek fel a darabban, mint az Édes kisfiam vagy a Jaj de jó a habos sütemény és az előadás végére minden néző gondolatban "összerakhatja a maga gyermekkori történetét". Az előadás a tervek szerint egész éven át műsoron marad - fűzte hozzá.

Múlnak a gyermekévek, igen, mégis sokan szívünkben-lelkünkben gyermekek vagyunk, azok akarunk maradni, keressük a gyermekkor boldog emlékeit magunkban, egymásban, a mindennapok apró, kis réseiben. Örömmel, az ölelés vágyával tekintünk gyermekeinkre, remélve, hogy még osztozhatunk velük az ártatlanságban, szépségben, tisztaságban. Mindent nekik adnánk, ha lehetne. Erről szól ez a zenés utazás, ismerős dallamokkal, magunkban oly sokszor ismételt sorokkal, hogy átadhassuk mindazt, amit kaptunk, és most már örökre szívünkben őrzünk.

A műsorban színpadra lép a Veszprémi Petőfi Színház négy színművésze, Halas Adelaida, Kéri Kitty, Máté P. Gábor és Szeles József, valamint Barossi Adél, Bonyhádi Viktória, Csordás Máté, Farsang Máté, Gellért Jenő, Göndör Dávid, Keller Márton, Kusnyér Anna, Oszvald Balázs, Piltmann Anna, Szentessy Édua és Zab Johanna. Az előadás zenei vezetője Pingiczer Szilárd, koreográfusa Kiss Katalin, ügyelője és rendezőasszisztense Magyar Kinga.

 


Oberfrank Pál elmondta azt is, hogy január 12-én a budapesti Recirquel Társulat Cirkusz az éjszakában című vendégjátéka a színház eszközeivel igyekszik művészetté emelni és egyúttal a nézőkhöz közelebb hozni a cirkusz világát a zene a tánc a mozgás és az ének segítségével.
Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház igazgatóhelyettese arról beszélt, hogy január 4-én Szénási Mihály festőművész kiállítása nyílik a teátrumban, aki a színházban jelenleg is játszott Tokaji aszú című vígjátékban 1940-ben Krajcár Jani szerepét alakította.
Hozzátette: a kiállítás-megnyitót követően a látogatók részesei lehetnek egy múltidéző beszélgetésnek a művésszel és az 1940-ben bemutatott előadás egy másik szereplőjével, Fábián Pállal, aki gyermekszereplőként lépett színpadra több mint 70 évvel ezelőtt.

 

forrás: MTI, www.petofiszinhaz.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Itthon május elsejéről először 1890-ben emlékeztek meg, az első felvonulást a Városligetben tartották. De miért május 1-én ünneplünk?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére