Jelenlegi hely

Mindennapok Hősei - dr. Szabó Éva

A Városi Nyilvánosságért Alapítvány által meghirdetett Mindennapok Hősei elnevezésű karitatív esemény 2015.évi nyertese az egészségügyi dolgozó kategóriában: dr Szabó Éva

Dr. Szabó Éva Kádártán született, Almádiban nevelkedett, a Lovassy László Gimnázium matematika tagozatán érettségizett, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen általános orvosi diplomát szerzett. Útját tanára, szülei és a tágabb családja egyengette. Tanulmányai után rögtön két gyermeket szült, akik férjével összefogva egész pályáján támogatták, és türelemmel viselték gyakori távolléteit. 1979 óta a megyei kórház dolgozója.

„Látva fiatalon az akkor rohamosan fejlődő lehetőségeket a súlyos állapotú betegek egyre eredményesebb gyógyításában, az intenzív ellátás feltételeinek megteremtése vezérelte tevékenységemet a mindennapi orvosi munka mellett. Csecsemő – gyermekgyógyászat, aneszteziológia és intenzív terápia, valamint neonatológia szakmákból szereztem szakorvosi képesítést, miközben a Gyermekosztályon, majd 10 évig alapító tagként a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályon dolgoztam.1992-ben sikerült a gyermekintenzív ellátás feltételeit önálló szervezeti egységben megteremteni, majd 1997-ben az újszülött- koraszülött intenzív ellátásét is.“

2003-tól a Gyermekosztály és az Intenzív Egység, azaz a Gyermekgyógyászati Centrum vezetője. Az osztályvezetői feladatok mellett 3 évig a kórház orvosigazgatója is volt, részt vett a minőségirányítási rendszer bevezetésében, majd a Veszprém Megyei Irányított Betegellátási Rendszert igazgatta, az utóbbi években pedig Európai Uniós fejlesztési projektek menedzseri feladatait is elláttja. Több tudományos társaság vezetőségében kapott feladatot, klinikai kutatási programokat is vezet.

„A 2002-ben alapított Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány és egyben az újszülött-koraszülött mentés területi vezetői feladataival, a gyermek sürgősségi ellátás megszervezésével, kiváló munkatársak segítségével megvalósult a súlyos állapotú gyermekek biztonságos ellátásának valamennyi lépcsője gyermek- és családbarát környezetben.“

Munkájáért eddig Kiváló egészségügyi dolgozó, Pro Comitatu és Veszprém megye Príma díját vehette át.

Forrás: www.vehir.hu 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére